Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

3. szám - Szabó István Mihály: A nagymarosi vízlépcső valószínűsített hatása a Duna mikrobiológiai–biokémiai dinamikájára és a folyami nyersvíz minőségére

SZABÓ I. M.: A nagymarosi vízlépcső hatása 135 vízügyi értelmiséget és a szakképzetlen ellenzéki politikusokat (Zsuffa, 1989). Másrészt nyilatkoztak a-priori technikaellenes környezetvédők is. Igazságtalan volt, hogy a nemzetközi rangú magyar vízügyi szakembereket testületileg kívánták elmarasztalni, és az is tény, hogy az NV előkészítésénél ökológiai kulcstényezőket hagytak figyelmen kívül. Végül e vita tapasztalatai alapján akár a környezetvédelem felsőfokú oktatásának revízióját is felvethetnénk. 2. A Duna vizének és fenéküledékének valószínűsíthető fizikokémiai-biokémiai dinamikája az üzemeltetett nagymarosi vízlépcső felvízi (duzzasztási) szakaszán 2.1. Kiülepedés a duzzasztás hatására Az NV felett, a bősi alvízcsatornán, a visszaduzzasztott Vág medrében és főleg a Lábatlan és Nagymaros közötti Duna-mederben, változó szélességű parti sávban, nagyobb rétegvastagsággal főleg iszapcsajxlákban, sarkantyúkban, kotrási üstökben és mederdepressziókban, de várhatóan 4—5 cm /év középértékkel (VITUKI, 1988) fenéküledék rakódik majd le. A csökkent áramlási sebesség hatására kiülepedő finomszemcsés hordalékról feltételezik, hogy a partiszűrésű vízbeszerzésre, a szűrőréteg eltömítése miatt, kedvezőtlen hatással lesz (eltekintve a Dunaalmás—Szőny közötti kutak szakaszától, ahol számottevő lerakódás nem várható). Igaz, arra is számítanak, hogy a várt 20— 25%-os átszivárgási tényező csökkenést (5 cm vastag iszapréteggel és alatta 1 m vastag kolmatált réteggel számítva) a kutaknak a duzzasztással járó nagyobb víznyomás előidézte 20—25%-os vízadóképesség növekedése kompenzálni fogja. Az üledéket 10—15 évenként üzemszerűen kotrással távolítanák el (VIZITERV, 1985), főleg azokról a nyilvántartott helyekről, ahol a kiülepedés fokozottan érvényesül. Az üledékképződés mérséklésére a partvédelem a vízbázisok környezetét „élő" áramlású folyószakasszá alakítaná, és kedvező áramlási viszonyokat eredményező műveket létesítene. 2.2. A Duna természetes hordaléka A Duna vizének (melyben az oldott anyagok koncentrációja 250—300 mg/l; a Ca

2 + , a Mg

2 + ós a HC0

3 dominanciájával) természetes hordaléka nagyrészt alpesi eredetű erodált talaj- és kőzetanyag. Utóbbi több mint 20 féle kőzetből, főleg mészkőből, és kristályos palából származik. Ásványi összetételében a kvarc, muszkovit, kalcit, limonit, plagioklász, klorit, gránát és amfibolok dominálnak. Nagymarosnál a „görgetett hordalék" (túlnyomóan kvarc) csak átlag 13 000 m

3/év, de a nehezen ülepedő lebegő anyag (a kalcit illetve karbonátok és a limonit fokozott arányával) 5,6XlO

6 m

3/év (VIZITERV 1985). A legkisebb szemcseméretű (d<90 fim) hordalékfrakció szenynyczőanyag-töménysége, minden tanulmányozott szennyezőanyag esetében a legnagyobb és ebben a frakcióban az ólom, arzén, réz, cink átlag koncentrációi meghaladják a talajokban a növényekre nézve megengedhető értékeket (VITUKI, Í988). A Dunában a finomszemcsés hordalék kirakodása szennyezőanyag-dúsulással jár. Amíg a Ni, Co és Cu inkább az oldott fázisból mutatható ki, addig a Zn, a Cd, a Cr, a Pb és a Hg főleg, de részben az arzén is a lebegő anyaghoz kötődik és azzal ülepedik. Ezek közül pl. a Cd és az As nem kis részben éppen a Vág szennyező hatására jelentkezik. 2.3. A felvízi szakasz szervesanyag-terhelése A Dunavíz szerves anyaggal terhelt és algásodott. Már a rajkai szelvényben 0,5—45,7 kg/s algabiomasszát sodor az országhatárra (Tevanné, 1987). A Duna évi átlagos algaszáma Budapest felett már 1971—76 között is nagy, 10xl0

6/l felett volt, de mértek 79 millió/l-t is (Hegedűs, 1986). Az évi átlagos algaszám 1975-ben 9,7; 1981ben 10,4; 1984-ben 17,4 és 1986-ban 22,4 millió/l volt (Némedi, 1988). Ez az algaszám a kiliti tározó algáival ötszöröződhet. Hatékony módszerekre lenne szükség e tározó algásodása ellen. A terhelést az NV felvizén termelődő algaszervesanyag is ' növelné (VITUKI limnokoral kísérletek,' 1988), ahol a csökkenő vízsebesség és a lebegő anyag kiülepedése miatt nő az átlátszóság, a fénybehatolás, és a fotikus réteg vastagsága. Mindez a fitoplankton (a-klorofill), a planktonikus rákok és kerekes férgek populációs sűrűségének, továbbá a trofitásfoknak ill. a szaprobitásnak a növekedését eredményezi. A felvízen a KOI és a BOI

5 koncentrációk még akkor is növekednének, ha minden beáramló szennyvizet megtisztítanának (Kormánybiztosi Tájékoztató, 1989). Ezt az eutrofizációt ill. a növekvő szervesanyag terhelést sokan ökológiai katasztrófának minősítik. Nem így Reményi (1989): szerinte a mikrobiota túlprodukciója növelheti a Duna halállományát. Ez részben igaz is lehet. A Duna vizének oldott 0

2-tartalma, átlag körülmények között intenzív aerob mineralizáció ellenére sem süllyed halpusztulást okozóan alacsony szintre. A duzzasztással azonban bár a növekvő vízfelület kedvez az 0

2 felvételnek, de a csökkenő vízsebesség azt hátrányosan ellensúlyozza. Az alacsony vízálláskor hosszabb duzzasztási idő, a fokozott vízszennyeződés, légnyomáscsökkenés, megnövekedett aerob kemoorganotróf aktivitás és tartós meleg kombinációi esetenként a Duna halállományára nem ismeretlen (pl. Győr térségében) veszélyhelyzetet idézhetnek elő. 2.4. A Duna vizéből ipari szenny anyagok, kórokozó baktériumok és vírusok ülepednek Az NV felett ipari szennyanyagok folyamatos ülepedése várható. A szennyezett vízfolyásokon létesített tározók általában károsak a vízminőségre, még ha egyes kis tartózkodási idejű, átfolyó rendszerű, folyami tározók bizonyos paramétereken még javíthatnak is. A tagolt vízminőségű Duna szennyezett vízfolyás. Több paramétere évek óta romlik. Befolyó vizei, főleg Szlovákiából időszakosan súlyosan terheltek. Rajka és Szob