Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Szilágyi Endre–Harkay Máté: Árhullám a Zalán 1987 augusztusában

70 IIIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVF., 2. SZ

ÄM Zalaapátiig jelentősen ellapult, Zalaapátinál a tetőző vízhozam a zalabérinek csak 60 % -a. Az árhullám ellapítás a töltésezett szakasz és a Kis-Balaton tározó szempontjából nagyon lényeges. Zalaegerszeg—Zalabér között a maximális egyidejű tározódás a jelentős mellékvizek hatása miatt nem számszerűsíthető. Csupán annyi állapítható meg, hogy a völgyi tározódás ellensúlyozta a mellékvizek hatását, a zalabéri tetőző hozam alig haladta meg a zalaegerszegit, miközben a vízgyűjtő terület több, mint kétszeresére emelkedett . 2.2.2. Vízhozammérések és eredményeik Valamennyi mérceszelvényben történtek vízhozammérések a 3. ábrán bejelölt időpontokban és eredménnyel. A méréseket a Ni/uduVIZIG-nél kifejlesztett nagyvízi mérőkocsival, GR 21 és OPTO sebességmérő műszerekkel végeztük. A tetőzések közelében végzett mérések tették lehetővé a vízhozamgörbék nagyvízi ágának megbízható megszerkesztését ós ezáltal a lefolyási görbék előállítását. Nagymértékben módosult a zalabéri vízhozamgörbe. Itt egy 1982-ben, 238 cm vízállásnál mért hozam alapján extrapoláltuk a görbét 290 cm-ig. Ennél a vízállásnál 120 m

3/s hozam adódott. A helyes érték a most elvégzett árvízi mérés alapján 165 m

3/s. Azok a nehézségek, amelyeket Zalaapátiban a vízhozam meghatározásánál a medret felverő hínár okoz, szélesebb szakmai körben ismertek. Ez elsősorban a kisebb vizek tartományát érinti. Árvízi méréseink pedig a nagyvízhozamok meghatározása terén fellépő nehézségekre hívják fel a figyelmet. Az előhullám által a növényzet hatásától mentesített, kis mederesésű vízfolyásszakaszon, miként azt az előzőekben már ismertettük, az árhullám áradó és apadó ágának vízszínesóse jelentősen eltérő. Ennek megfelelően jelentősen eltérőknek kell lennie az ugyanolyan vízállásnál áradó és apadó ágon mért hozamoknak. A tetőzésközelben ós az apadó ágon 407 cm, illetve 405 cm vízállásnál mórt hozamok, 101 m

3/s, illetve 66 m

3/s, valóban jelentősen különbözőek. A két hozam aránya a vízszínesések négyzetgyökének arányával egyező, miként annak változatlan simaság mellett lennie kell. Az apadó ágon 308 cm vízállásnál mért vízhozam az 1987. február 23-i 285 cm vízállásnál, áradó ágon mért hozammal hasonlítható össze. A hozamok ós a vízszínesősek négyzetgyökeinek aránya itt már kissó eltérő, de figyelembe kell venni, hogy a februári mérésnél a simaság nyilván kedvezőbb volt. Mindebből következik, hogy Zalaapátinál a nagy árhullámok vízállása és vízhozama közötti kapcsolatot árvízi hurokgörbe írja le. Ennek áradó ágon érvényes vízhozamgörbéje a 4. ábra 1. görbéje, melyet a tározó megépülése után, áradó vagy tetőzésközelben végzett mérések eredményeiből szerkesztettünk. A vizsgált árhullám apadó ágán a vízhozamok az ábra 2. görbéjével állapíthatók meg. A nagy vízi hozamok pontos nyomonkövetésére Zalaapátinál pontos vízszínesés mérésekre és a vízszínesést figyelembe vevő görbeseregre van szükség. A 4. ábra 7. részén bemutatjuk azt a görbesereget, amelyet 220 cm feletti vízállásokra szerkesztettünk a rendelkezésre álló 8 mérési eredmény alapján. A görbesereg pontosításához további vízhozammérések kellenek. A vízszínesés kialakulásában a tározó vízszintjének is szerepe van. Ezt mutatja a 4. ábra 1. ós 3. görbéjének összehasonlítása. A 3. görbe a tározó építése előtt érvényben volt vízhozamgörbe, melyet főleg áradó ós tetőzósközeli helyzetben végzett mérések eredményeiből szerkesztettek. Mivel a vízfolyás órdessógi viszonyai a tározó megépítése miatt nem változtak, az eltérés a tározó miatt előállott vízszínesós-növekedóssel magyarázható. Amikor az árhullám áradó ága folyik a tározóba, annak vízszintje általában az üzemvízszinthez közelálló és a tetőzésig csak keveset változik. A változás esetünkben 20 cm (lásd a 4. ábra 6. görbéjét). A tározó töltődése miatt annak vízszintje tovább emelkedik. Esetünkben elérte a 107,3 mB magasságot. Ez az emelkedés a természeténél fogva is kisebb esésű apadó ág további vízszínesés-csökkenését eredményezi. 2.2.3. Az árhullám vízmérlege A vízmérleg elemeit az augusztus 4—10. közötti időszakra vizsgáljuk. Ezek közül a csapadékról már részletesen szóltunk. A vízállás—vízhozam kapcsolatok tisztázása után lehetővé vált a lefolyási görbék megszerkesztése (3. ábra). Az árhullámban lefolyt vízmennyiségeket és egyéb lefolyási jellemzőket az 5. táblázatban közöljük. Ebből látható, hogy a vízmércékre vonatkozó lefolyási tényező a nagyon magas, szinte hegyvidéki területekre jellemző zalalövői értékről Zalaapátiig felére csökken. A táblázat lehetőséget ad a zalabéri szelvényre vonatkozóan a jelenlegi ós az 1965 augusztusi árhullám jellemzőinek összehasonlítására is. A lefolyás alakulásának a vízgyűjtő természetével való összefüggését az egyes részvízgyűjtők adataival tanulmányozhatjuk. A természetföldrajzi képnek és a csapadékeloszlásnak megfelelően csökken az egyes részvízgyűjtők hozzájárulása az árhullám tömegéhez. A párolgásról az Agrometeorológiai Tájékoztatóból nyerhetünk információt. Augusztus 4—10. között a 0—100 cm közötti talajréteg átlagos párolgási vízvesztesége 18—19 mm volt. Ennek ismeretében lehetőség adódott a beszivárgás meghatározására. A rész vízgy ű jtőkre vonatkozó eredmények ugyancsak az 5. táblázatban találhatók. Feltűnő a beszivárgás magas értéke (62— 76 mm) és felvetődik a kérdés: hogy lehetséges ez? Az igenlő választ az alábbiakkal támasztjuk alá: (1) Az Agrometeorológiai Tájékoztatóban megtalálható, hogy a talaj egymás alatti rétegeiben hány mm víz hiányzik a 100%-os telítettség eléréséhez. A július 31-ón közölt zalaegerszegi ós koszthelyi értékek az általunk kapott eredményekhez hasonlóak, csak a vízgyűjtő legfelső részére közölt szentgotthárdi adat kisebb; (2) Hasonló nagyságú beszivárgást mutattunk ki az 1986. évi tavaszi hóolvadásos árhullámnál; (3) Ha azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 50—100 cm közötti réteg az egész vízgyűjtőn összefüggő és porozitása egységesen 35%, a 3. táblázatban közölt telítés 100%-ra növekedéséhez ugyancsak 70 mm víz szükséges.