Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)
4. szám - Czencz Ferenc: A kaposvári városi szennyvíziszap elhelyezése mezőgazdasági területeken
220 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. EVF. 4. SZAM 2. Az elhelyezőterület A szennyvíziszap-elhelyezési szabályzat [9003/1983. (MÉM É. 11.) MÉM—Eü. M.—OVH közös közlemény] előírásait figyelembe véve, vizsgálatra került az elhelyezésre számításba vett területek talaja. Ezek a kaposvár—toponári Kapostáj Mgtsz azon szántó művelési ágú területei, amelyek az elkészült szennyvíziszap-tároló, -komposztáló telep közelében fekszenek, azaz amelyekre a szennyvíziszap kihordása viszonylag alacsony költséggel megoldható. A megvizsgált, mintegy 1000 ha területen a talaj Zn-tartalma 13 —29 mg/kg (megengedhető 300 mg/kg), Cr-tartalma 4,5—18,0 mg/kg (megengedhető 100 mg/kg), Ni-tartalma 7,5—17,5 mg/kg (megengedhető 100 mg/kg), Pb-tartalma 2,5— 7,5 mg kg (megengedhető 100 mg/kg). A Cd- és a Hg-tartalom a kimutathatósági határ alatt volt. Ezek szerint a talaj eredeti fémtartalma nem akadályozza a területen szennyvíziszap elhelyezését. 3. A komposzttelepi technológiával kapcsolatos megállapítások A hasznosítási próbaüzemi körülmények között a MÉLYÉPTERV által kidolgozott technológia két változatának vizsgálatára került sor. Az egyik az ún. önérlelt szennyvíziszapkomposzt-előállítás, míg a másik a szalmás szennyvíziszapkomposzt készítése. Mindkét eljárás közös jellemzője, hogy a szennyvíziszapot vagy annak keverékét a komposztálótéren meghatározott rendszer szerint átforgatják, átrakják, az aerob viszonyok biztosítása, valamint a homogenizálás céljából. Az önmagában érlelt szennyvíziszap átrakása, átforgatása úgy homlokrakodóval (pl. UN—050 típ.), mint forgótornyos markolócsészés rakodóval (pl. T—174 típ.) jól megoldható. A szalmás keverék előállítása oly módon történik, hogy a komposztálótéren először a szükséges mennyiségű szalma kerül egy rétegben lerakásra, és arra borítják rá a szennyvíziszapot a szállítást végző konténeres járművek. Az átrakást, átforgatást a tapasztalatok szerint — különösen az első időszakokban — célszerűbb markolócsészés rakodóval végezni, mert azzal a munka gyorsabban és jobb minőségben végezhető el. A technológia minden részletében — a mezőgazdasági üzem gazdálkodási rendjébe szervesen beilleszthető — ismert és használt technológiai elemeket, illetve berendezéseket tartalmaz. 4. A szennyvíziszap érlelésével kapcsolatos vizsgálatok és tapasztalatok A komposzttelepen a próbaüzemi viszgálatok 1986. július és 1987. február között voltak. — Szalmás szennyvíziszapkomposztok Az előállított szalmás keverékekben átlag 3 súly-% búzaszalma volt. Két időpontban, mintegy 100—100 m 3-es depóniák kerültek beállításra, melyek 4—6 hónapig lettek érlelve. A bekeverés után mintegy 1,5 hónappal (közbenső átkeveréssel) a depónia hőmérséklete elérte a 45 °C-t, majd fokozatosan csökkenni kezdett. Az ezt követő átkeverések után ismét kismértékben emelkedett a depóniák belső hőmérséklete. A 6. hónap végére a belső hőmérséklet és a levegő átlagos hőmérséklete közötti különbség — mely korábban a 30°-ot meghaladta — lecsökkent 10° alá. A megállapítások szerint egy lassú komposztálódás zajlott le. A heves, magas hőmérsékletű folyamat nem indult be. Ezen 6 hónapos érlelési idő alatt — háromszori átrakás után — a szennyvíziszapkomposzt érett tulajdonságokat mutatott. A kiszórásra megfelelő nyirkos, jól széteső konzisztencia, nem bűzös állapot mellett erre utal a C : N arány kedvező irányú változása is. A mintegy 4 hónapig érlelt depó anyaga kevésbé érett jellegű volt, de kiszórásra megfelelően alkalmas a konzisztenciája. — Az önérlelt szennyvíziszapkomposzt Itt is két depónia beállítására és vizsgálatára került sor, melyek 3, illetve 6 hónapig érlelődtek. A depók belső hőmérséklete — miként ez várható volt — kevésbé emelkedett meg, mint a szalmás keveréké, mindössze 30—32 °-os maximális hőmérsékletet ért el. Az ismételt átrakást, átforgatást követően szintén csak kismértékben emelkedett a belső hőmérséklet. Kétszeri átrakás, átforgatás és 6 hónapi érlelési idő alatt a depó anyagának nagy része érett, sötétbarna színű, nyirkos, homogén, csaknem szagtalan állapotúvá vált. A depó alja (mintegy 11—20 %-a) viszont csak félérettnek minősíthető, fekete színű és bűzös maradt. A 3 hónapos érlelési idő alatt az iszapprizma anyaga gyenge minőségű, csak kis részben minősíthető érettnek, zöme félérett, de találhatók teljesen éretlen, ragacsos, erősen bűzös részek is. Mindent összevetve, a szalmás szennyvíziszapkeverék 6 hónap alatt, háromszori átrakással, nagyon kedvező tulajdonságú anyaggá érett. A komposztálási idő rövidítése a minőség csökkenésével járt. A szennyvíziszap önmagában érlelve — minimálisan 6 hónapig tartó érlelési idő alatt, háromszori átforgatással — kiszórásra megfelelő állapotba került. 5. A szennyvíziszapkomposztok kiszórása mezőgazdasági területekre A kiszórást a mezőgazdasági üzemekben általánosan alkalmazott, T—088 típ. trágyaszóró gépek végezték. A szalmás iszapkomposztot — még a kevésbé érett változatát is — nagyon jól, egyenletesen lehetett szórni. Bűzhatás gyakorlatilag nem jelentkezett. Az önérlelt szennyvíziszapkomposzt esetén a szóráskép már kevésbé volt egyenletes, de minden esetben az elfogadhatóság határán belül volt.
