Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Faludi Gábor: Adalékok a környezetvédelem etikai összefüggéseihez

240 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF., 5. SZÁM Az ember pedig állandóan közvetlen és közvetett kapcsolatban van természeti és társadalmi környezetével, hiszen egyszerre és egy időben természeti és társadalmi lény, számára nemcsak a természet, a másik ember is környezeti tényező. Az átfogó, egyetemes, az emberiség történetében mindig jelentős szabályozó szerepet betöltő erkölcsben az adott kor elvárásai, spontán vagy tudatosan, de áttételesen, közvetetten erős érzelmi töltéssel jelentek és jelennek meg. Mivel e téma során ember-természet, ember-ember kapcsolatáról, együttéléséről beszélünk, — úgy véljük — az általános, normatív etika egyek kritériumainak (követelményeinek, elvárásainak) hangsúlyosabb, más-más nagyságrendű és hatásfokú jelenlétéről van — lehet — szó. A megalapozott környezetátalakítás-gazdálkodás-védelem morálisan — az elemi emberi erkölcsi értékek kategóriájába sorolható; humanizmus, kollektivizmus, szeretet... Itt is alapvető szabályozó a lelkiismeret, az önkontroll és a közvélemény, társadalmi kontroll. A közvélemény az ellenőrzés mellett a mozgósításban, a tanácsadásban is jelentős tényező. Moralitása azonban kevert, vegyes, befolyásolható. A parttalanná váló vitáknál a különböző kategóriák esetenként helyet cserélnek. Szerepet játszik a formalizmus, a bürokrácia, a felelősségeikenés, az önbiztosítás, a hangulatkeltés. Vagy keveredik a jó szándék, a türelmetlenség, a hozzá nem értés. Kétségtelen, hogy a közvélemény és a nyilvánosság fokozott figyelmet és körültekintést érdemel, de a döntés csak megalapozott, szakszerű, felelősséggel párosuló lehet. Központi kategória a tettekben realizálódó felelősség, lelkiismeretesség, tisztesség. Nem könynyű az érdekek találkoztatása, a kompromisszumhajlandóság, a körültekintő, megalapozott döntés és cselekvés. A hibás, vagy elmulasztott — kihagyott tettek, környezeti kérdések kapcsán morálisan különösen súlyosak (jogsértés nem történt?!). A morál nem bírságcentrikus, de tény az is, hogy az önuralom, a józanság, a felelősség ereje sem korlátlan. Hozzátéve, hogy az erkölcs a szakszerűbb és hatékonyabb adminisztratív eszközöket nem helyettesítheti. 3. A környezetvédelem és az erkölcs összefüggéseiből említünk néhány mozaikot: A környezet az emberi létfeltételek alapeleme. Az ember számára minden környezet. A természeti-tárgyi környezet osztály- és rendszersemleges, globális, internacionális. A különböző szaktudományok a környezet egyegy (vagy több) faktorát tanulmányozzák, s ebben így objektíve találkoznak. Az objektív univerzális természeti (és társadalmi) törvények fel- és megismerése, a tudománytechnika elért szintje adja az ember számára az alkalmazkodás, az alkalmazás, a változtatás, a megelőzés lehetőségét és korlátját. A felismerésben és korlátban az objektív tényezők elsődlegessége mellett jelentős a sajátos erkölcsi arculattal rendelkező szubjektum. Hangsúlyozva, hogy mivel az erkölcs társadalmi, történeti töltésű érdek és politika által is átszőtt. A természetet és a természethez való viszonyt összetett és tág értelemben célszerű értelmezni. A természet ugyanis nem konkretizálódik csak a külső természetre. Alapvető formái: a külső, a társadalmi és az emberi természet. Az ember munkatevékenysége révén alakítja mindhármat, hiszen maga is természeti és társadalmi, vagyis bioszociális lény. Ember-természet, természet-ember együtt egymásban van állandóan jelen. Az erkölcsileg megalapozott ember nem uralni, leigázni akarja a természetet, hanem objektív törvényei felismerésével, tudatos előrelátással, józan értelemmel a kölcsönösség alapján humanizálni, elsajátítani, de védeni, óvni, fejleszteni, vezetni, megőrizve annak gazdagságát és szépségét. Figyelembe veszi, hogy ma egyre inkább a természet vált-válik az ember kiszolgáltatottjává, ugyanakkor a természet gazdagsága, szépsége, erdők, állatok, folyók, tengerek, az emberiség közös, egyetemes tulajdonát képezik. S máris adódik a kényszerű ellentmondás; a növekvő szükségletek kielégítése érdekében a tudás, az ismeret adott szintjén minél több várható vagy ma még kevésbé számbavehető következmény figyelembevételével dönteni és cselekedni kell. Ez nemcsak szakmai felkészültséget, hanem erkölcsi tartást is igényel. Az ember — állítják sokan — ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát, mert pusztítja az őt körülvevő és éltető természetet. Közben — e kétségtelenül állandósuló folyamat során — lelki, erkölcsi sérüléseket is szenved. Itt említhető a külső-belső kényszer hatására általánossá váló felőrlő hajsza, a félelem, a szorongás, a kedvetlenség, a fásultság, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a közöny érzése — az öröm nélküliség állapota. A környezet elcsúful, az ember elidegenedik az élő természettől. Közben erkölcsileg, esztétikailag eldurvul, erkölcsi érzéke, szépérzéke eltompul. Nő a részvétlenség, erősödik az agresszivitás, terjed a könnyelműség, a felelőtlenség. Köznapi a durvaság, a trágárság, az érintkezés kulturálatlansága, az érzelmi sivárság, az önpusztító életmód, a másik ember tiszteletének hiánya. És még egy. Sokan írták, írják, vallják mindmáig, hogy a természet kimeríthetetlenül gazdag. Ügy vélem szépsége, változatossága valóban kimeríthetetlenül gazdag. Javai, kincsei, az élet alapfeltételei viszont nem! 4. A környezetalakítás-védelem ma még halvány szektora a társadalom és az egyén bolygó erkölcsi arculatának. A köztudatban még nem tisztázódott az egyes emberek helye, szerepe, az egységes elítélő vélemény a felelőtlen környezeti károkat okozókkal szemben. Kevés az egyéni