Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

1. szám - Refuznyiki - A Vásárhelyi Pál Társaság felhívása - A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer energetikai kérdései és a döntés felelőssége - A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer hatása a Duna vízminőségére - Vigyázat, vízlépcső!

60 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. fiVF., 1. SZÁM eal az 1988. júliuséban alakult Társaságunk célja — a várható előterjesztés ismeretében — a közvélemény és az Országgyűlési képviselők tájékoztatása. Röviden és összefoglaló jelleggel felsoroljuk azokat a kérdéseket, amelyek mérlegelése véleményünk szerint elengedhetetlenül szükséges egy felelősségteljes álláspont kialakításához. Valljuk, hogy a BNV kérdésében csak a körülmények tárgyilagos mérlegelésével, reális számítások ós helyzetmegítélés alapján szabad ós lehet dönteni. 2. Előzmények Társaságunk az elmúlt év társadalmi vitái során a vízlépcsőrendszer műszaki-környezeti-társadalmi megalapozottságát igyekezett a közvéleménnyel megismertetni. Ma már, a rendszer mintegy 70%-os készültségi szintje mellett értelmetlen álvitának tartjuk annak hangsúlyozását, hogy miért is fogtak hozzá egy — úgymond — gazdaságtalan beruházásnak elődeink mintegy 10 évvel ezelőtt. A szakmai és társadalmi viták során magunk is újra értékeltük az épülő vízlépcsőrendszer ökológiai hatásait, hiszen az ellenzők által felvetett érvek világszerte új megközelítést tükröztek. Az 1988. októberi parlamenti döntést követő akcióprogramunkban támogattuk az üzemrend kialakítására vonatkozó kutatási program kiterjesztését, továbbá a vízminőségi ós szennyvíztisztítási egyezmények megkötését. Az előkészítő munkát az 1989. május 13.-i Kormánydöntés sajnálatos módon megszakította. Ezt követően a nagymarosi vízlépcső építése szünetelt, felső öblözeteiben s a dunakiliti tározóban lassított ütemben folytatódtak a munkák. A dunakiliti duzzasztómű gyakorlatilag elkészült. Kormánydöntés alapján 1989. nyarán teljes körű szakértői felülvizsgálati anyagok készültek. A munkában az építést támogatók ós ellenzők egyaránt közreműködtek. Az elkészült anyagokkal lényegileg egyetértünk. Kétségeinket és ellenvéleményünket ott és akkor fejtettük ki, amikor tényekkel szemben feltételezések és megalapozatlan állítások képezték a következtetés alapját. Megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy vógül'is a szakértői anyagok következtetéseit figyelmen kívül hagyó Kormányálláspont és előterjesztés készül. Erre utal a Magyar Hírlap 1989. október 4—6-i számaiban közzétett ún. Hardi-féle jelentés, amely egy csokorba gyűjti azokat a korábbi képtelen állításokat, melyeknek szakmai és gazdasági ellentmondásait már többször kifejtettük. Az elmúlt év folyamán azonban a szakmai véleményeket a sajtó sajnálatosan, de rendszeresen mellőzte. Társaságunk álláspontját az alábbiakban foglaljuk össze. 3. Műszaki-ökológiai összefüggések A BNV műszaki terveit, s az azokat megalapozó kutatásokat a teljes rendszer kiépítésére készítették el. A nagymarosi vízlépcső esetleges elhagyása, a bősi vízlépcső önálló üzemeltetése olyan alapvető műszakiökológiai változásokat okoz, melyek következményei ma még többségében ismeretlenek, kutatásokkal és tervekkel nem igazoltak. Nem felel meg az igazságnak a legutóbbi időben hangoztatott állitások közül az, hogy -— az érintett Duna szakaszon végzett magyar—csehszlovák kotrási munkálatok a vízlépcsőrendszer előkészítő munkái keretében történtek volna. Ezeket az építőipari beruházások keretében végezték, de annak feltételezésével, hogy a nagymarosi munkálatok