Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Refuznyiki - Nyugat-európai Ipari és Kereskedelmi Kamarák Rajna-, Rhone- és Duna-melléki Szövetségének levele - A tudomány laple alatt – vagy fölött - „A Minisztertanács Beszámolója a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett vizsgálatok…” c. előterjesztés Határozata

376 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1890. 70. ÉVF. 6. SZAM hidrogén bázisú gazdaságfejlesztés lehetőségének eufóriájában ólt az egész világ. Azután a 70-es évek elején jött az olajválság. A környezetvédelem, mint fogalom ugyancsak az ENSZ 1972. évi stocholmi világkongresszusán vált közismertté. Az 1975. évi helsinki záróokmány környezetvédelmi klauzulái is csak sok éves előkészítő és egyeztető tárgyalások során váltak kézzelfogható, nemzetközi egyezményekké a levegőtisztaságvédelem, a veszélyes hulladékok vonatkozásában. És lényegében csak európai regionális szinten. Az erdőpusztulás, a hőerőművek kéndioxid kibocsátása, a közlekedés és ugyancsak a hőerőművek NOx kibocsátása, a fosszilis tüzelőanyagok elégetése révén fokozódó üvegházhatás és globális klímaváltozások, az elsivatagosodás összefüggéseinek tudományos felismerése, majd a szükséges intézkedések meghozatala, s végül a nemzetközi együttműködés szükségszerűségének deklarálása 10—15 évet vett igénybe. S a világ többi kontinensein lévő államok a saját gazdasági helyzetükben ezeket az elveket még el sem ismerik, de legalább is nem képesek realizálni. Ilyen előzmények ós szemléletváltozások közepette született meg az USA elnökének benyújtott „Global 2000" jelentés, majd 1987-ben a „Brundtland jelentés". Mindkettő kiadásra került magyar nyelven is, éppen a magukat környezetvédőnek nevező politikusoknak érdemes lenne elolvasni. Kitűnik ugyanis, hogy a globális klímaváltozások hazánkra nézve igen kedvezőtlenül alakulhatnak. Felmelegedés és jelentős csapadékmennyiség csökkenés feltételezhető. Ezt látszik alátámasztani már az elmúlt évtized is. Utalnék itt pl. a Dunántúli középhegység karsztvízháztartásával kapcsolatban végzett VITUKI és egyéb kutatások eredményeire. A magyar mező- és erdőgazdálkodás szempontjából tehát nyilvánvaló a vízellátottság jelentősége. Egy ok- ós célszerűen előrelátó gazdaságpolitika a tudományos felismerésekre támaszkodva idejében felkészül a várható kockázatok és ve szélyek csökkentésére. Alvízi ország lévén létérdekünk az átfolyó felszíni vizek minél nagyobb mértékű visszatartása, az átfolyás lassítása, megfelelő vízkészletek tározása. A folyók vízlépcsőzése, a víztározók — duzzasztott tavak kialakítása az öntözővíz ellátás, az ivó- és ipari vízellátás, a talajvízháztartás szempontjából egyaránt a vízgazdálkodás távlati biztonságát alapozza meg a várható klimatológiai változások ellensúlyozására. Hogy ez összekapcsolható az ár-belvízvédelem, a hajózóút biztosítás, a környezetbarát energiatermelés, sőt még a területfejlesztés, üdülés, vízi sport járulékos hasznaival is, már csak szemlélet és politikai felelősségtudat kérdése. Nem lehet célom ós feladatom a magyar energiapolitika, illetve helyzet mérlegelése, mivel ez szakmai kompetenciámat meghaladja. Viszont: — tudom azt, hogy a vízenergia folyamatosan rendelkezésre álló, önmagától megújuló természeti erőforrás, amely semmilyen emissziót, környezetidegen ós kezelést igénylő hulladékot nem bocsát ki; — ismerem az ország energiaellátásának hazai bázisát (barnaszón, szénhidrogének, uránérc, vízenergia, egyéb természeti erőforrások — pl. nap-, szél-, geotermikus-, biogáz ós biomassza) azok kihasználási helyzetét ós ezek környezetvédelmi vonzatait; — ismerem az import-függőségünk veszélyeit (pl. a szovjet villamosenergia-ipar gondjait, a nukleáris erőművek, a szónbányászati sztrájkok, a kőolajés földgázmezők kimerülésének, a távvezetékek technológiai problémáinak összességéből eredő import biztonságának kockázatait — a konvertibilis export termékekért máshonnan megvásárolható energiahordozók beszerzési feltóteleit, illetve hazai fedezetét, stb.); — a hazai háttéripar gyenge felkészültségét a környezetbarát energiatermelő berendezések (fluidágyas kazánok, nyílt- és zárt ciklusú gázturbinák, stb.), illetve kapcsolódó környezetvédelmi berendezések (pl. S0

