Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)
3. szám - Refuznyiki - Gál Ferenc: Levél
186 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990 . 70. ÉVF. 3. SZÁM előre, hogy annál nagyságrendekkel nagyobb károk keletkeznének, amelynek halmazati eseteként a Duna mentén élő többmilliós népességet a szomjan hálás réme fenyegetné, vagy pedig katasztrofális földrengés nyomán keletkező pusztító árhullám söpörné el. Ez olyan, mintha valakit arra bíztatnának, hogy vágja le a karját, mert akkor biztosan előre látható, hogy nem fog többé fájni és esetleg később még a reuma sem gyötri. Nyilvánvaló — és számunkra ez adhat okot a reményre —, hogy egy jól működő valódi demokráciában szükségszerűen objektívabbak a döntési folyamatok és felértékelődik a következetes szakmai tisztesség. A jelenlegi helyzet vizsgálatából, sajnos, azonban arra kell következtetni, hogy ott még távolról sem tartunk. Apró gyöngyszemek ennek bizonyítására a kormány lapjának 1989. október 4—6-i számaiban közölt „szakértői összefoglalóból: „ ... a nagymarosi vízlépcső mederelőkészítő munkálatai már eddig is jelentősen csökkentették a főváros vízellátását szolgáló víztermelést..." Itt a helyzet ismerete és a szakértelem szintézise vakítóan világít. Vagy: megalapozott aggodalom a föld felszínének várható felmelegedése (az ún. "-üvegházhatás-") miatt. Az előrejelzések szerint a kontinensek belső felületén, ezért a Kárpát-medencében is, a vízkészletek csökkenésével kell számolni." És ebből, ugye, logikusan következik a vízfelületek minimalizálása, a víztározók felszámolása, a duzzasztott terekből jobban táplált parti vízkészletek helyett a csökkenő vízhozamok következményeinek a tudomásulvétele és nemcsak a kieső vízenergia, hanem a kártérítések üvegházhatásért felelős további foszilis energiahordozókkal való kiváltása. Lehet, hogy ez logikus, de talán mégsem mindenkinek az! Vagy: „A BNV egészét értékelő földtani és geofizikai dokumenntáció nem áll rendelkezésünkre, ezért a biztonsági méretezés lehetőségeit és gazdasági kihatásait nem tudjuk felbecsülni." E nagyvonalú megállapításból nem egyértelműen derül ki az a sikertelennek bizonyult akció, ami Bős— Nagymaros térségéből pusztító erejű földrengéssel fenyegetett zónát teremtve remélte a létesítmények műszaki-gazdasági ellehetetlenülését. Mint ismeretes, az eddigi licitben legnagyobbnak megajánlott erősségű földrengésnek is megfelelnek a főlétesítmények és már így is épülnek, illetve épültek volna. Az anyagban még számos katasztrófaprognózis foglalkozik a dunakiliti tározó következményeivel, majd váratlanul arra a javaslatra jut, hogy kerül, amibe kerül, mindenesetre hagyjuk el a nagymarosi vízlépcsőt. És furcsa logikával, jobb híján ennek hoszszan, de érthető okokból elbagatellizáltan, és csak részben felsorolt, ismeretlen mértékűnek deklarált kártömegét oldjuk meg, aminek problémakörét, ha szakértői bizottságok dolgozzák fel, nyilván nem lesz gond ... Kétségbeejtő! Legfontosabb kötelességünk mindezek alapján arra felhívni a figyelmet, és eloszlatni egy olyan félreértést, hogy mindez a szakmai hozzáértés, alaposság és felelősség műve, és a demokrácia működésének az ezen a szakterületen megmutatkozó első biztató jele lenne. Sajnos, sokkal inkább tűnik mindez még a vízlépcsőt ellenzők logikájából is kiindulva egy olyan rosszul sikerült salakeltávolító