Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Zsuffa István: A fölszíni vízkészlet föltárása a hidrológiai folyamat??? (I. rész)

260 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. EVF., 5. SZAM tasztrófák értékelését követték az 1965. és 1970. évi „kivédett" árvizeknek az elemzései, amely során kialakult a hazai, korszerű árvízszámítási gyakorlat (I. táblázat). Az 1960-as évek második felében a vízkészletek részletesebb jellemzésére elevenítették föl a Lászlóffy által már 1952-ben (Lászlóffy, 1952) alkalmazásra ajánlott tartóssági felületet (Domokos, 1972), illetve az átlagos tartóssági görbe mellett még bevezették ennek integrálját (Domokos, 1975), amit az új Keretterv vízkészletmutatói között mennyiségi biztonsági görbe névvel jelölünk. A matematikai statisztika klasszikus eszközeinek hidrológiában való alkalmazását egyrészt észlelési adatsoraink rövid volta, másrészt a napi adatok egymással való, igen határozott összefüggése erősen korlátozza. Már az alkalmazások kezdetén nyilvánvaló volt, hogy statisztikai következtetésre csak az egyes évek jellemzői, az évi nagy-, közép- és kisvízhozamok használhatók. Ezek az értékek függetlenek egymástól, az ezekre vonatkozó alapadatok halmaza tekinthető csak vizsgálatra alkalmas statisztikai mintának. Az egyes éveket jellemző adatok azonban a vízfolyás vízjárásának egészét sem a természetföldrajzi, geofizikai leírás, sem a műszaki követelmények szempontjából nem jellemezhetik kielégítően: a vízfolyás vízjárását olyan véletlen jellegű, strukturált vízhozamidősor írja le, amelyet a sztochasztikus folyamatok elméletének az eszközeivel lehet és kell elemezni. 3.3. A vízjárás folyamatának vizsgálata egy-egy mérceszelvény ben A vízjárásfolyamat jellegének tudomásul vétele volt a Keretterv korszerűsítéséhez készített hidrológiai föltárás alapja. A vízfolyások vízjárását ábrázoló vízhozamidősor ugyanis árhullámok és kisvízi időszakok véletlen egymásutánja, ahol egy-egy árhullám, akár völgyeléssel, akár anélkül egymásra is futhat. Mind az árhullám alakja, mind a száraz időszakok vízhozamának alakulása függ a vízfolyás vízgyűjtőterületének végtelenül bonyolult, de időben többé-kevésbé állandó struktúrájától. Ezt a struktúrát a vízfolyásonként külön-külön szerkesztett egységárhullám-képekkel, illetve apadási görbékkel, a fölszíni lefolyás, illetve a fölszín alatti készletből származó lefolyás leírására szolgáló „időinvariáns" görbékkel lehet jellemezni (1. ábra). L-CB-1 ill Szephalom. 1979-1982 12 árhullám Osszegyúlekezesi ido 4d< T< 5d 0,-1,1, Uj- 0,7; u

3* 0,3 idó, t [dj © Egységa'rhutlámkep Szcphatom 1951-1978 68 KISVÍZI időszak év « - O, OB<t [Ó(K)-0,055] ÖSZK - 0,056 /"«(«)• 0,031] OJZ idó, t fet] @ A padosi görbe Aeszutl az 1979 vili 29 -én fölvett pillanatnyi v/'z-hozam hossz-szelvény alapján 1979 vm 29 -én mert vízhozamok ® Reüuká/t KISVÍZI vtzhozam hossz - szeh/eny 1. ábra. A vízfolyás vízjárását jellemző időinvariáns görbék