2 leválasztók, NOx katalizátorok), továbbá az ezekhez elválaszthatatlanul kapcsolódó egyéb környezetvédelmi problémák (mészkőbányák, mészpor előállítás, keletkezett gipsz elhelyezése, szállítási kérdések, beruházási költség, tisztító-leválasztók helyszükséglete, stb.) egész sorát. A manapság sok újságot olvasó ember számára biztos, hogy nem szükséges részletesebb kifejtés a fölvetett kérdésekről. Ugy gondolom, hogy a dunai vízlépcsőrendszer többcélú hasznosítását szolgáló komplex tervek bármely megközelítésben a felelős ós hosszú távú nemzeti érdekek kielégítését szolgálják. Ugyanakkor a kormányhatározat következtében kialakult új helyzetben — kizárólag energetikai szempontból — az alábbi következményekkel kell számolnunk : A Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) a bősi vízerőmű (720 MW) + nagymarosi vízerőmű (174 MW) beépített teljesítőképességéből kiindulva végzett számításokat a dunai vízlépcsőrendszer megváltoztatásának esetére. Amennyiben a nagymarosi vízlépcső építése elmarad, a 174 MW teljesítmény eleve kiesik. Ebben az esetben a bősi vízerőmű csak átfolyásos, folyamatos üzemű erőműként működhet, s így az eredeti 72Ö MW-tal szemben csupán 342 MW teljesítménnyel vehető figyelembe. Ugyanakkor a tulajdon, illetve részesedési viszonyok 50—50%-os megosztása is változik, a magyar félnek legjobb esetben 33% jut, vagyis 114 MW teljesítmény a tervezett 447 MW-tal szemben (25,5%). A nagymarosi vízlépcső elmaradása a magyar villamosenergia rendszerben 1993—1996 közötti évekre 106 MW, 1996-tól kezdve viszont 333 MW teljesítőképesség csökkenést (hiányt) okoz az MVMT szerint. Energiatermelésben a bősi vízerőmű alapüzemi termelését 3000 GWh-val vették számításba, amiből 1000 GWh jutna Magyarországnak, a tervezett 1887,5 GWh 53%-a. Sajnálatosan elterjedt a köztudatban, hogy a bősi vízerőmű a csúcsra járatással nyerhető 2715 GWh terheléssel szemben alapüzemben 3000 GWh terhelést biztosít. Miután a nagymarosi duzzasztás elmaradása miatt Szap alatt az esést biztosító mederkotrás elmarad, ez eleve képtelenség. Folyamatos alapüzemben kotrás nélkül Bős 8%-kal kevesebb energiát termel, mint az eredeti terv szerint, vagyis 3000 GWh helyett csak 2760 GWh-át. Ennek az elvileg ránk eső 33%-os hányada tehát nem 1000, hanem csupán 910,8 GWh. Vagyis a tényleges hiány 976,7 GWh a tervezetthez képest, s nem 887,5 GWh, miként az az MVMT anyagában szerepel. A kiéleződött viszonyt tekintve joggal felmerül a kérdés, hogy a csehszlovák fél területén lévő és általunk üzemeltetett bősi erőműből átadják-e a ránk eső energiamennyiséget. Birtokon belül vannak ugyanis, s a szerintük jogos kártérítések mértékéig egyszerűen a magyar villamosenergia hányadot tudják be törlesztésnek. Itt azonban még azt is meg kell jegyezni, hogy az új tulajdon és részesedés megosztást nem csak a vízerő készlet szabja meg. A tényleges területfelhasználás, az elvégzett munka, az üzembe helyezett létesítmények ós berendezések értéke, stb. nyilván tényező lesz az államközi szerződés módosítását célzó tárgyalásokon, vagyis a számításba vett 33%-os részesedós is egyelőre csak egy optimális feltételezés. Az MVMT a teljesítményhiány pótlására a kombinált vagy nyílt^ ciklusú gázturbinák beállítását javasolja (az elsőt az Óbudai Erőműben) 187 MW teljesítménnyel). A gázturbinák csak „tőkés" relációból szerezhetők be. Beruházási költségük nyíltciklusú gázturbina esetén 16 000 Ft/kW, kombinált ciklusú gázturbina esetén 25 000 Ft/kW az MVMT adatai szerint. Ezzel szemben a Világbank adataiból 60 Ft/l US$ kurzuson átszámolva kizárólag az import hányad Egyiptomban 32 700 Ft/kW, Malaysiában pedig a Sanwah Erőműnél 48 800 Ft/kW, a Sabah Erőműnél pedig 31,500 Ft/kW volt, vagyis átlagosan kétszerese az MVMT által megadott értéknek. Ezért igen kétségesnek tartom, hogy a jelzett 6,3—7,2 milliárd Ft