folyamatnak, amely még úgy működik, hogy egyelőre maga is többszörös mennyiségű salakot termel. Ettől a salaktól el kell határolódni! Dr. Vágás István főszerkesztő Szeged Kedves Pista! Mellékelten megküldöm Fóris Lajos általános mérnök Vízlépcső ügy című anyagát, melyet az MDF szakértőjeként állított össze. Használd szükség szerint — a szerző is hozzájárult — legjobb belátásod szerint. Budapest, 1989. november 9. Üdvözlettel: Mikolics Sándor „Vízlépcső ügy" A címben vázlatosan megjelölt téma mindennapunk részévé vált, s a kormány már döntést is hozott — egy kellően előpuhított parlament támogatásával —, amelynek okául az „ökológiai szükséghelyzet"-et jelölte meg. Tudni kell, hogy az államközi szerződéseink felmondásának csak ez lehet az egyedüli jogi indoka, tehát annak* feltételezése, hogy ilyen helyzet lehet, jogilag determinált volt. A gond az, hogy a csehszlovák válaszlépések azonnali, de tényleges ökológiai szükséghelyzetet hozhatnak létre, amely később állandósulhat, és a következmények kiegészülhetnek egy energetikai szükséghelyzettel, illetve gazdasági szükséghelyzetünk, külkapcsolataink tovább' romlásával. Jó döntés régen nem hozható már, a lehetséges legkevésbé rossz mégis nagyságrendekkel különbözik a legrosszabbtól, s lehetségesek közbensők is. Szeretnék a legkevésbé rossz keresésével hozzájárulni még nagyobb bajok elkerüléséhez. — Meggondolásaimat főleg a kérdéskörrel foglalkozó Kormánybizottság f. hó* 4., 5. és 6-án a Magyar Hírlapban közölt összefoglalásához — nevezzük így — kapcsolom. Észrevételeimet nem szerkesztem egésszé, bár a téma megérdemelné. A fenyegető határidő azonban a gyorsaságot helyezi előtérbe stiláris vagy szerkezeti szempontokkal szemben. Ezért lehetőleg követem az összefoglaló sorrendjét, ahogy olvasás közben egyes részletek előtérbe kerülnek. Esetenként, ahol — akár véletlen jelleggel — részletesebb bizonyító anyagaim vannak, e részleteket jobban kifejtem, máskor estleges későbbi újra-elővétel reményében, csak vázolom fontosnak vélt észrevételeimet. — Valamit előre kell bocsátanom. Téves nézetekkel, csúsztatásokkal, félreinformálással, jóhiszemű tévedéssel szemben is — kétféleképpen lehet fellépni. Az egyik módszer az, hogy ellenkező előjelű hangulati elemekkel, torzításokkal, félremagyarázásokkal próbáljuk az egyensúlyt helyreállítani, remélve, hogy ez az egyensúly az olvasó fejében valahogy majd kialakul. A másik módszer az, hogy tárgyilagosságra törekszünk, elismerve az ellenfél esetleges igazságait, keresve a valóságot, igazságot. Ez a módszer gyakran kevésbé látványos, kevésbé is motivál, mint a tendenciózusan előadott ellenpropagandaanyag. Hosszú távon mégis ez a hatásosabb, ez méltó a témához — ezt kísérlem meg követni. — Valóban létezik egy „vizes-lobbynak" tulajdonítható tendenciózus szemlélet, ami az adott témát körülveszi. Nincs kétségem aziránt, hogy ez a lobbyvá szerveződött vonal teljesen jóhiszeműen indult, kiindulva a vízépítéssel, folyamszabályozással kapcsolatban uralkodó hajdani szemléletből. Ennek lényege az volt, hogy a folyókat úgy kell szabályozni, hogy a korábban károkat, pusztításokat okozó „nagyvizeket", árvizeket a folyón építendő gátakkal, lépcsőzéssel be kell fogni, s szabályozott lebocsátással biztosítani a száraz időszakban is a hajózási vízmélységet, a megfelelő mennyiségű öntözővizet, s ahol Mikolics Sándor * 1989. október