Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

2. szám - Petz Rudolf–Sajgó Zsolt–Scheuer Gyula: A szekszárdi lőtéri vízbázis vízföldtani viszonyai és a vízminőségvédelmi rendszere

PETZ et al.: A szekszárdi lőtéri vízbázis 77 meder. Az árvízmentesítés és a területrendezés, a belvízlevezetés, majd a Sió-csatorna részben a régi mederben történt megépítése alakította ki a térség jelenlegi képét. Az összletet döntően iszapos homok, finomhomok alkotja, kisebb területre korlátozódó iszap, agyag közbetelepülésekkel. A felszínen homokos agyag, agyagréteg települ, amely laza szerkezete miatt nem minősül vízzárónak. A fedőösszlet általában 3—8 m vastag kötött és 5—12 m vastag finom szemcsés üledékből áll, átlagosan legalább egy nagyságrenddel roszszabb a szivárgási tényezője a vízvezető összletnél. A vízmű környezetében a kutak rétegsorai alapján vastagsága 8—12 m. összefoglalóan megállapítható, hogy a fedőösszlet nem vízzáró, ezért a fedőréteg nagy vastagsága ellenére a vízadó réteg csak részben védettnek minősíthető. A felszín magassága 85—90 m B. f.-i szintek között változik. A Szekszárdi-dombság felől érkező felszíni vízeket a Sió-csatorna, a Séd-patak és a felszíni vizet levezető árkok gyűjtik össze és továbbítják a Dunába. 3. Hidrológiai vizsgálatok A térség hidrológiai adottságainak értékelését a kutak telepítéskori vízszintjeiaz elmúlt években végzett vízszint-vízhozammérések eredményei, az 1350 sz. törzshálózati vízszintészlelő kút adatsora, az építésföldtani térképezés keretében összegyűjtött vízadatok, illetve telepített figyelőkutak észlelései és az összes figyelőkútban 1987. március elején végzett egyidejű vízszintmérés felhasználásával végeztük. A vízföldtani adottságok alapján megállapítható, hogy a kutak által kitermelt víz utánpótlódása részben felülről, a csapadékból beszivárgó vízből történik. A vízműtelepítést megelőző időszakban a kavicsos homokréteget és a fedőösszletet kitöltötte, felszíne a kötött agyagos, iszapos összletben mozgott. Természetes állapotban a fedőben tárolt víz és a vízadó kavicsos összlet vize minőség alapján elkülönül, átkeveredés korlátozott volt. Ezt a helyzetet változtatta meg a vízmű folyamatosan növekedő vízkivétele. A vízmű depressziós terén belül a fedőréteg részben vagy teljesen leürült és részben e térfogati készlet alkotta a kitermelt vizet. 3.1 A vízműtelepítést megelőző hidrológiai helyzet Az 1962—66. években telepített kutak fúráskori vízszintadatai és a város térségében ebben az időszakban mélyített fúrások adatai alapján szerkesztett talaj vízhelyzet (1. ábra) egy, az átlagos talajvízállást kismértékben meghaladó talajvízszintet mutat be. A szerkesztésnél eltekintettünk a már meglevő kutak kis depressziós hatásának ábrázolásától. A talajvíz szivárgási iránya a déli részen nyugat felől keleti irányba mutatott, míg észak felé haladva ez az irány ÉNY—KD-i irányra módosult. A talajvízszint a vízmű térségében a felszín alatt 1,5—3,0 m mélységben helyezkedett el, a 87,0 m B. f. szinten. A város érintett keleti részén 89—88 m B. f.-i szintek között észlelték. A talajvíz esése igen kicsi, i=l°/00 értéknek adódott. A vízszintingadozás nagyságát a vízműtől délnyugatra található 1350 sz. VITUKI kút adatsorának vizsgálatával állapították meg (1. ábra). A vízjárás évi nagysága 0,7—2,5 m, átlagos értéke 1,1—1,2 m volt. 3.2 A vízbázis jelenlegi hidrológiai helyzete A térségben levő összes figyelőkút 1987. március 6-án mért vízszintadatai és a vízműkutak — ez időpontot megelőző negyedév jellemző vízhozamadataihoz tartozó — üzemi vízszintjei alapján szerkesztett izohipszás talaj víztérkép (1. ábra). a jelenleg kialakult helyzetet ábrázolja. A vízmű térségében a koncentrált vízkivétel igen jelentős 8—15 m mély depressziós teret hozott létre, 74—75 m B. f. mélyponttal. A kutak telepítési helyéből adódóan egy közel kör alakú, 1 km átmérőjű, 80 m B. f.-i szinttel lehatárolható belső depressziós tér alakult ki, amelyen belül a vízfelület az üzemeltetési módnak megfelelően állandóan változik. E belső térben levő kutak (I, J, L, M, 0 jelűek) üzemeltetése csak igen kedvezőtlen feltételekkel (kis vízhozam, mélyüzemi szint) oldható meg, mert a külső körön levő kutak által víztelenített belső tér vízutánpótlódása csekély és csak mély üzemi vízszintekkel biztosított. E területen a fedőréteg teljesen leürült és az üzemi vízszint a vízadó felső részében alakult ki. A depressziós tér a város felé kiterjedve elérte a kavicsterasz határát és az 1960-as évekhez képest jelenleg 2 m-rel alacsonyabb szintből kb. 1 m süllyedést okozott. Ugyanez a folyamat észlelhető az 1350 sz. VITUKI kút észlelési adatsorában. Az évi NV, KÖV és KV értékekben folyamatos csökkenés észlelhető. Ha szétválasztjuk a csapadékos és száraz időszakokat és ezeket egymáshoz viszonyítjuk, kb. 1,5—2,0 m vízszintsüllyedés mutatható ki az 1971. évi maximum és az 1985 évi minimum között jelentkező 3,8 m különbségből. A kialakult vízfelület körkörös vízutánpótlódásra utal, amelyet nyugat felől a kavicsterasz elterjedési határa korlátoz, délkelet felől pedig a Húskombinát felszín közeli vízműkútjainak depressziós tere határol le. A depressziós tér észak és északkelet felé a víztermelés és a vízadó réteg szivárgási tényezője által meghatározott mértékben terjedt ki. A talajvíz felszínének esése a természetes állapothoz képest megnövekedett. A vízműtől távolabb i = 3—4°/

00> a külső vízműkutakból néhány száz méterre pedig i = 0,5—1,0°/

00 értékre növekedett. A megnövekedett vízsebesség, a pangó vizek megszűnése és a fedőréteg víztelenedése a jövőben kedvezőbb vízminőséget eredményezhet a vízműnél. A vízmű megfigyelő és üzemelő kútjaiban 1986. évben végzett vízszintészlelések eredményeit lényegesen befolyásolta a csapadékszegény periódus. Szekszárd térségében az átlagos évi csapadék-