Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

2. szám - Refuznyiki - Adalékok a „vízügyi maffia” múltja megítéléséhez - Zöld boszorkányüldözés?

127 Ismét egy nfcni közölt írás: Kereszty András Úr felelős szerkesztő NÉPSZABADSÁG Budapest Blaha Lujza tér 3. 1960 Tisztelt Kereszty Űr! November 16-i számukban voltak szívesek leközölni hozzászólásomat az EXPO 95-höz, amit ezúton is köszönök. A lap főszerkesztője, Eötvös Pál úr még 1988. augusztus 6-án rövid cikkben közölte állásfoglalását, miszerint a vízügyi szolgálatnak is meg kell adni a szót. Hát ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy újra véleményt nyilvánítsak. A Népszabadság december 12., majd december 20-i számában Szántó György ós Jánossy András leváltásának ügyével foglalkozott, majd 27—30. között egymás után négy számban Illés Zoltán ügye került terítékre. Ezek a cikkek indítottak arra, hogy hozzászólásomat megírjam. Mint a vízügyi szolgálat „levitézlett" tagja, kezdem unni, hogy egyes emberek ós szíik társadalmi csoportocskák hatágú, de nem sárga, hanem kék csillagot ragasztanak a homlokukra. Őszintén remélem, hogy ezzel Önök is egyetértenek, s véleményem közlését, lehetővé teszik. Budapest, 199 I. január 3. Üdvözlettel: Keményi Péter 1051 Budapest, Október 6. u. 5. ZÖLD BOSZORKÁNYÜLDOZÍS? 1990. december 27-i számban Illés Zoltán helyettes államtitkár ,,OVH-restauráció fenyeget" címmel nyilatkozott a lapnak. Másnap már arról tudósított a lap, hogv Illés Zoltánt beosztásából felmentették, majd a 29-i számból azt is megtudhattuk, hogy a különböző környezetvédő mozgalmak ez ellen tiltakoztak. December 30-án pedig a KVMj hivatalos cáfolata is napvilágot látott. A téma úgy látszik a Fő utcán hever, hiszen már a Népszabadság december 12-i száma (Darázsfészekbe nyúlt Keresztes K. Sándor) is személyi problémákkal foglalkozott. Mindebből érdemes néhány tanulságot levonni: 1. Ha egy idegen állampolgárból lesz hirtelen magyar helyettes államtitkár, aki soha Magyarországon nem dolgozott, s még a szűkebb szakmai körökben is ismeretlen a neve, ne nyilatkozzon a számára végkép]) ismeretlen más szakmáról, a vízügyi szolgálatról. Suszter, ne tovább a kaptafánál! Az egységes vízügyi szolgálat (szervezet?) hivatalos születésnapját ugyanis 1889-re tehetjük, amikor megalakult az Országos Vízépítési és Talajjavító Hivatal, illetve megkezdte működésót a Földművelésügyi Minisztériumban az Országos Vízépítési Igazgatóság. 1948-ban a kisgazda miniszterelnök, Dinnyés Lajos szervezte meg az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt, amelyet Rákosi Mátyás fölszámolt. Nagy Imre 1953ban újra megalapította Országos Vízügyi Főigazgatóság névvel, mint önálló államigazgatási szervet. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére készült el 1954-ben az Országos Vízgazdálkodási Keretterv. 