Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Faludi Gábor: Adalékok a környezetvédelem etikai összefüggéseihez

239 Adalékok a környezetvédelem etikai összefüggéseihez Faludi Gábor PMMF Vízgazdálkodási Intézet, Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. 6500 Kivonat: A környezet az emberi lét alapeleme. A természeti — tárgyi környezet osztály — és rendszersemleges, globális és internacionális. Védelme, a vele való hozzáértő gazdálkodás minden embert érintő szakmai és morális kérdés is. A növekvő veszélyek, a sürgető idő, a környezetkultúra egyenetlenségei, a jól képzett szakemberek alacsony száma és sok más tényező indokolja a körültekintőbb és határozottabb cselekvést. A magyar társadalom erkölcsi-érzelmi tarflalékai — a halmozódó problémák ellenére is — jelentősek. Az emberi magatartásban, cselekvésben mindig és mindenütt jelen lévő egyént és társadalmat átfogó morál és a környezet védelme átszövi egymást. Kulcsszavak: környezetvédelem, társadalom, erkölcs, természetes élettér, vízgazdálkodás. Bevezetés Az utóbbi évtizedben egyre többen és egyre többet foglalkoznak a környezetvédelem kérdéseivel. Egyesek riadót fújnak, kétségbeesett végveszélyt jeleznek, mások — jórészét mellőzvén a realitásokat — alábecsülik a problémákat. A témával foglalkozó egyre nagyobb mennyiségű, többségében igényes irodalom, nemzeti és nemzetközi tanácskozás — eseti bizonytalanságai, egyoldalúságai, pontatlanságai ellenére is — a környezet és a környezetvédelem fogalmát egyre ismertebbé, általánosan használttá, elfogadottá tette. És ez önmagában is eredmény. Kétségtelen, hogy világszerte felerősödő válságjelek tapasztalhatók az ember és környezete kapcsolatában, így a környezet védelme, további humanizálása az emberiség hosszú távú, globális problémáinak egyikévé vált. Az is téiny, hogy korunkban ezt olyan egymással összefüggő folyamatok állították előtérbe, mint a gyorsuló ipari fejlődés, a káros melléktermékek, hulladékok tömeges megjelenése, az urbanizáció, a népesség szaporodása és tömörülése, az újra nem termelhető természeti erőforrások egy részének kimerítése stb. Mindez joggal váltja ki a társadalom, benne a különböző szakterületek érdeklődését és megoldást kereső közreműködését. A dolgozat környezetvédelem a morálban, morál a környezetvédelemben tág. és sajátos nyomvonalat követi. 1. A természet rendjébe történő emberi beavatkozás ősidőktől követhető nyomon. Ugyanis az ember minőségét adó munka, a termelés lényegében nem más, mint a természettel folytatott anyagcsere. A természet elsajátítása és megőrzése, a függés és függetlenség, a kölcsönösség, a sokszor ugrásszerűen növekvő reális vagy illuzórikus szükségletek kielégítése a termelőerők történelmileg gyorsuló fejlődésével egyre ellentmondásosabbá vált, válik. A tények egyre megdöbbentőbben bizonyítják, hogy a korlátlannak vélt, szabad javaknak tartott környezeti elemek végesek, hogy a rövid távú gondolkodás káros. Az objektíve együtt-egymásban is létező soktényezős természeti-társadalmi környezet hatásmechanizmusa bonyolult. Megfigyelhetők végletek — kiszolgáltatottság (fatalizmus) a természet feletti emberi hatalom túlértékelése (gőg), a veszély dramatizálása, vagy a közöny; egyoldalúságok — egyik, vagy másik tényező alábecsülése vagy túlértékelése. Ügy tűnik, hogy a formai, adminisztratív, jórészt extenzív jellegű lépések, intézkedések hatásfoka mérsékelt. Kétségtelen az is, hogy a hazai környezetkultúra igényességét csak elvétve lehet tapasztalni, sajnálatosan tovább romlott az élet minőségét jelentősen meghatározó természeti-társadalmi környezet állapota. 2. A civilizálódás történelmi útjai, a mai korban végbemenő jelentős tudományos-technikaitársadalmi változások, a fokozódó egyenetlenségek egyértelművé teszik, hogy a folyamat legfontosabb tényezője, központi eleme az ember. Az erkölcs pedig az emberi-társadalmi tudatformák legfontosabbika, amely a folytonosság és megszakítottság egységében a lelkiismeret és a közvélemény erejével szabályozza, befolyásolja az emberi, társadalmi együttélést. Az a tudatforma, mely értelem és érzelem kölcsönhatásában, nem elkülönülten, hanem az ember magatartásában, cselekvéseiben, személyes és társas kapcsolataiban, tetteiben jelenik meg. Minden embernek ugyanis — a társadalmi-környezeti-történelmi hatások (a személyes sorsa) és az individuális tényezők együttesében rá jellemző erkölcsi arculata, hite, ideálja, meggyőződése és többé-kevésbé ennek megfelelő gyakorlata, cselekvése van. Az erkölcs tömegméretű, szubjektíve hordozott, átélt, történelmi-társadalmi-emberi jelenség, amely tisztán, önmagában sehol sincs, de mégis az emberi tevékenységben mindig és mindenütt jelen van.