Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

3. szám - Déri József: A Duna jeges árvizei évezredünkben

DÉRI J.: A Duna jeges árvizei 155 5. 2. táblázat összefoglaló adatok a XIX. ős a XX. század legkeményebb teleinek jégjárási jellemzőiről a Duna magyarországi szakaszán Év Léghőmérséklet összeg*, °C Budapest Állójégidőtartam, Töltésnap szakadás ** Budapest Mohács zetet idézhet elő. Erre utal például az, hogy az 1956-os jeges árvízi katasztrófát sem a folyószabályozással, sem a jégrobbantással nem lehetett kivédeni. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az 1838. és az 1956. évi dunai jeges árvíz nem a legkedvezőtlenebb időjárási rendszerek kombinációjaként alakult ki (Bodolainé, 1988), akkor a jövőben jelentős erőpróbát igénylő dunai jéghelyzet kialakulására számítani lehet. A folyószabályozás hosszú távra kiható kedvező jégjárásmódosító hatásait többen vizsgálták (Horváth, 1979; Ihrig, 1956; Kovács, 1980; Lászlóffy, 1938, 1956; Déri, 1985). Kimutatták, hogy az elvégzett folyószabályozási beavatkozások nem elégségesek a jégveszély elleni biztonság szempontjából, ugyanis a Duna magyarországi, elsősorban Budapest alatti szakaszán, még napjainkban is mintegy 6—8 jégtorlaszképződésre hajlamos, kedvezőtlen mederszakasz van. Ezenfelül a jégvédekezés szempontjából közös érdekű jugoszláviai Dunaszakaszon (az országhatár és Vukovár között) 5 kritikus mederszakaszt tartanak nyilván. A XIX. században még 22 olyan jégtorlaszképző mederszakaszt ismertek, amelyek gátszakadásos jeges árvizet okoztak. A XX. században 6-ra csökkent ezen mederszakaszok száma (3. ábra). Közülük 5 a Budapest alatti Duna-szakaszon található (Déri, 1986). Itt célszerű megjegyezni, hogy a közös érdekű jugoszláviai Duna-szakaszon az utóbbi évtizedekben elvégzett folyamszabályozási munka csökkentette a magyarországi folyamszakaszon levő 5 kritikus mederszakasz veszélyességét. Mindezek figyelembevételével, napjainkban is jelentős érdekek fűződnek a jégjárásváltozás hossz-szelvény menti törvényszerűségeinek a további kutatásához. 1829/30 294 168 78 61 + 1837/38 299 182 68 49 + 1857/58 315 318 61 73 + 1887/88 307 223 71 75 + 1890/91 350 141 69 82 1892/93 340 215 51 50 + 1900/01 243 216 34 32 — 1913/14 224 277 26 42 — 1928/29 355 108 55 65 — 1939/40 392 103 60 77 + 1941/42 351 97 46 59 + 1946/47 252 221 83 61 1953/54 275 221 26 15 — 1955/56 219 181 23 44 + 1962/63 266 110 52 37 — 1984/85 323 176 8 25 — 1986/87 256 160 0 0 — Jelmagyarázat: * Január, február és március hónapokra vonatkozó összegek ** + töltésszakadás volt, — töltésszakadás nem volt védekezés jelentős mértékű biztonságnövekedést eredményezett. A 2. táblázat, valamint a 3—4. ábrák adatai alapján, összefoglaló jelleggel megállapítható, hogy az utóbbi évszázad folyamán a jégjárás és a jégvédekezés szempontjából kedvező éghajlat-ingadozás hatásait a Duna vizsgált magyarországi szakaszán kedvező hatású folyószabályozási tevékenységek felerősítették. A téli időszakok lehűlését eredményező éghajlat-ingadozás súlyos folyami jéghely3. Vásárhelyi és Kvassay után Vásárhelyi Pál 150 évvel ezelőtt, világosan felismerte a jégveszély okait: „Először: hogy a Duna két fő szigeteinek, ti. a szentendrei és a ráczkeveinek (Csepel szigetnek) hosszában vala legszembetűnőbb a veszély, mi újra bizonyítja a folyam szétoszlások (Stromheilungen) ártalmas voltát. Másodszor: hogy a dagály visszahatása több mérföldre terjedvén, az által a hibás folyam fekvésétől távolabb fekvő helységek is veszélyeztetve vannak. így vala a dolog Esztergom vármegyének dunamelléki helyeivel a Visegrádon alul történt jégdugulások következtében. Valamely helynek biztosítására tehát a folyamatos nemcsak helybeli, hanem nagyobb kiterjedésbeni rendezése szükséges" (Lászlóffy, 1938, nyomán). A XIX. században végrehajtott folyamszabályozások nem bizonyultak elégségesnek a jégjárási veszélyek csökkentésére. Az elvégzett munkálatok hatásainak felmérése és elemzése alapján, Kvassay 1894-ben megállapította, hogy „a Duna legmagasabb vízállásai a jégjárással vannak összefüggésben, minek következtében a Duna szabályozásakor a legfőbb feladat a jég akadálytalan levonulásának biztosítása". Különösen igaz ez a Budapest és a Dráva-torok közötti szakaszra; tapasztalati tény ugyanis, hogy a Duna jege az éghajlati viszonyok következtében, általában az előbb áradó Dráva és Száva hatására, a ábra. Jégtorlódásos árvízzel elöntött terület 1838b

an és 1956-ban