1968-ban az új gazdasági mechanizmus szellemében Fock Jenő hozta létre az Országos Vízügvi Hivatalt, amelyet 1987-ben az OKTH-val együtt a KVM-ben egyesítettek. Egyértelmű tehát, hogy az országos hatáskörrel rendelkező vízügyi szolgálatot a koalíciós kormány, a reformkommunista Nagy Imre ós Fock Jenő szorgalmazták, Rákosi Mátyás, Orosz Károly szorították háttérbe. Ilyen történelmi háttérrel igencsak kérdéses színben tűnik fel Illés Zoltán politikai állásfoglalása, amikor OVH restaurációt kiált, függetlenül attól, hogy a KVM konkrét adatokkal cáfolta állításait. Nem beszélve arról a csekélységről, hogy 1975. júniusában az MSZMP KB legfelső pártvizsgálata az OVH ós az egész vízügyi szolgálat pártellenes magatartását rögzítette több, mint 20 oldalon. Kicsit furcsa, hogy ez a testület soha, senkinek nem megfelelő. A Kádár rendszerben nem volt pártszerű, most meg nem zöldszerű, mindig valamilyen ideologikus boszorkányüldözés tárgya, ahogy erről Göncz Árpád köztársasági elnök is szólt. 2. A zöldek, kékek, alternatívok felléptek és radikalizálódtak a Lázár, a Orosz és a Németh kormányok ellen, most a rendszerváltás után pedig az Antall kormány ellen is ezt teszik. Joggal merül fel az olvasóban a kérdés, hogy milyen politikai kurzus, milyen vezetők felelnek meg nekik egyáltalán? Mert a rendszerváltás óta is számos Dunakörös és egyéb szervezetbeli tagjuk adott hangot elégedetlenségének az új vezetőkkel szemben is. És furcsa módon mindig csak kritizálnak, de az alternatív megoldási javaslataikat soha nem teszik az asztalra. Ez csak zavarkeltésre jó, főleg ha a sajtó is teret enged nekik. 3. Belátom, kényelmes dolog a KTM Fő utcai épületében leültetni állandó szolgálatra egy riportert, mert ott úgyis mindig történik valami. S mivel „botrányízű", az olvasók jól elcsámcsognak rajta. Na meg az is szimpatikus, hogy titkárság vezetőt, helyettes államtitkárt, miniszteri tanácsadót menesztenek, s nem suttyomban, nem fölfelé buktatva, mint az előző rendszerben. Csakhogy minket, újságolvasó magyar állampolgárokat mostanság igazán nem a rosszul kiválasztott vezetők leváltása és személyi sértődöttsége, de még a választásokon is gyászosan leszerepelt zöldek semmit sem akaró, de mindent ellenző fanyalgása érdekelt. Azt. hiszem, ezt nem igen kell bizonygatni. Budapest, 1991 január 3. Reményi Péter 1051 Budapest, Október 6. u. 5. ÚJBÓL LIPTÁK... Nem tudok napirendre térni az ÉS 45. számában kommentár nélkül közölt legújabb Lipták cikk fölött. Az univerzális szakember ós főmagyar „Újból a Duna védelmében" c. írása olvastán — a hajdani latintanulás maradványaként — Ciceró iskolapéldául szolgáló vádbeszéde jut az eszembe: „Meddig élsz még vissza türelmünkkel, óh, Catilina", ill. óh, Liptákt Elfelejtettük a fenyegetést, hogy Lipták úr kilátásba helyezte kölcsöneink „megfúrását" a nemzetközi pénzintézeteknél, ha nem fogadnánk meg a vízlépcső leállítására irányuló tanácsait. Elfogadtuk, leálltunk, s felejtettünk. Azt is, hogy Lipták úr nem tett különbséget a múlt rezsim elherdált, rosszul felhasznált, vagy akár egyéni kis szocializmusokba szublimálódott kölcsönei, s azok között, amelyekkel most a korábbiak katasztrofális következményeit próbáljuk elhárítani; Lipták úr — saját bevallása szerint — gazdasági összeomlásunkat is vállalta volna. . . Nem kérjük számon ígéreteit, hogy nyugati magyarjaink, környezetvédők, s hasonlók, majd állják a számiát, az építkezések leállításával felmerült károk ós kártérítések költségeit, hiszen sohase vettük az ígérgetést túl komolyan. Fogunkat szívjuk most, hogy az osztrák számla tisztázódott: nem 16—18 ezer, „csak" mintegy 10 000 lakás árát kell kifizetnünk osztrák partnereinknek — a mi szempontunkból a semmiért, azért, hogy