Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
3. szám - Vita - Gondolatok a magyar ármentesítésről, a szakértelemről és az értelmiségünkre leselkedő csapdáról egy interjú kapcsán
VITA 185 Erről azonban szó sincs. Az oklevelek tanulsága szerint a viszonylag sűrűn lakott területeken, a Szigetközben, a Csallóközben az árvizek kivédésére már a XII. században alkalmaztak gátakat. Az 1569. XXI. tc-től kezdve pedig már egymást követő törvények is szorgalmazták a területek védelmét szolgáló gátak építését. Különben is, az árvizek elleti már ősidők óta védekeznek gátakkal. Nehezen mondható meg, melyik nép kezdte először. Viszont ami a hollandokat illeti, az ő találmányuk nem a folyók árvizei ellen emelt gátrendszer. Ők, új eljárásként, a gátak segítségével a tengertől hódítottak el területeket. Ezt a magyar szakértők már a megfelelő tenger híján sem utánozhatták. Nem beszélve arról, hogy az egész holland hivatkozás anakronisztikus. A hollandoknál az ötlet a XIX. század végén kristályosodott ki tervvé. Ekkorra pedig már a magyar árvízvédelmi rendszer lényegében készen volt. *** Mindebből megállapítható, hogy az interjú meglehetősen szűk körre vonatkozó ismeretanyagból, félreértésnek is áldozatul esve vont le általános következtetést, s így meg állap ításai félrevezetőek. De »ni lehet az oka annak, hogy egy, a szakmáján belül nemzetközileg is elismert szakember ilyen csapdába esett? A jelenség lehet, hogy egy nagyobb körre, az egész keletközépeurópai térségre is jellemző, de feltétlenül sajátossága a mi mai életünknek. Mert gondoljuk csak meg: Elképzelhető, hogy egy francia, vagy angol kultuszminiszter kinevezését követően rögtön nyilatkozzék a bányászat, vagy a kikötőépítós műszaki megoldásairól? Aligha. Ilyen eset csak itt fordulhat elő, s nézzük meg, hogy miért. Az elmúlt hosszú időszakot többek között a „tudomónyellenességgel" szoktuk jellemezni; melynek lényege az, hogy pártszempontok, azaz nem az adott szakma. igazságai voltak a mértékadóak a vélemények kialakításánál, a döntések meghozatalánál. Megszoktuk tehát, vagy talán akaratunk ellenére belénk is ivódott az, hogy hiányos ismeretek alapján is lehet véleményt nyilvánítani, eredményt elérni. Rászoktattak arra a gondolkozásra, hogy a szakemberek aprólékos elemzését lényegében feleslegesnek ítéljük (ami alól természetesen a saját szakmánk mindenképpen kivétel). De emellett a jól ismert okokból leszoktunk arról is, hogy szakmai megállapításoknak hitelt adjunk, s mögöttük mindig rejtett indítóokokat keresünk. Ebben a viselkedésmódban azonban óriási veszélyek rejlenek! Ennek következménye lesz az, hogy tudományos, vagy műszaki kérdések eldöntésénél a végső szót nem a terület valódi szakértője, hanem a tudományos rang, vagy a társadalmi pozíció szülte „tekintély" mondja ki. Mindebből — az elmúlt 40 évhez hasonlóan — a hibás döntések sorozata születik. Az ugyanis édes mindegy, hogy egy orvosi képzettséget és gyakorlatot igénylő kérdést egy diplomával egyáltalán nem rendelkező pártember, vagy pedig a szakma területén éppen olyan laikus, de egyetemi diplomával rendelkező mérnök dönti el! Ez ellen sürgősen tenni kell! Mi, értelmiségiek tudatosan szembe kell nézzünk azzal a ténnyel, hogy egy személyben vagyunk szakértők és laikusok. Így, ha azt akarjuk, hogy a mi szakértelmünket a más foglalkozású értelmiségiek megbecsüljék, akkor elsőnek nekünk kell megbecsülni a más szakma szakembereinek a tudását. Értelmiségünk számára veszedelmes csapda ez a meggondolatlan véleményalkotás, s az amelletti kardos kiállás! Veszedelmes csapda nem csak saját magunk, hanem az egész ország számára! Mert mi magunk csak legfeljebb lejáratjuk magunkat a hozzáértők körében. Ez azonban semmiség az ország veszteségeihez képest, ha meggondolatlan, de megfelelő tekintélyekkel alátámasztott állásfoglalások következményeként milliárdos veszteségek keletkeznek; vagy, ha a jószándókú, becsületes, hozzáértő, kisebb beosztású értelmiségiek sora állapítja meg lemondóan hogy „nem változott semmi", s munkáját ennek megfelelően is végzi. Vissza kell tehát adni a szakmai tudás becsületét. Egyedüli lehetséges megoldásként bízni kell abban, hogy szélesebb alapokra támaszkodó tudásból megbízhatóbb vélemények, megoldások születnek. Ezzel egyidőben pedig következetesen érvényt kell szerezni annak, hogy mindenki személyében felelős a munkájáért. Őszintén bízom abban, hogy az igen sok szakma jó együttműködését igénylő művelődés- és közoktatásügy új alapokra helyezésénél miniszterünk is ennek szellemében fog eljárni. *** Szigyártó Zoltán, a műszaki tudomány doktora, címzetes műszaki egyetemi tanár hiába küldte meg hozzászólását a Magyar Nemzet c. napilapnak, az még kivonatosan sem közölte, és semmilyen formában nem tért vissza tartalmára. Folyóiratunk — természetesen — helyet ad véleményének, hiszen vízügyi szakterületen a vízügyi szakemberek álláspontja a meghatározó. ( A főszerkesztő ) IflNiV tfFíÍ"X"iÍ"2 "^ÍÍV -tf ÍV hí'ÍV -ÍÍV HIÍF Mitimmm 11—._ J mt m^ m I Miau mmm mm m^ m • • mm m m;><>v><ív<Í><I>wmnaa m immmm m nmmtam mm M m- m™*, nm" a itcxkww k-cmm "a™ mmmm
