Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

3. szám - Várday Nándor–Tevanné Bartalis Éva: Vízminőségi állapotfelmérés és hatásbecslés a tervezett Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszerben

I VÁRDAY N.—TEVANNÉ BARTALIS É.: Vízminőségi állapotfelmérés 157 4.3. Az emberi tevékenység hatása a folyók természetes vízminőségi állapotára Az emberi tevékenység mind szervetlen, mind szervesanyagokat a felszíni vizekbe juttat. A szervetlen anyagok közül a nitrogén és foszforvegyületek jelentősek, mivel a víz termőképességét növelik. A nehézfémek terhelését toxikus hatásuk miatt vizsgálják. A szennyvizekkel bevezetett szervesanyagok nagy része a természetben is jelen van (élelmiszeripari szennyvizek anyagai, fekália), de koncentrált bevezetésük káros, mert gyors bomlásuk nagymennyiségű oxigént von el a vízből. A szervesanyagok kisebb része természetidegen részben szintetikus anyag, melyek közül legismertebbek a kőolaj- és származékai, fenolok és a mosószerekből származó ún. anionaktív detergensek, oldószerek, valamint egyéb, sokszor toxikus hatású vegyipari termékek és maradványaik. Az így okozott változás nemcsak a vízi élővilágra van hatással, hanem a víz ember által történő különböző célú hasznosítására is. 4.4. A felszíni vizek minősítése Igényként merült fel egy minősítési rendszer felállítása, mely a lakosság számára is tud a vizek állapotáról tájékoztatást adni. A minősítés egyik nehézsége, hogy egyszerre nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni. A Magyarországon jelenleg érvényben lévő minősítési rendszer 26 nagy gyakorisággal (kéthetenkénti mintavétel) és 19 kisebb gyakorisággal (negyedévenkénti mintavétel) és közel száz esetenként (helyenként) vizsgálandó mutatóra ad három minőségi osztályba I. osztály kívánatos II. osztály tűrhető III. osztály szennyezett való besorolást meghatározó határértékeket. Az ezek alapján készített ún. integrált minősítés, melyet térképes formában egy időben az „Élet és Tudomány" hetilap közölt és jelenleg a KVM „Vízminőségi tájékoztatója" ad közre, az általános tájékoztatást szolgálja. A minősítés másik nehézsége, hogy a különböző vízhasználatok igényei egymástól eltérőek, sőt ellentétesek is lehetnek és így nehéz — esetleg lehetetlen — a különböző igényeket összehangolni. Például a hőerőművek sómentes vizet igényelnek tápvízként, az ivóvíz számára egy közepes 200—500 g/m

3 sótartalom elengedhetetlen, míg a gyógyvizeknek épp magas sótartalmuk adja az értéküket. Míg a strandolás, üdülés céljára az alacsony termőképességű, kevés szervesanyagtartalmú víz az előnyös, a halastavak számára a nagy termőkópességű víz a kívánatos. Ezért a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok elkészítik a legfontosabb felhasználási célok szerint megkülönböztetett minősítést is. Konkrét feladatok esetében azonban rendszerint a vizsgálati eredmények részletes értékelésére, sok esetben kiegészítésére ún. célvizsgálatok elvégzésére is szükség van. 5. A Duna jelenlegi vízminősége a magyarországi felső szakaszon A Duna természetes, emberi hatásoktól alig befolyásolt 100—200 évvel ezelőtti vízminőségi állapotáról nincs kémiai, biológiai adatokkal leírható képünk, csupán becslésekre támaszkodhatunk (1. táblázat). A vízminőség vizsgálatát a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet (VITUKI) 1952-ben kezdte meg, majd ezt a feladatot a Vízügyi Igazgatóságok vették át. 1. táblázat A Dunn jellemző vízminőségi mutatói természetes állapot esetén (becslés) összes oldott só KOI J)8 KOI* BOI

5 NH,

+ l'O. g/m

3 g/m

3 g/m

3 g/m

3 g/m

3 g/m

3 g/m

3 150—200 2— 3 5— 8 1— 0— 1— 0— 2 0,05 2 0,05 Az egész országra kiterjedő törzshálózati felszíni vízvizsgálatok rendje 1967-ben alakult ki és azóta a Duna rajkai határszelvényében heti, a fontosabb többi szelvényében és a mellékvízfolyásokon kétheti gyakorisággal történnek a vizsgálatok. Ezen kívül a gyakorlati feladatok még számos, egy-egy időszakra vagy szűkebb területre vonatkozó vizsgálat elvégzését igényelték. Ilyenek például a részletes hossz- és keresztszelvényvizsgálatok, mellék- és holtágak vizsgálatai, a közvetlen rerhelést jelentő szennyvízbevezetések és mellékvízfolyások vizsgálatai, továbbá a parti szűrésű kútvizek vizsgálatai. Az érintett szakaszon az utóbbi 25 évben e programok végrehajtása során kb. 200 000 víminőségi adatot rögzítettek, melyek a jelenlegi vízminőségi problémák értékelésénél felhasználhatók. 5.1. Oldott ásványi anyagok A Duna ion-összetételből számított sótartalma a rajkai szelvényben a vízhozamtól függően 180— 380 g/m

3 érték között változik, tipikusan édesvíz. Az utóbbi öt év átlaga 255 g/m

3 volt. Tehát még a kis vízhozamokhoz tartozó maximum érték is jóval az I. osztály minősítés 500 g/m

3 határértéke alatt maradt (2. táblázat). A sótartalom az utóbbi évtizedekben lassú, évi 1%-ot meg nem haladó mértékű növekedést mutatott. Növekszik a sótartalom a hossz-szelvény mentén is, amit a magasabb sókoncentrációjú mellékvízfolyások, a lebegőanyag oldódása és közvetlen szennyvízbevezetések okoznak. Ez az egész magyarországi szakaszon közepesnél kisebb vízhozamoknál kb. 10%-os, ezen belül a rajka—nagymarosi szakaszon kb.5%-osemelkedést okoz. A sóösszetételben a kationok közül a kalcium uralkodik, jelentős magnéziumtartalom mellett, míg az anionok közül a hidrokarbonáté a túlsúly. A víz német keménysége 8—16 nk° között változik, átlagosan 11,2 nk°. A vízhozam csökkenésé-