Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

2. szám - Vita - Zsuffa István: Kisebbségben

120 es megnyugodva vette tudomásul a hozott döntéseket Amikor már hazaköltöztek a városba a kitelepítettek egy régi ismerős, idősebb makói aszszony fordult hozzam Kepviseló ur. kaszorijúk. amit értünk tettek" Akkor is így fogtam fél s most is igy interpretálom .Minden intézményünk felelőse teljesítette a maga kotelesseget Az árvízi veszedelem felelevenítette a tortenelmet is Jó helyre települt-e Szeged a makóiak miért olyan alacsony szintekre települtek, miért nem építettek körtöltést a varosuk kóré mint Szegeden vagy Vásárhelyen? Ilyen és hasonló kerdesek merültek fel. abban a formában is, hogy vizügyes barataim tamadtak ram mint bennszülöttre, aki az ősök tettéiért is viselni tartozik a felelősseget Lassúk sorjában. Szegeden nem ez az elsó nagy arviz 1879 ben szinte teljesen elpusztult á város, és tulajdonkeppen ezután epűlt fel a mai Szeged. De már korábban is volt hasonlo nagy arviz. 1712-ben Cserey Mihály Históriája irja le ..Az 1712 evben Szeged megrendítő szerencsétlenségnek, egy nagy katasztrófanak lett színhelye A Tisza oly magasra duzzadt, hogy az egész varost elborította, s a házakat romba döntötte. A lakosság védekezett, de hasztalan A hullámok áttörték a gatat, az alsó- es felsővarost elborították A belváros illetőleg a palánk a magas földbástyáknál ugyan felfogta az árvizet, de a csapast a nép csak évek hosszú során heverte ki Mindenki azt hitte, hogy Szeged végképpen elpusztult és soha fel nem támad. Híre kelt. hogy a várost máshova telepitik." Azután voltak árvizek 1770-ben. 1816-ban és 1877-ben is. De ezektől mindig megmenekedett valahogyan a város A kérdés éppen ezért újra meg újra felmerült, miért kellett eppen ide települni Szegednek? Történeti tény. hogy idetelepült es már a két római tartomány (Pannónia és Dácia) között itt volt az összekötő út ősrégi táborhelye. S azután is mindig ragaszkodott e helyhez Szeged. Miért? Mert nem volt jobb Tiszaparti települési hely? Fölötte Csongrád volt a másik, az Ősrégi települési hely Ügy látszik, őseink is számot vetettek azzal, hogy teljes biztonság az arviz ellen nincs, és viszonylagosan mégis a csongrádi és a szegedi átkelőhely a legjobb. Vagy Makón is. Amikor a makói háztetők magasságában lebegett a Maros arja most. a nagy árviz idején, a vízügyiek szinte szemrehányást tettek nekem: ..Miért kellett éppen ide települni, erre az ártéri fenékre ősei*tknek?" Miért kellett? Ennek is története van. A honfoglaláskori marosi átkelőhely is itt volt (talán Vlnuknak hivták szláv nyelven), s akkor a kis falucska a viszonylag árvízmentes partokra épült (82 méter tengerszint feletti magasság fölé - az öreg református temető még most is itt van). Az egész középkorban így volt ez.- Makó mai helyén négy-öt kis falu volt a város mai területén, de mindegyik viszonylag árvízmentes magaslatokon. Jöttek azonban a török háborúk, e kis falvak elpusztultak, s a háborított nép a nagyobb makói településekre menekült, hogy na297 gyobb biztonságban érezze magát. De hol települjön meg ez az összefutott Makó? A mai főtér volt az a magasabb szint, ahol a marosi átkelőhely is állandósult. Magától értetődő lett volna, hogy erre a magaslatra települjön az egész varos. Igen. de akkor éppen a katolikusok és a reformátusok álltak harcban egymással, s oly ádázul, hogy