Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

2. szám - Vita - Zsuffa István: Kisebbségben

VITA 119 ERDEI FERENC: A Nagy Tiszai Árvíz 1970-ben 1956 február-márciusában jeges árvíz volt a Dunán. Az árvízi kormánybiztosság feladatkörében tevékenykedtem akkor és sok mindent megtanultam az árvízről és az ellene való védekezésről. S amikor már túl voltunk az árvizi hadviselés kritikus helyzetein, társadalmi gyűjtést szerveztünk az árvízkárok helyreállításához. Ezt elősegítendő, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében - tudós, író és művész meghívottak előtt - elmondtam az árvíz lefolyását és a védekezés tapasztalatait, kérve a jelenlevőket, hogy segítsenek a helyreállításban. És akkor Fogarasi Béla akadémikus, a jeles marxista filozófus a következő kérdést tette fel: - Rendben van, ez megtörtént és segítünk, amit tudunk. De mit tesznek az illetékesek, hogy az ilyen természeti csapások egyszer s mindenkorra kiküszöbölhetők legyenek? Akkor abban az illúzióban éltünk, hogy a természet átalakítása reális lehetőség, s az elemi csapásokat képesek vagyunk elhárítani. Nem vagyunk, s belátható időn belül nem is leszünk képesek. Az árvíz, a földrengés, a lavina és az aszály bármikor bekövetkezhet a maguk törvényei szerint, ezt nem előzhetjük meg. De szembeszállni velük, biztonságosabbá tenni a védekezést, csökkenteni a kárt és gyorsabban helyreállítani. ami mégis bekövetkezik, ez az. amiben egyre erősebbek vagyunk. Más szóval, mind nagyobb eséllyel fel tudjuk venni a harcot az elemi csapásokkal szemben, tehát nem a kényelmes biztonság, hanem a győzelem esélyével vívott harc az, amit elérhetünk. Ez az 1970. évi Nagy Tiszai Árvíz legfőbb tanulsága. 293 Amikor 1956-ban a Dunán viaskodtunk a jeges árvízzel, sóvárogva gondoltunk a szélesebb és magasabb tiszai töltésekre. De azok sem bizo nyúltak elegendőnek. Nagyobb lett az ár. mint bármikor, amióta töltések között folynak a vizek, sőt annál is, amilyenre a töltés építésekor számítottak. Nem centiméterekkel, hanem szinte méternyivel haladta meg a vízállás a korábban elért maximumot. Űgy tűnt, hogy ez ellen nem is lehet védekezni, mert egyszerűen túlnőtt a víz a gátakon. Mégis védekeztek, s végeredményben sikerrel. És e már-már reménytelennek tűnő védekezés sikere a mostani nagy árvíz, illetőleg megfékezése legfőbb tanulsága: aktív beavatkozással a magában véve gyenge töltés is elég erősnek bizonyult. Ember, gép. anyag annyi volt a védekezésben, amennyi kellett ahhoz, hogy a gátak ellenálljanak. Ez a három tényező külön-külön is figyelmet érdemel. Az emberi erő. Lényegében véve háromféle munkaerő vett részt az árvíz elleni hadviselésben: a vízügyiek, a katonák és a közerő. A vízügyiek adták a szakmunkát és a művezetést, nekik voltak speciális gépeik, eszközeik. s számítsuk ide a könnyűbúvárokat is. akik ugyan amatőr sportolók, de a vízügyiek soraiban szálltak harcba. Nem a vízügyiek voltak többségben, sőt szám szerint nagyon is kisebbség voltak, de győzték szakmunkával is. a tömegerő művezetésével is. (Itt eszembe jut, amit Újvidéken hallottam az ottani jugoszláv vízügyiektől és közigazgatási vezetőktől. „A magyar vizesek mentették meg Novi Sadot 1968-ban." Hogyhogy? „Az ő hozzáértésük, felszereltségük és katonás szervezettségük volt a döntő abban, hogy nem öntötte el a víz a várost. Amikor segítségünkre siettek s láttuk operálásaikat, azt hittük: katonák. Civilbe öltözött katonák.") A katonák. Mindenféle fegyveres erőt számítsunk ide, továbbá szovjet és magyar