Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Karászi Kálmán: Gondolatok a vízügyi ágazati politikáról, az ágazati szemléletről

KARÁSZI K.: Vízügyi ágazati politika 199 Az árvízmentesítés nagyobb arányú fejlesztését mindig a nagy árvizek (1947, 1954, 1956, 1965, 1970) után indították el, és vett az néhány évre nagy lendületet. Ez azt jelentette, hogy a fejlesztés súlypontja és az erősítések műszaki megoldásai az aktuális tényezőkhöz kapcsolódtak. A vízminőséggel kapcsolatos szemlélet és megítélés, valamint a teendők meghatározása, a gazdasági tényezők, a társadalmi elvárások és különösen a környezeti érzékenység folkozott előtérbe kerülése miatt, jelentős változáson ment kereszlüt. A vízgazdálkodási ágazatirányítás szervezete 1954—75 között — különösen az időszak elején — sok változáson esett át. Ugyanakkor működésének mindenkor meghatározó tényezője volt a szervezetben dolgozók, az apparátus szemlélete. A szolgálat apparátusának felfogására — általánosságban — 1945-öt megelőzően is jellemző volt a haladás eszméivel és az azt szolgáló cselekedetekkel való azonosulás. Ez többek között ikét alapvető okból következett: — Egyrészt a vízügyi létesítmények megvalósítása — azok jellegéből származólag — mindenkor kisebb vagy nagyobb közösség, legtöbbször a lakosság egésze érdekeinek szolgálatát, ezzel együtt a haladás ügyének előbbrevitelét jelentette, így az irányító apparátus, úgymond, hivatalból kötődött a progresszív gondolkodásmódhoz. — Másrészt a munkások derékhadát alkotó nincstelen kubikosok, helyzetükből eredően, törekedtek a változásra, a fejlődésre, melytől saját sorsuk javulását remélték. Ezt az alapjában jó szellemű apparátust a személyi kultusz időszakában sok olyan behatás érte, mely abból negatív reagálást váltott ki. Így több — felkészültségük, szakmai hozzáértésük és emberi tulajdonságaik következtében köztiszteletben álló, kiemelkedő személyiségű — kisebb-nagyobb beosztásban levő vezetőt megalapozatlan vádak alapján eltávolítottak a szolgálatból, sőt el is ítélték őket. Ugyanakkor egyes szervezetek élére olyan vezetők kerültek, akiknek kinevezésénél — a szakmai hozzáértés nagyfokú hiányára tekintet nélkül — a politikai megbízhatóság volt az elsődleges szempont. Bár az az eljárás akkoriban az átfogó politika széles körben alkalmazott irányzatából származott, mégis a szakemberek álábecsülésének megnyilvánulásaként értékelték azt. A bizalmatlansággal szemben támadt reagálás egyik megjelenési formája — egyfajta védekezés — volt a szolgálat sajátosságainak, az egyébként egészséges és természetes szakmai öntudatnak főképpen az idősebbek részéről történő túlhangsúlyozása. Ez azonban más ágazatokkal szemben bizonyos elkülönülést, a kapcsolatrendszer mértékének, fejlődésének a kívánatosnál alacsonyabb szintjét is eredményezte. A 60-as évekkel kezdődően a vízügyi szervezet izmosodása, tekintélyének növekedése kölcsönhatásban erősítette, formálta az apparátust, annak Dolitizáló, kapcsolatkereső és -tartó képességét. Megszűnt a vezetők korábban folyamatos cserélgetése. Kiválasztásuknál fontos szerepe lett a szakmai felkészültségnek is. A szolgálatnak, apparátusának karakterisztikus arculata alakult ki, erősödött belső fegyelme, mely — különösen árvízvédekezés idején — a katonás fegyelemhez volt hasonlítható. E tekintetben a vízügyi szervezet „kilógott" más polgári szervezetek sorából, s rosszindulatú, sanda, irigykedő észrevételekre adott alkalmat. Az ily módon működő szervezetben azonban az önmagáról kialakított kép felvázolásánál mindig ott rejlik az a veszély, hogy túl élesre, hangsúlyosra rajzolja saját, másoktól eltérő jellemzőit. A korábbi időszakban is többször emlegetett „sajátosság" túlzó hangoztatása óhatatlanul, a már említett egyfajta különállás, elkülönülés érzését ébresztette sokakban, ezért ez nem volt szerencsés hangvétele a szolgálatnak. De nem volt szerencsés a víz, helyesebben a vízgazdálkodás szerepének olyan mértékű, esetenkénti túlhangsúlyozása sem, mely már irritálta a többi ágazatot, s olyan igazságtalan vádat provokált ki belőlük, mintha a szolgálat a birtokos pozíciójából rendelkeznék minden hazai vízkinccsel. Nem kis malíciával mondotta annak idején a szolgálatról valaki: „Ti azt szeretnétek, hogy egy pohár víz megivásához is engedélyt kelljen tőletek kérni.". Ezek a szándékosan sarkított jelenségek is arra utalnak azonban, hogy a 60-as évek és a 70-es évek első fele a szolgálat és szervezete erősödésének, szerepe növekedésének, az apparátus minőségi fejlődésének és tekintélye izmosodásának időszaka volt. 3. A jelen Ennyit a távolabbi múltról. S most térjünk át a jelenre, megjegyezve, hogy jelenen nagyjából a 75-ös évvel kezdődő időszak értendő. 3.1 Az ágazati politika céljai A végrehajtás szervezete A hetvenes évek második felében számos olyan tényező figyelembevétele vált szükségessé, melyek az eddigi elképzelések, a kialakult szemlélet megváltozását tették indokolttá. Ezek között ki kell emelni a következőket: — A természeti erőforrások közé — a hagyományosokkal egyenrangúan — bekerült a víz és így szerepe, jelentősége nagymértékben felértékelődött. — A víz az utóbbi évtizedekben vált a természet ingyen ajándékából a gazdálkodás fogalmi és intézményi kereteibe illesztett készletté és ebből kifolyólag a népgazdasági tervezés részévé. — Fokozódott a társadalom és gazdaság érzékenysége a vizek mennyiségének szélsőséges alakulása (árvíz, aszály) által okozott károkkal szemben. — Megnövekedett annak veszélye, hogy a víznek, mint elsőrendű fontosságú természeti tényezőnek környezeti egyensúlya regionális mértékben