nem voltak hajlandók egy településbe tömörülni. így telepedtek a reformátusok a szentlőrinci laposra, és a katolikusok a bujáki és a kelemenhidi fenékre. Ök a felelősek azért, hogy 1970-ben ki kellett telepíteni a várost a marosi árvíz elől. Pedig a Maros folyását már régóta szabályozzák. A XVIII. század közepén átvágták a nagy szegedi kanyart, hogy a víz gyorsabban lefolyjék, s ezzel a várostól is távolabb került a Maros vízfolyása. A XIX. században pedig erős védőtöltés épült a Maros medre két partján. Éppen ezek a művek keltették Őseimben azt az illúziót, hogy most már biztonságban van a város. Pedig még nem merülhetett feledésbe az 1821. évi nagy árvíz. amikor szinte elpusztult a város. (Gilitze István akkori népköltő ezt irta erről ..Edes hazám, Makó / de gyászba borultál! / Számtalan károkat / víz által vallottál.") Amikor 1970-ben a városi háztetők fölé ért a Maros árja s a töltéseken elkeseredett védekező harcot kellett folytatni, jogos volt a vízimérnökök kifakadása, hogy „legalább körtöltést építettek volna a varos körül". Nem építettek, mert illúziókat tápláltak. Nem voltak ilyen optimisták sem Szegeden, sem Vásárhelyen, mert ott a Tisza-szabályozás ellenére körtöltéssel vették körül a várost. Helyes előrelátással, mert ez 1970-ben nagyon is jól jött, Makón viszont lázas buzgalommal kellett pótolni az ősök mulasztását. Lezajlott az ár, mérlegelhetjük a tanulságokat, s következtetéseket vonhatunk le a jövőre nézve. Közelebbről, nagy próba tanulságait és következményeit értékelhetjük. A legelső ezek között az, hogy intézmények és emberek kipróbáltattak, s a próba jól ütött ki. Az intézmények és az emberek zöme is jól vizsgázott. De van negatív tanulság is. Vannak intézményeink és intézményi kapcsolataink, amelyeken javítani kell, s az emberek között is kerültek, akik az íróasztalnál nagyon jó formát mutattak, de a gáton „megmérettek és könnyűnek találtattak '. És fordított eset is volt. Különös próbája volt az árvíz - és vele együtt a belvíz - a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek. Már korábbi belvizes évek is próbára tették az érintett szövetkezeteket. Kimerítették tartalékaikat, próbára tették szervezettségüket és megrázták vezetőiket. A próba e tekintetben is jól ütött ki: mindegyik állva maradt, mindegyik képesnek bizonyult a helyreállításra és a regenerálódásra. Egyik-másik azonban olyan veszteségeket szenvedett - elsősorban a híres makói Úttörő -, hogy csak társadalmi és állami segítség állíthatja teljesen lábra. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNV Í990. 70. ÉVF. 2. sZÁivl Most folyik az újjáépítés és a károk helyreállítása. Már nem olyan lázas ütemű ez. mint az árviz elleni védekezés volt, de ez is kielégítően halad. Sikerül mindent helyrehozni? Igen, ez csak idő kérdése. Itt-ott elégedetlenkedhetünk is a helyreállítás üteme miatt, de a végső kimenetel nem kétséges. Vannak azonban messzebbmenő, nagyobb távlatra szóló történeti tanulságok is. Közvetlenül ilyen mindaz, ami az árvízvédelmi berendezéseink fejlesztésére, a településhálózatra, utakra és közművekre vonatkozik. E tekintetben az árviz olyan volt. mint egy kísérlet: megmutatta, hogy mi van a helyén, mi nincs, hol kell pótolni valami hiányt, s hol vannak tarthatatlan pozíciók. Mindez lelkiismeretes mérlegelés kérdése, s ezt végzik az illetékes szervek illetékes szakemberei. Szereztünk