katonákat egyaránt. Megannyi hősként küzdöttek, s megszámlálhatatlan csatát vívtak meg. (Makón például igy tudják a katonák mentettek meg bennünket.) Közvéleményünk már-már hozzászokott ahhoz. hogy katonáink - szerencsés történeti szituációk folytán - nem a csatatereken, hanem a békefront harcterein vitézkednek. És a közerő. Ilyen mindig volt. Vész idején az elöljárók kidoboltatták vagy félreverették a harangokat, hogy mindenki kaszára-kapára, „ásóralapátra". s az emberek mentek védeni magukat. A mozgósítás technikája változott, de a közerő hadra kelése most is hasonló volt. De egy lényeges különbséggel - most szervezettebb volt. Mi által? Üzemi egységekben vonult fel a gépgyár, a Vörös Csillag Tsz, a Béke Ktsz vagy valamelyik igazgatási szerv ereje a maga üzemi szervezettségében vonult fel és vállalt feladatot egy-egy frontszakaszon. Mérhetetlen a különbség ahhoz képest, hogy csak úgy tömegesen hadra kel a nep, vagy szervezetten egyegy feladatot magára vállal. S mi még a figyelemre méltó? Alig voltak kihúzok, akadékoskodok, megfutamodók. Akkora volt a társadalmi kontroll. hogy aki egyénileg ingadozott is. a sorban helyt kellett állnia. A gépek most főszerepet vittek. Azok is. amelyekkel a vízügyi szervek felszerelték magukat ilyen eshetőségekre, s azok is, amelyeket a veszély alkalmával mozgósítottak. Makón például kétszáz autóbusz termett a helyszínen, amikor ki kellett üríteni a várost. Az anyagot mindig oda szállították a gépkocsik, ahova kellett, bármilyen út vezetett el odáig. Ha nincs ennyi gépünk vízügyi készenlétben is. mozgósítható állapotban is. szintén nem nyertünk volna az árvizi háborúban. És végül, az anyag. Az minden árvíz idején magától értetődő, hogy minden elérhető anyagot az ár ellen kell felhasználni, függetlenül attól, hogy kié az és mi célra szolgál. így történt ez most is. és nagyon sok más célra előkészített anyag segítette most is az árvízvédelmet. De volt még egy vadonatúj tényező-, a műanyag fólia. Ezzel fojtották el a könnyűbúvárok a buzgárok száját, ezzel erősítették a katonák a már-már meghágott töltés tetejét, s műanyag homokzsákokkal fékezték a kitörési kísérleteket, akár a töltés tetején, akár más helyen fenyegetett az. Itt is elmondhatjuk, ha nincs műanyag fóliánk, kétséges, hogy meg tudtuk volna fékezni az árvizet. Tehát.- emberi erő, gép és műanyag, ezek segítettek a győzelemhez. De mindez holt alkatrész lett volna, széteső alkotóelem, ha kellő szervező erő össze nem fogja és harcba nem veti őket. Mi volt ez a szervező erő? Először maga a vízügyi szervezet. Ha majd egyszer szociológusok, történészek és szervezéstudományi specialisták megvizsgálják azt. hogy inintézményeink hogyan alakultak át a szocialista átszervezés során, mit őriztek meg régi hagyományaikból s miben öltöttek új jelleget, akkor a Magyar Népköztársaság vízügyi szervezetét az első helyre kell tenniük e tanulságok összegezésében. Én elfogult vagyok (többször kormányzati főnöke voltam ennek az apparátusnak, és barátaim vannak a főnökeik között: Dégen Imre. Hegedűs Lajos. Kiss György. Forgó László, Vezse Lajos és még többen mások), de tanúvallomásom is adalék a történelemhez. Tanúsítom tehát, hogy a vízügyi apparátus átalakult a szocialista átszervezés során, de saját szakmai hagyományait soha nem tagadta meg. akkor sem. amikor politikailag ezt követeltük tőlük. Bizonyítékaim aki főnökük volt az átszervezés időszakában, egyetlen fegyelmi eljárást sem hajtott végre, mikor politikai követelmények miatt szakmai érdeket