Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Barta Erzsébet: Tisza Lajos, Szeged 1879 utáni újjáépítésének királyi biztosa

340 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF.. 5. SZÁM Számtalanszor merül fel az az aggasztó kérdés, mi lesz Szegedből, ha a királyi biztosság megszűnik? A szegediek csak abból a reményből merítettek vigasztalást, hogy T. L., ha eltávozik is közülünk, a lelke itt marad és szavának súlyát, teterejének áldásos hatását ezután is érezni fogják ott, ahol Szeged életbevágó érdekeiről lesz szó. Bíztak abban, hogy T. L. többé nem szakad el Szegedtől, mert lelkével hozzánőtt az alkotáshoz, s annak jövője, jó-, vagy balsorsa előtte nem lehet közönyös. T. L. nagyszabású művéről elismeréssel nyilatkozott az ország és az egész civilizált Európa közvéleménye. A sajtó elismerő, meleg hangja teljesen egy és azonos volt. A királyi biztosság mandátuma lejárt. A rekonstrukció befejezésének kötelessége a városra hárult és Tisza Lajos hű emberére, titkárára: Kállay Albertre hagyta a várost, akit a király szegedi főispánnak nevezett ki. 6. TISZA LAJOS TOVÁBBI MUNKÁSSÁGA Életének új fejezete kezdődik, de ez a fejezet sűrűn át van szőve szegedi szálakkal, mert Szegedhez tartozik már élete végéig. Sűrűn járt Szegedre. 1884. május 23-án a református templom avatására érkezik. Továbbra is élő gondviselése maradt a városnak és a polgárság köréből is sokan fordulnak hozzá bajaikban és ő mindenkinek segít, főleg ha az ipar és kereskedelem támogatásáról van szó. !l884-ben T. L.-t két helyen választják meg követnek: Szegeden és D i cs ős zent márt ónban. T. L. Szeged mandátumát fogadja el. „Szegeden — mondta — az utolsó 5 évben egy kenyéren, són éltem Szeged bátor népével, vállvetve küzdöttünk, hogy visszaadjuk e derék várost önmagának és a hazának. Csuda-e ha azon airánylag rövid idő alatt is elszakíthatatlan szálakkal fűződtem a városhoz." 1891. október 25-én Szegednek kettős ünnepe hozta városába T. L.-t. A felsőtanyai központ és a belvárosi kaszinó avató ünnepe. Vele jöttek: Munkácsy Mihály, Mikszáth Kálmán, Ivánkovits János, későbbi rozsnyói püspök és Nóvák József országgyűlési képviselő. Tisza eszméje volt a tanyai központ, mert a rekonstrukció idejében nagyon sok volt az analfabéta a tanyavilágban. A tanyai központ megteremtése azonban Kállay Albert érdeme, aki Szeged érdekeivel éppen úgy azonosította magát, mint mestere. Tisza Munkácsyt a népnek is bemutatta. A mulató néip közé vegyülték és a két magas vendég ugyancsak jó ideig forgatta Fedsőtanya szép fehéroselédségét. A tanyai kultúrközpont felszenteléséről visszatért társaság a kaszinó új otthonába hajtatott. Itt felszólalt T. L.: „Senki nem vette még tagadásba azt, hogy Szeged a rekonstrukció által városias jellegében nyert. A cél az, hogy Szeiged legyen az Alföld metropolisa, s az nem lehet, ha nincs benne társadalmi élet. Legyen ez a kaszinó iskola is, iskolája a modor nemesítésének. S akik a társadalmi életet megszépítik, megelevenítik, lelkesedéssel ürítem poharamat a szegedi nőkért." T. L. gróf ,1893. október 14-én már mint „ő felsége személye körüli miniszter" jött Szegedre, mint a Wékerle-kormány tagja. Sokszor készült még Szegedre, de súlyos betegség vett erőt rajta. A szegedieknek — akik sokan fölkeresték — panaszolta: betegségének legnagyobb fájdalma, hogy nem láthatja Szegedet a fejlődésében. Legutoljára 1897. december 15-én beszélt szegediekkel az országos erdészeti egyesület közgyűlésén, ahol elnökölt. T. L. 1898. január 27-én halt meg. A halálesetről a város gyászjelentést adott ki. Az elhunyt gróf a szegedi református egyházra 10 000 koronát hagyott. Szeged város törvénythatósági bizottsága elhatározta, hogy T. L. emlékét szoborban örökíti meg. Fadruszt fellelkesítette az ajánlat. Érzi — mondta —, hogy Tisza Lajos szobra olyan munkája lesz, amelyet többé semmiféle alkotása nem szárnyal túl. Igaza volt, mert a szobor utolsó munkája. A szobrot 1904 szeptemberében országra szóló ünnepségeik között leplezték le, az ünnepélyen részt vett a teljes kormány. T. L. szobra igazi meglepetés volt. T. L. mint a munka vasakaratú lovagja áll a talapzaton. A rekonstruktor az épülő rakparton áll és a munkát figyeli. Szinte él az egész szobor. Azt a T. L.-t látjuk, aki fáradságot nem ismer, akinek a munka éltető eleme. A talapzat oldalán 3 mellékalak van: 3 magyar munkás. T. L. mondta az árvíz elleni küzdelemben egy éjjel munkásainak: „nem magyar az, aki gyáván •megfutamodik a veszélytől. Ha itt veszek el, akkor sem megyek innen. Emberek. Előre!" Mikszáth, aki eleinte ellenzéki volt, de azért megőrizte tárgyilagosságát, e szavakkal ír: „T. L. műve beszélni fog sokáig, sokat. S amit beszélni fog, az lesz az igen — nem pedig az, amit én mondtam." S valóban, Tisza Lajos műve, ennyi évvel az árvíz után, mást beszél, mint Mikszáth — az igazság az, amit a mű beszél —, a mű pedig hirdeti alkotóját. Felhasznált irodalom Újlaki Antal (1910): Tisza Lajos és Szeged. Kulinyi Zsigmond (1901): Szeged új kora. Hegedűs Lóránt (1937): Két Andrássy ée két Tisza. Sz. Szigethy Vilmos (1932): A régi Szegedből az újba. Lázár György (1901): Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira. Komjáthy Béla (1883): „Szeged veszedelme" — verses szatíra. Szabó László (1929): Szeged halála és feltámadása. „Szegedi Híradó": 1879., 1880., 1881., 1882. és 1883. évfolyamai. A kézirat (a jelenlegi főszerkesztőhöz) érkezett 1968ban. Lapunkban közlésre elfogadva: 1990. január 18.