az így okozott károkat majd ellensúlyozzák; — a Budapest vízellátását szolgáló parti szűrésű vízkészletek csökkenése a beruházással összefüggésbe hozható volna; — földrengés veszélyeztetné a duzzasztó állékonyságát és Budapest elöntését okozhatná. Igaz viszont az, hogy a nagymarosi duzzasztás elmaradása esetén: — a bősi alvízcsatorna Szap alatti becsatlakozásánál medermélyülés és mederelf ájulás várható. Ez tovább súlyosbítja a már most is meglévő hajózási és vízellátási problémákat; — a dunakiliti-hrusovi tározóban a megfelelő vízminőség csak egy, az ökológiai feltételeknek alárendelt, rugalmas csúcsüzem keretében biztosítható. Ha a tározó átfolyó jellegű lesz, a kétoldali hullámtérben pangó víztömegek súlyos vízminőségromlást okozhatnak, ezáltal közvetve rontják az alatta lévő Duna-szakasz ökológiai állapotát is; — a Szigetköz felszíni- és felszín alatti vízgazdálkodására tervezett megoldások a jelenlegi helyzet fenntartására sem lennének elegendőek. Pótlólagosan ki kellene építeni az alsó-Szigetköz mellékágrendszerének és talajvízszabályozásának vízpótlását; — a Szap alatti szakaszon a hajózás biztonsága — duzzasztás hiányában — hagyományos mérnöki beavatkozásokkal hosszútávon nem biztosítható, s ennek a tén.ynek a súlya a Duna-Bizottságban vállalt nemzetközi kötelezettségünknek, valamint a DunaRajna—Majna európai víziút 1992-re tervezett megnyitásának ismeretében bírálható csak el; — egyetlen eddig megépült, szabályozott (lépcsőzött) folyórendszerben sem tapasztaltak olyan „ökológiai katasztrófa"-állapotot, amelyet az ellenzők ós támogatóik állítanak. A tervezetthez hasonló, folyami rendszerűduzzasztás'mind a vízkészletek mennyisége, mind minősége vonatkozásában legalábbis változatlan, de inkább kedvezőbb állapotokat eredményezett. Összefoglalva megállapítható, hogy a feltételezésekkel és állításokkal szemben a nagymarosi vízlépcső nélküli, csonka rendszer akár alap-, akár csúcsüzeine lényegesen nagyobb műszaki-ökológiai kockázatot és szinte teljes bizonyossággal előre jelezhető beruházási ós üzemeltetési többletköltségeket jelent a teljes rendszer megvalósításáhóz képest. 4. Gazdasági összefüggések Az elvégzett részletes, variációs gazdaságosság számítások bebizonyították, hogy az ellenzők által az óv első felében hangoztatott — a közvélemény rokonszenvének megnyerésére szánt — 50—60 milliárdos megtakarítási lehetőség valótlan és félrevezető állítás volt. Bebizonyosodott, hogy a leállítás ós a továbbépítés között számottevő gazdasági különbség nincs. (Ez az összevetés nem tartalmazza az esetleges kártérítést, amely többletként terheli a pénzügyi mérleget. A számítást a Kormánybiztos által a Minisztertanács elé terjesztett döntést megalapozó anyag is tartalmazza.) A Kormány szakértői jelentésében foglaltak szerint a teljes beruházás 1988-as árakon számított össze

8 költsége (1995-ig számításba véve) 46,1 mdFt az osztrák hitelből építendő nagymarosi építkezés költségén felül. A vízlépcső elhagyása esetén a magyar gazdaságot terhelő költségek — ugyanezen időszakban — 50,1 mdFt-ra rúgnak. A befejezés esetén tehát — az eddig elköltött 23,3 mdFt-ot figyelembevéve — 22,8 mdFt, a leállítás esetén viszont 26,8 mdFt a magyar gazdaságot közvetlenül terhelő költségvetési kiadás 1990—95 között. Mindkét változat tartalmazza a központi keretből épülő szennyvíztisztítók költségét, továbbá — leállítás esetén — a helyreállítás és a helyettesítő erőművek beruházási költségeit. A kérdés tehát úgy merül fel, hogy ugyanazon beru' házási összegért kapunk-e kiszámítható ós kézzelfogható nemzeti értéket, vagy ennek mindössze töredékét i