kellett volna feladni; a vízügyi apparátus mostani (s most már régi) vezetője egyaránt kereste a politikusok támogatását és szakmai kollégái szolidaritását. s mindkettőt el is érte. de mindkettőt csak viszonylagosan, s ez a legnagyobb teljesítmény az ó pozíciójában. A mi vízügyi apparátusunk már akkor is nemzetközi tájékozódást szerzett, amikor még bün volt a hollandiai vagy a Tenessey-Valley-i vízművek iránt érdeklődni: igy érte el azt, hogy ma a világpiacon jegyzik a magyar vízügyet: akár szovjet 295 vagy hollandiai, akár amerikai, egyiptomi, indiai vagy jugoszláviai vízügyekről van szó, partnerek tudnak lenni. A másik szervező erő volt: intézményeink működőképessége és együttműködése. Nagy hasonlattal szólva: a Szovjetunió azért nyerte meg a Hitler elleni háborút, mert pártszervezetek, helyi szovjetek, gazdasági szervezetek és társadalmi szervezetek végletesen kritikus helyzetben is együtt tudtak működni. Nos, a mi mostani árvizi veszedelmünkben is döntő tényező volt ez. A vízügyi szervezet, a pártbizottságok, a tanácsok, az állami és szövetkezeti vállalatok és a fegyveres alakulatok képesek voltak normálisan és hatékonyan együttműködni. Bizonyítékaim erre: a makói nagy buzgár megfékezéséhez fenntartás nélkül és haladéktalanul felsorakoztak; az összes vízügyi szervezetek, a tanácsok a közerővel, az ipari termelőszövetkezetek a műanyag feldolgozásával, szovjet és magyar katonák a végrehajtás feltétlen helytállásával, a vállalati gépkocsik a szállításokkal, a könnyűbúvárok a sportszerű áldozatkészségükkel stb.. stb. Vagy Makó kiürítésének az elhatározása és végrehajtása. Jelen voltam, tudom tanúsítani, hogy milyen felelős mérlegelés alapján s milyen egyetértően határoztak így a vízügyiek, a megyei és városi párt- és tanácsi vezetők; s hozzátehetem, hogy a lakosság ezt milyen megértően fogadta. A fő szervező erő volt tehát: az intézményeink működőképessége a kritikus helyzetben és az együttműködés készsége és képessége közöttük. Ez nem is olyan egyszerű, illetőleg magától értetődő. Felelősként vettem részt az 1956. évi dunai jeges árvíz elleni védekezésben, és keservesen tapasztaltam akkor, hogy intézményeink, igazgatási és társadalmi szerveink nem a maguk szerepében működtek. Csak egy példa: Kalocsa alatt új védelmi vonalat kellett kijelölni, s a javaslat alkalmatlan helyet jelölt meg. Az illetékes szakaszmérnök tudta, hogy az nem jó, mégsem merte megellenezni, mert a javaslat a járási párttitkáré volt. A helyszíni bejárás természetesen tisztázta, hogy hol lehet és hol nem lehet új védelmi vonalat építeni. Most az volt a nevezetes, hogy ki-ki a maga szerepében működött. A vízügyiek viselték a teljes szakmai felelősséget, az illetékes tanácselnökök érezték és betöltötték az illetékességi területükre kiterjedő „kormánybiztosi" szerepet és felelősséget, s ennek tudatában hozták döntéseiket, a fegyveres alakulatok parancsnokai pedig felfogták a rájuk eső feladatokat, s minden erejüket annak a teljesítésére koncentrálták. Hogy érvényesült ily módon a pártszervek politikai vezető szerepe? Úgy, hogy nem az operatív és szakmai döntéseket igyekeztek kisajátítani, hanem az egyértelműen felelős szervek mögött az összehangolás politikáját képviselték és érvényesítették. Szemtanúként tanúsítom, hogy jól működött a mezőny. És azt is tanúsítom, hogy az ily módon rendezett szerepekben kitűnően álltak helyt az emberek. Szinte egyéni képességeik fölé emelkedve. Legfőbb igazolása ennek, hogy az árvíz által fenyegetett lakosság értve 294 296