Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
3. szám - Szabó István Mihály: A nagymarosi vízlépcső valószínűsített hatása a Duna mikrobiológiai–biokémiai dinamikájára és a folyami nyersvíz minőségére
133 A nagymarosi vízlépcső valószínűsített hatása a Duna mikrobiológiai-biokémiai dinamikájára és a folyami nyersvíz minőségére Szalió István Mihály Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológiai Tanszék, Budapest, Mxizeum körút 4/A. 1088. Kivonat: A tanulmány a Bős—Nagymarosi vízlépcsőrendszer nagymarosi műtárgyépítésének leállítása után, annak tudományos — mikrobiológiai és biokémiai tárgyú érvekkel alátámasztandó — igazolását tűzte céljául. Az általa a vízlépcső megépítése esetére körvonalazott vízbiológiai-, biokémiai- ós fizikokómiai változásokat rendkívül káros kihatásúaknak minősíti. Lapunk örömmel nyit teret azon tudományos igénnyel megfogalmazott véleményeknek, amelyek eddigi szerzőinek a szemléletével ellentétesek. Egyúttal — szintén tudományos igénnyel — vitát is nyit a leírtak felett. Kulcsszavak: Dunai vízlépcsőrendszer, fenéküledék, üledókszennyeződés, egészségkárosítás 1. Országos vita a nagymarosi vízlépcső (NV) létesítéséről 1.1. Az N V szerepe a tervezett dunai vízlépcsőrendszerben A kivitelezési munkálataiban 1989 májusában leállított NV — melynek megvalósításáról szóló 1977. évi államközi szerződés módosításának kezdeményezésére a kormány az országgyűléstől október 31-én kapott felhatalmazást — 158 MW teljesítményű vízerőműből, hétszer 24 m nyílású duzzasztóműből és 2x24x275 m hasznos alapterületű ikerhajózsilipből állna. Hidraulikai és energetikai tekintetben szervesen illeszkedne a villamosenergia-termelést, az európai transzkontinentális hajózást, az árvízvédelmet és a vízgazdálkodást szolgáló, a magyarországi vízgyűjtőn 645 települést érintő bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerbe (BNV), mint annak második fő létesítménye. Duzzasztóműve állítaná elő a bősi vízlépcső alatti minimális hajózási vízmélységet biztosító üzemi duzzasztási vízszintet, és kiegyenlítené a Bős felől érkező változó vízhozamok vízállásait, az erőmű csúcsrajáratásának hatását, mely a fogyasztáshoz igazodó villamosáramtermelés érdekében, naponta, a csúcsüzem kezdetekor, az alvízen mintegy 6 órán át vízszintemelkedést, majd a kiinduló szinthez visszatérő 17—18 órás fokozatos süllyedést idézne elő (Benedek, 1986). Az NV hatására a Duna vízszintje Nagymaros felett emelkedne, Komáromnál kiegyenlítetten magasabb lenne, míg Győrben nem változna. A BNV-vei rendelkezésünkre állna 444 MW (Maróthy, 1989) villamosenergia-termelő kapacitás, ami megfelel a paksi atomerőmű egy blokkja tel jesítményének. 1.2. A nagymarosi vízlépcső kulcshelyzete Az NV az 1696,25 fkm-nél épülne fel. A Vác—északi vízmű, a Vác—déli vízbázis és a Fővárosi Vízművek vízbázisa (a Szentendrei-szigeten), melyre súlypontosan hárul nagy-Budapest ivóvízellátása (a Dunából biztosítják Nagymaros felett 0,5, Nagymaros—Budapest között 3,5, ós Budapest alatt 1,1 millió ember, főleg partiszíírésű kutakból származó ivóvizét), az alvízi részen, néhány km-rel Nagymaros alatt van. A Budapest felett 1963-ban az 1659 fkm-nél létesített felszíni vízkivételi -tisztító mű, mely dunai nyersvízből derítósi és gyorsszűrési technológiával napi 200 000 m 3 tisztított ivóvizet állíthat elő, az NV-től 35 flcm-re helyezkedne el. 1986-ban a teljes víztermelésnek a víztisztító mű 5,8-, az északi partiszűrésű kútvizek 65,5-, az ún. régi galériák ós más Buc'apest belterületi kútcsoportok 6,4-, a Rákos- ós Szilié-patakok mellett fúrt kutak rétegvize 0,4-, a Csepel-sziget partiszűrésű kútjai 14-, végül a ráckevei kutak 7,9%-át adták (Fáy, 1987). Tervezik, hogy a Szentendrei-szigetet és a körülvevő Duna-medret hidrogeológiai védőterületté nyilvánítsák. Ennek értéke döntően az érkező dunai nyersvíz minőségétől függ, mivel: először is a parti kutak vízminőségét a potenciális környezeti szennyezőforrásokkal terhelt hátterület felől áramló ós a települések szikkasztott szennyvizeivel, műtrágyával ós peszticidekkel a szennyezett talajvizek erősen lerontják. Jelenleg a parti kutak vízminősége kifogásolható a Vácószaki vízműnél (a délit már leállították), a Göd-felső vízműnél, a dunakeszi-, a dunabogdányi ós a Szentendredéli vízműveknél. Visegrádon a település szennyezett talajvize a kutakban már 60—80 mg/l nitrátot eredményezett amiért ott a vízművet részletesen leállították. Reményi, (1989) az átszivárgó dunavíz mennyiségi arányának növekedésétől a kutak vizének jobb minőségót reméli. Már ha a dunavíz minősége nem romlik ugyanis NH 4 + ós nehézfémek, így Cu, Zn, Hg, Co, Ni, Pb, csakúgy mint fenol, kőolaj és származékaik, növényvédő szerek, detergensek, PCB, klórozott szénhidrogének, szervesfém-vegyületek, humuszanyagok, PAHvegyületek, stb. a folyó felől is bejuthatnak a parti szűrésű kutak vizébe. Másodszor a felszíni vízből nyert ivóvíz minősége is a feldolgozott nyersvíz minőségétől függ. Az NV hatását tehát elsősorban is a Duna vizéből előállítható ivóvíz minősége mint elsőrendű humán genetikai és közegészségügyi kockázati tényező szemszögéből kell értékelni. 1.3. Miként ítélték meg a szakemberek az NV hatását a dunai nyersvíz minőségére? A VÍZITERV bakteriológiai szakvéleményezés nélkül született (Szabó és Vitális, 1989) Környezeti Hatás-
