Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

2. szám - Petz Rudolf–Sajgó Zsolt–Scheuer Gyula: A szekszárdi lőtéri vízbázis vízföldtani viszonyai és a vízminőségvédelmi rendszere

PETZ et al.: A szekszárdi lőtéri vízbázis 79 Qcs = 1600 m

3/d 4000 = 450+ 1600 + Q

E QE = 1950 m

3/d A város területén, a teraszperemeken, a kis vízfolyásokból átadódó és a szikkasztásból származó vízmennyiség együttesen 1950 m

3/d-ra becsülhető. 2. részterület (város északi része): Q

T = 1000 m

3/d Qv = 100 m

3/d Qcs = 100 + 500 + Q

E 1000 = 100 + 500 + Q

K Q

E = 400 m

3/d Az északi részen teraszperemen és kis vízfolyásokból átadódó vízkészlet 400 m

3/d-re tehető, a szikkasztás mértéke elhanyagolható. 3. részterület (vízbázis észak-északkeleti része): Q

T = 7800 m

3/d Qv = 900 m

3/d Qcs = 2700 m

3/d 7800= 900+ 2700 +Q£ Q

e = 4200 m

3/d E területen jelentős szerepe van a Holt-Duna medréből beszivárgó víznek és kismértékű hatása jelentkezik a Sió kolmatált medréből elszivárgó víznek is. 4. részterület (vízmű közvetlen térsége): QT — Qv + Qcs Qt = 220 + 700 = 920 m

3/d Az 1980—85 évek közötti időszakra összefoglalóan megállapítható, hogy az átlagosan 13 700 m

3/d víztermelés hatására fokozatosan mintegy R — 2900 m átmérőjű depressziós tér alakult ki, ahol a vízkivétel 10—15 %-ban a térfogati készlet leürüléséből, — átlagos csapadékosságú évben — 40 %-ban a csapadékból beszivárgó készletből, 35—40 %-ban a felszíni vizekből beszivárgó hányadból és mintegy 8—10 %-ban a város térségében elszikkasztott szennyvizekből, közművekből elszivárgó vizekből származott. A depressziós tér növekedése 1986. évben tovább tartott, mely főként az igen csapadékszegóny időjárás következménye volt. 4. Vízminőségi viszonyok Az előzőleg és a munka keretében végzett vízvegyvizsgálatok eredményei alapján a következők állapíthatók meg: A vízmű beüzemelésétől kezdve a kitermelt víz minősége fokozatosan romlott, állandóan emelkedő klorid-ion koncentrációt és növekvő összeskeménység értéket lehetett kimutatni. Egyes — település felé eső — kutakat a vízminőség romlása miatt ki kellett kapcsolni az üzemelésből. A depressziós tér növekedésével párhuzamosan a vízmű felé tolódott el a szennyezett vízkészlet határa. A kitermelt víz minőségét alapvetően a vízadó összlet fedőképződményének nagy szervesanyagtartalma miatt kialakuló redukciós közeg és Szekszárd város szennyező hatása határozza meg. A vízadó kavicsos Ao>no&rétegben szivárgó víz kémiai szempontból megfelelő minőségű ivóvíz. Jellemzői a kis összes keménység (20 nkf), kis szulfátion (20—40 mg/l), kloridion (60 mg/l) és a közepes összes sótartalom (700 mg/l), (6. ábra, 3. részterület). A vízadó réteg fedőösszletében tározódó víz minősége kevésbé megfelelő: összes sótartalma 1000—1400 mg/l, nagy keménységű (30—40 nkf), szulfátion tartalma 250—600 mg/l között változik: nitritiont csak nyomokban, nitrátiont pedig csak időszakosan 0—5 mg/l koncentrációban lehetett kimutatni. Ammóniumion 0,5—1,5 mg/l koncentrációban jelentkezett. A város és a vízbázis közötti kutak vizének vizsgálata a város talaj vízszennyező hatását mutatta, a több pontszerű érték átlaga jól reprezentálja a város felől a vízmű irányába szivárgó víz minőségét: (6. ábra, 1—2 részterület) Összes sótartalom: Összes keménység: Kloridion: Szulfátion: 1500 mg/l 60 nkf 130 mg/l 350 mg/l A vízmű kevert nyersvízmmöségét az adott időszakban 950 mg/l összes sótartalom, 30—35 nkf összes keménység 100 mg/l kloridion és 150—200 mg/l szulfátion tartalom jellemezte. A kitermelt vízben vas (1,0—2,0 mg/l), mangán (0,1—0,3 mg/l) és ammóniumion (1,0—2,0 mg/l) volt kimutatható, amely a vastalanítás után az ívóvízben megengedett érték alá csökkent. Az előzőekben ismertetett jellemző kémiai komponenseket a 6. ábrán a vízutánpótlási terület részhatárainak feltüntetésével mutatjuk be. A mezőgazdasági tevékenység hatása sem a nitráttartalom növekedésében, sem a növényvédőszermaradékok megjelenésében nem mutatható ki. Toxikus nehézfémek egyáltalán nem, vagy csak a kimutathatóság határán, az engedélyezett határérték alatt észlelhetők a talajvízben. A szivárgó víz minőségében időben lezajló változásokat hossz-szelvények mentén vizsgálva lényeges megállapítások tehetők. A város és a vízmű közötti szelvényen (7. ábra) a szerves szennyezésre utaló komponenseket a talaj adottságokkal összevetve látható, hogy a város löszös talajjal fedett részén bejutó szennyezések döntő része oxidálódik, lebomlik és a talajvízre a nagy nitrát-tartalom ós a kis ammóniumion koncentráció a jellemző. A szivárgó víz kémiai összetétele a nagy szervesanyag tartalmú összlet redukciós közegébe jutva mikrobiológiai folyamatok hatására megváltozik. A folyamatos tápanyag ellátásnak megfelelően kialakuló baktériumegyüttes a denitrifikáció során átalakítja a nitrátot, amely a vízből eltűnik nem növelve az ammónium-iont. A tápanyag eltávolítása után az elpusztuló élő szervezetek a víztartó rétegekben kiszűrődnek és növelik a redukciós közegben anaerob úton lebomló szerves anyag mennyiségét. Ennek a természetes önszabályozó rendszernek