Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Haidu Ionel–Tilinca Zeno–Szőcs Francisc: A lefolyás vízhozamainak idősor-elemzése Románia nyugati részének folyóin

328 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF.. 5. SZÁM mutatni, amelyek a vízhozam-idősorokra és a felbontásból kapott függvényekre hatnak, és amelyek a vízgyűjtő terület nagyságából, tengerszint feletti magasságából, földrajzi helyzetéből, illetve meteorológiai adottságaiból — pl. légköri mozgásainak sajátosságaiból — adódnak. 3. A felhasznált adatanyag A tanulmány Románia nyugati részén: a Kárpátokon belül elhelyezkedő, több mint 40 vízmérő állomás megfigyelési adatai nyomán az 1950—1984 között mért vízhozamok évi átlagaiból készített idősorokat. (A vizsgálati területet az 1. ábra mutatja.) ggg >750m ^

^150-750 I \<150 m 1. ábra. Helyszínrajz a vizsgálati terület vízhálózatáról SZOVJETUNIÓ ' , 1950 aimlslk*1960 Szamos, Szatmárnémeti u(tM10.9i-0,2it*0.03t

1 T50 Maros, Arad . ulti- H7A2 *1,88t* 0,0051 \ 1980 —i— Sebes-Körös, Nagy varad u(tl - 22,^0-0,031* 0,011? r 1 1 • 1 t 1 1950 1960 1970 1980 t 2. ábra. Az évi vízhozamátlagok idősora (1), valamint az idősor fejlődésének 1950—1984 között megállapítható általános irányzatát mutató ivcmal (2) 200150100A szerzők olyan vízgyűjtőket vettek figyelembe, amelyeknek területe a 280 km

2 (mint a Visó Borsa— Mojszénnél), és 27 000 km

2 (mint a Maros Aradnál) között van, és amelynek átlagos tengerszint feletti magassága 233 m (mint a Berettyó Szalárdnál), és 1241 m (mint a Sebes Péterfalvánál) között változik. A vizsgált vízgyűjtőkön az uralkodó szélirány nyugati, de ennek hatása aszerint érvényesül kisebb, vagy nagyobb mértékben, hogy milyen nagy maga a medence, és milyen a vízgyűjtőnek a Kárpátok ívéhez viszonyított földrajzi helyzete. 4. A vizsgálat módszere és az elért eredmények A spektrál-analízis a hidrológiai szakirodalom által tárgyalt és ajánlott módszer, holott a különböző szerzők nem alkalmazzák egyöntetű formában. A különböző szerzőknél látható alkalmazások módozatai is változatosak, de a belőlük tett következtetések sem egységesek. Egyes eljárásmódokról bebizonyosodott, hogy igen hatékonyak akkor, ha egy évnél rövidebb periódusokra alkalmazzák őket. Kevesebb azonban az olyan tanulmányoknak a száma, amelyek a sokéves jelleg, a változási irányzatok kimutatása céljára ajánlanának eljárásmódokat. Az idősor általános irányzatát kifejező u(t) függvényt hatványsor alakban határozzuk meg (2. ábra): u{t)=a

1 + a

2t+a

3t

,

1+ .. . +a

nt

nx (2) A (2) összefüggéssel meghatározott irányzat függvényt az y(t) alap-összefüggésből kivonva olyan függvényt kapunk, amely már alkalmas a periódus meghatározásához: r(í)=y(í)-u(í) (3) A maradék-függvénynek nevezhető r(<) függvény — hacsak az esetleges hatások sokfélesége nem visz sok zavart értékeibe — elvileg már periodikus. Periódushosszt próbálhatunk rajta meghatározni az JSj- autokorrelációs együttható értékeinek megállapításával, vagy trigonometrikus függvények szuperponálásával. Az első esetben nézzük meg, hogy időbeli távolodás esetén milyen időközökben javul a kapcsolat a legnagyobb mértékben. A másik esetben r(í) =B

X -COSCÜÍ +J?

2 sincuí (4) alakban közelítjük a maradék-függvényt. A 3. ábra mutat példákat az autokorrelációs, a 4. ábra pedig a trigonometrikus megoldásra. Tapasztalataink arra utaltak, hogy az előbb említett egyik módszer alkalmazása sem vezet eredményre, ha a maradékfüggvény értékingadozásai jelentékenyek. Ilyenkor ugyanis az ingadozások csökkentése válik szükségessé a mozgó átlagolás módszerével. A mozgó átlagolás azonban kétélű fegyver, mert a számítási intervallumok jellegében is befolyásolhatják az általa kapott eredményeket. Ezért használata igen nagy óvatosságot igényel.