Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

1. szám - Sárváry István: A Hévízi-tó utánpótlódásának kérdései

SÁRVÁRY I.: A Hévízi-tó utánpótlódása 9 víz felvehesse. Két érv is szól azonban amellett, hogy a Hévízi-tó környezetében az átlagosnál magasabb hőfluxust tételezzünk fel. Az egyik: találtak néhány olyan helyi hőanomáliát (pl. a Zalaszántó feletti honvédségi terület új kútjában), amelyek arra mutatnak, hogy helyi bazalt-intru­ziók fűtőtestszerű működése jelentős többlet­hőfluxust képes produkálni. A másik érv az a meggondolás, hogy a környezetéhez képest je­lentős vertikális mozgást mutató Dunántúli-kö­zéphegység peremén éppen e mozgások következ­tében magasabb hőfluxus várható, mint a magyar medence más — kevésbé zavart — területein. Fentiek alapján a Hévízi-tó hőgyűjtő területét lényegesen csökkenteni lehet. Amennyiben elfo­gadjuk a Vendel—Kisházi-eImélet eredeti for­májának létjogosultságát — amely szerint a hideg és a meleg vizet szállító pályák egymás felett he­lyezkedhetnek el — nem lesz szükség a nagy tá­volságból induló és a Hévízi-tóhoz nyugat felől visszaérkező íves áramlási pályákra, amelyek mentén a számítások szerint nincs is elegendő és a megfelelő irányba mutató gradiens ahhoz, hogy ezek számottevő vízhozamot szállíthassanak. A Hévízi-tó utánpótlódási viszonyainak tisz­tázását másik oldalról a ki nem mondott gazdasági megfontolások nehezítették. Tekintve, hogy a Bakonyi Bauxitbányák aktív víztelenítésének ha­tása a Hévízi-tó hozamcsökkenésére vitán felül állt, egyszerűbb volt azt mondani, hogy a teljes ho­zamcsökkenést a bánya tevékenysége idézte élő, ugyan­is ebben az esetben az ebből eredő összes igényeket a bányakár terhére lehetett érvényesíteni. 1989 elejétől kezdve azonban a bányák is önálló gazda­sági egységekké váltak, és a bányakárra addig számlálatlanul kifizetett összegeket nem kapták meg többé az államkasszából. Lényegében ez veze­tett arra, hogy vizsgálni kezdték: milyen egyéb tényezők játszhatnak szerepet a Hévízi-tó hozam­csökkenésében a bányászati vízemeléseken kívül. Rövidesen kiderült, hogy két további ilyen okot is meg lehetett nevezni: az egyik a mintegy 20 éve mutatkozó csapadékhiány és az ebből szár­mazó csökkent beszivárgás, a másik pedig a Hévízi-tó közvetlen közelében létesült hideg és meleg vizű fúrások termelésének növekedése. De a Hévízi-tó vízhozamának csökkenéséért egyedül felelős bányászat gondolata addigra már olyan mélyen beidegződött, hogy amikor a VITUKI két kutatója a közvélemény áthangolása céljából újságcikkben nyilatkozott a bányászaton kívüli egyéb okokról és a megoldás lehetőségeiről (Esti Hírlap, 1989. január), ezeket még vízügyi körök­ben is csak nehezen sikerült elfogadtatni. A beszivárgás csökkenése és a helyi víztermelés növekedése időben egybeesett a legnagyobb bá­nyavíz-kiemelésekkel, így a hatások egymástól való elválasztása és ezek mértékének megállapítása komoly nehézségekbe ütközik. A nehézséget to­vább fokozza a reakcióidők különbözősége: a hatások, különösen a távolabbi tényezők (bányá­szat, beszivárgás) esetében csak több év késéssel fejlődnek ki teljes nagyságukban. Ami a helyi vízkivételeket illeti: a Hévízi-tó hozamának nagysága miatt kezdetben alig lehetett észlelni ezek működésének hatását. A II. világ­háború előtt a Gyógykórháztól eltekintve csak néhány, családias jellegű apró üdülő emelt ki naponta néhányszor 10 m 3-nyi termálvizet. A 60-as évektől kezdve azonban megindult a nagy szállodák és üdülők (Hotel Termál, Hotel Aqua, SZOT-, Bányász-, Honvéd- stb. üdülők) építése, amelyek korszerű szolgáltatásaikhoz egyre több termálvizet igényeltek. Űj, mélyebbre fúrt, na­gyobb átmérőjű hévízkutak épültek (Fontanális : 1965, B—18: 1983), a régiek üzeme csaknem fo­195 7 19ÍS 1970 kiszáradt 2. ábra. Nyugalmi szintek változása a Hévízi-tó körül

Next

/
Thumbnails
Contents