Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
2. szám - Vágás István: A belvíz elvezetése
80 IIIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVF., 2. SZ ÄM legfeljebb csak az enyhít (lényegtelen mértékben) a tetőzési szükségleten, hogy a pénztáraknál egyszerre annyian végezhetnek, ahány pénztár van, bár a pénztárak száma a vevőkéhez képest akkor is lényegesen kisebb marad. Ez azt sugallja, hogy a szivattyúzási teljesítménnyel alig változtathatunk a vízkiterülések mértékén. (Ezzel még részletesebben is foglalkozunk.) A bolt vevőlétszámáról és bevásárlókosár szükségletéről akkor szerzünk pontos adatokat, ha megszámoljuk a boltot elhagyókat, és ha időről időre megnézzük, mennyi maradt felhasználatlanul az előkészített kosarakból. Ha még akarjuk, megszámolhatjuk az utcába belépőket is, és eldönthetjük, hányadrészük ment be a boltba. Hiba lenne csak az utcában megjelenteket összeszámolni, a bolton áthaladókat pedig nem, s ezek számára az utca gyalogosainak számából statisztikai együtthatókkal következtetni. A bevásárlókosarak számát sem a pénztárak számával, hanem a vevőkével volna célszerű összehasonlítani. Pedig, amit a belvizek összegyülekezésének elemzésekor teszünk, ugyanaz, amit az önkiszolgáló bolt példájában helytelenítettünk. A vizek mennyiségét a csapadék összegéből és a lefolyási hányadból képezzük, a szivattyúzott vízhozamok mennyiségét és statisztikáját nem hasznosítjuk. E szemléletben ugyan sokan átlátják, hogy a szivattyúzási vízhozam lehető növelése csökkenti a belvíz elvezetésének időtartamát, de a legtöbben abban a hitben élnek, hogy az intenzívebb szivattyúzás a vízkiterülés kiterjedésének maximumát is lényegesen csökkenteni képes. Az összegyülekezés elvének érvényesítése tehát nem a belvízvédekezés lényeges kérdéseinek megválaszolása volt. Fontos-e vajon az, hogy milyen rendben folynak össze a vizek a vízgyűjtőn, ha amúgy is a főcsatorna, majd főként a szivattyútelep teljesítőképessége határozza meg a vizek befogadóba juttatását és az elöntött területek mentesítését? Ér-e valamit az összegyülekezés elmélete, ha alapkívánalma — annak lehetősége, hogy az egyszerre indult vízrészecskék ne várják be egymást — a vízkiterülések, tarozások során teljesíthetetlen? Ha meg kevés a tározótér, elkerülhető-e a katasztrofális vízkiterülés, különösen ha a megrohanás gyorsabb, mielőtt a szivattyútelep egyáltalán megindulhatna? 6. A vízgyűjtőn tározott Mvíz mennyisége A még el nem vezetett belvíz vagy a csatornákban, vagy az e célra kijelölt tározóterekben, vagy a mezőkön, esetleg lakott területen kiterülve foglal magának helyet. Mindenkori V t mennyisége a (2) egyenletből adódik. Mértékadó a tetőző értéke, F ma x, amely a vízzel elöntött területek A. max legnagyobb kiterjedésének előfordulási időpontjában érvényesül. A F m ax értéke az összes, belvízként megjelenő vízmennyiségnél, Fa-nél, azon mennyiségekkel kevesebb, amelyet már a belvízelöntési tetőzés időpontjáig elvezettek, vagy amelv addig még nem került a vízgyűjtőre. (2. ábra). " Válasszuk az (1) egyenlet felírásánál használt egyszerűsítéseket itt is alapul. Ekkor a V b időT k fi nap] 2. ábra. A belviztározási térfogatszükséglet maximuma kevésben tér el a vízgyűjtőre került összes vízmennyiségtől függvényét egyenes integrálvonal, a F& időfüggvé" nyét szintén egyenes, de az előbbinél kisebb meredekségű integrál vonal ábrázolja (2. ábra). A két integrálvonal között a T b abszcisszánál adódik a legnagyobb távolság, ez arányos F m ax-szal. Geometriai arányokból és az (l)-ből következően: Fmax = Vö-Vö-~ = V B^l- = T b Ti [l Jelöljük a hányadost ~ne\, és nevezzük n-t transzformációs tényezőnek. Ezzel: F max i • 'is -44] (3) Az n transzformációs tényező értéke az eddig tanulmányozható, legnagyobb, 1966. évi belvizénél a különlegesen nagy Tb érték ellenére sem volt kevesebb'5-nél. Általában 10—15 is lehet. Ez arra mutat, hogy az összes elvezetésre kerülő Fj vízmennyiségnek 80—90%-át mindenképpen a vízgyűjtőn elhelyezkedőnek kell tekinteni, ós ha a szivattyúkapacitás irreálisnak látszó növelésével minden veszélyhelyzetben el is tudnánk érni az ra = 4 értéket, még ez is csak azt jelentené, hogv az elvezetendő vízmennyiség 75%-ának elegendő tározóteret biztosítanunk. Itt tehát óriási erőfeszítésekkel minimális sikerre számíthatunk csupán. (Hasonlóan az önkiszolgáló bolti példánkhoz: a pénztárak számának szaporításával érezhetően csökkentjük a várakozási időt, de a boltban egyszerre tartózkodók számát alig.) Mindezekből az a gyakorlati tanulság szűrhető le, hogy a belvízvédekezés sikere sokkal inkább a tározótereken múlik, mintsem eddig gondoltuk, és az erre alkalmas területeket nem szabad a belvízvédekezés céljaival ellentétesen igénybe venni. A mezőgazdaságilag hasznosított területek belvízborítäSät 8j szivattyúkapacitások növelésével kétségtelenül erőteljesen enyhíthetjük, mert az elöntési időtartam ezen a módon csökkenthető. A tározótérszükséglet csökkentésére azonban gyakorlatilag semmi mód sincsen, és csak annyit tehetünk, hogy helyes termelési szerkezettelj elkerüljük a károsodási lehetőségeket. Hivatkozhatnánk itt még arra, hogy a belvíz védeke : zés legeredményesebb segítője a szél és a Nap, s a kettő együttes hatása lényegesen felülmúlhatja szivattyútelepeink! összes teljesítőképességét. Ez kétségtelen. De ez is_esak*a belvízi elöntések tartósságát csökkent-