egy nagy igazgatási-szervezési tanulságot is. A rendkívüli helyzetben a városok és megyék önkormányzati-helyi felelőssége is növekedett. de ezzel együtt a központi irányítás szerepe és szakmai felelőssége is. Mindkét irányban tanulnunk kell ebből egyszerre kell erősíteni a helyi önkormányzatot is, a központi irányítást is Ez az elv jól ismert a „demokratikus centralizmus" fogalmazásában, de konkrét érvényesítéséhez még sokat kell tanulnunk a történeti tapasztalatokból. Végül is győzelmet vívtunk ki. bátran mondhatjuk, fényes győzelmet, ebből mit meríthetünk a jövő számára? Az író - Csurka István - így fogalmazta meg a győzelmes 1970

:es tavaszi hadjárat néhány tanulságát: „Az árvízi hadjárat győzelmes befejezéséből tehát adódik egy kérdés: nincs-e valami csiszolnivaló. valami további csiszolnivaló ezen az új mechanizmus által már jócskán finomított társadalmi szerkezetünkön, ha az egyszer ilyen remekül működik - háborús helyzetben -. Tudniillik béke van ... Az 1970-es tavaszi árvíz elleni hadjárat magyar győzelemmel végződött. A vereségből való tanulságlevonásban nagy gyakorlatunk vari nekünk, magyaroknak. Próbáljunk meg egyszer tanulságokat levonni ritka győzelmeink egyikéből is." Nem könnyű ez a történelmi lecke. Valóban kevés győzelmet arattunk viszontagságos történelmünk folyamán, s amit ki is vívtunk, nem nagyon tudtuk értékesíteni. Most is nagy kérdés ez. Először is: van árnyéka is ennek a győzelemnek. Elkerültük a katasztrófát. s ez kihat kifelé is és vissza ránk is. Ha sokmilliárdos pusztulás érte volna az országot, illetőleg a Tisza menti országrészeket, akkor mi is jobban megrendültünk volna, s a világ részvéte és együttérzése is nagyobb lett volna. De így? Helytálltunk, megvédtük magunkat, nem is történt olyan nagy kár - tehát napirendre lehet térni felette. Kegyetlen és igazságtalan ez a szituáció. Hiszen sem magunk, sem más nem tehetne szemrehányást, ha nem nyertük volna meg ezt az árvízi háborút. De mert megnyertük, mert erősek voltunk, szervezettek és állhatatosak, most is feltámad, hogy talán nem is volt olyan nagy a veszedelem, s normális do299 log, hogy sikerrel megvédtük magunkat. Nem normális dolog, rendkívüli teljesítmény ez, történelmi távlatokra szóló haditettet hajtottunk végre. Ezt magunknak is tudnunk kell és a világnak is jobban értésére kellett volna adnunk. És a másik, hogy mit vihetünk át ebből a „háborús" teljesítményből békés viszonyok közé? Sok mindent, de ez nem egyszerű dolog. Az emberi természet is olyan, a történelem mozgástörvénye is az. hogy adott feltételek között érvényesül ilyen vagy olyan hatás és visszahatás, és nem könnyű átvinni egyik történeti szituáció tapasztalatát a másikra. De azért mégsem lehetetlen. A mi egész politikánk olyan a mostani történeti korszakban, hogy reálisan ítéli meg az adott történeti helyzetet, s képes egészében véve szolidan reagálni a feladott kérdésekre. Gondoljuk végig: a kétfrontos harc, a szocialista demokrácia és az osztályszövetség, a szocialista nemzeti egység, a gazdaságirányítás reformja, a közvélemény nyíltsága s az árvízi hadviselés győzelme mind egy tőről fakadnak, egy forrásból táplálkoznak. Ez ad reményt arra, hogy az árvíz rendkívüli helyzetének a tapasztalataiból és tanulságaiból képesek leszünk valamit átvinni „békés" viszonyok'közé is, valamint bekövetkezhető újabb rendkívüli helyzetekbe is. 298