Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Domokos Miklós: Vízgazdálkodás-fejlesztés, vízmérleg-meghatározás

DOMOKOS M.: Vízgazdálkodás—vízmérleg 275 b) instacionárius, amidőn a vízgazdálkodás-fejlesztés szintje a szimulációs időszak folyamán valamilyen tervezett módon változik (pl. a vízigények és a vízpótlások várható értéke növekszik). A 2. alatti vízmérlegvizsgálat az eddigi gyakorlatban csakis stacionárius lehetett. A vízgazdálkodás-fejlesztést vízmérleggel úgy követhettük, hogy különböző kiragadott — és a vizsgálat idejére „befagyasztott"-nak képzelt — szintekre megismételtük a vizsgálatot. Mind az 1., mind a 2. típusú vizsgálat előtt általában el kell dönteni, hogy: — mit tekintünk számszerűen a fenti eredménységét jellemző mérték(ek)nek (pl. a vízkorlátozás-mentes részidőszakok viszonylagos tartamát, az előírt vízszinttartomány érvényesítésének viszonylagos tartamát, a ténylegesen kiszolgáltatott és az igényelt vízmennyiség hányadosát stb.), mutató még elfogadható (alsó) határértékének. — mit tekintünk számszerűen a fenti eredményMindkét vizsgálattípus alapelve az, hogy számítja az eredménymutató(k) tényleges, ill. várható értékét és ezt összevetve annak előre felvett határértékével, végeredményképpen ítélet mond arról, hogy a vizsgált rendszerkonfiguráció megfelelő-e vagy sem (a vízmérlegekkel kapcsolatban kialakult szóhasználattal: hogy a mérleg aktív, egyensúlyi vagy pedig passzív). A vízgazdálkodási mérlegek elméletét, fogalomés eszközrendszerét a magyar vízügyi szakirodalom alaposan kidolgozta (Csermák 1968, VITUKI 1968, Domokos 1973, Bözsöny, Domokos 1975, VGI (Bosznay) 1982): e kérdéscsoportnak nemzetközi kézikönyvei is vannak (EGB 1976, KGST 1970). Lényegében ezek az elvi alapok érvényesültek — több-kevesebb egyszerűsítéssel — a II. Vízgazdálkodási Keretterv (OVH 1965) és a Vízkészlet-gazdálkodi Évkönyvek (VITUKI 1962, stb.) vízgazdálkodási mérlegeiben (3. ábra). FH A hasznosítható vízkészlet eloszlásfüggvénye Fix) = P [Kit) t£T] A vízmérleg aktivitásának feltételei•• ^ 11 *F-'ir*) X, -- FII) FMdx if. y I ^r'11*) - [Fix) dx 3. ábra. A (statikus) összesítő vízmérleg aktivitásának feltétele a j'i és y

2 vízkorlátozási mutató alapján, I = = konst. vízigény esetében (Domokos, 1986) Hasonlóképpen nem szükséges itt kifejtenünk a vízkészlet-gazdálkodási rendszerek modellezésének módszertanát sem, hiszen ennek — számos kiváló külföldi szakkönyv (pl. Hall, Dracup 1970) mellett — hazai összefoglalása is rendelkezésre áll (Domokos 1975), sőt eredményes hazai rendszermodellezésekről is beszámolhatunk (Csermák 1968, Domokos, Gilyénné 1982, Gilyénné, Domokos 1984) (4. és 5. ábra). 2.1.2 Igények a vízgazdálkodási mérleg készítése és módszertanának fejlesztése iránt Az altémakörrel kapcsolatos nemzetközi szakirodalomból kitűnik, hogy — a vízmérleg szükségességét tagadó, elavultságát hangsúlyozó egyes hazai véleményekkel szemben — az utóbbi évtizedben előtérbe került a vízkészlet-gazdálkodási döntéselőkészítésnek ez az egyszerű eszköze. A már korábban ismert nemzetközi anyagok (KGST 1970, EGB 1976) mellett ezt bizonyítja, hogy két legutóbb megjelent hidrológia-tankönyv (Dyck 1980, Heras 1983) külön teljes fejezetben foglalkozik a vízmérleggel. (Az utóbbi, spanyol nyelvű tankönyv — az EGB kéziköny közvetítésével — gyakorlatilag változtatás nélkül közli a vízmérlegmódszertan magyar megfogalmazását.) Mindez arra utal, hogy a vízmérlegkészítés magyar gyakorlata és elmélete — az említett hazai elmarasztaló véleményekkel ellentétben — nem elmaradt, hanem egy jó évtizeddel megelőzte a nemzetközi gyakorlatban való elterjedést. Ez viszont sürgetővé teszi, hogy a mai igények tükrében felülvizsgáljuk és korszerűsítsük saját vízmérleggyakorlatunkat, amint ez pl. a hagyományosan vízmérlegeket alkalmazó szomszédos Csehszlovákiában is történik (Hlavinek, Mrázek 1983). A VGI (Bosznay 1982) tanulmányából, amely számbaveszi a vízmérlegmódszertan fejlesztése iránti aktuális igényeket és egyben értékelően öszszofoglalja a VGI (Kardos 1981, Zsuffa 1981) és Dávid (1979, 1982) tanulmányainak ezzel kapcsolatos fő mondanivalóit is, az alábbiakat emelem ki: — továbbra is elsősorban öszesítő vízmérlegekkel kell foglalkozni, — a vízmérleg „teljes sémá"-jának kidolgozására kell törekedni, amelyet az egyes gyakorlati esetekben csak részben töltenek ki, — meg kell különböztetni a „kötelező" és a „tetszőleges" vízmérleg fogalmát. Feltétlenül egyet kell érteni a tanulmányban kijelölt fejlesztési célokkal is: — a mértékadó időszak kötöttségének feloldása, — a felszíni és a felszín alatti mérleg közelítése, ill. összekapcsolása, — a vízminőségi követelmények érvényesítése és — a vízkészlet—vízigény együttjárás érvényesítése a vízmérlegekben. A VGI (Kardos 1981) tanulmányból különösen az egyes VIZIG-aktől a vízmérleggel kapcsolatban összegyűjtött véleményeket ítéljük értékesnek. Megerősítik a vízmérleg szükségességéről a nemzetközi szakirodalomból fentebb idézett nézeteket.