Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
6. szám - Refuznyik: - Veszélyezteti-e a vízlépcsőrendszer az ivóvizünket - A Magyar Hidrológiai Társaság megújulására - Dunai hajózási illetékek egykor és most - FelBősültem
382 HIDROLOGI AI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM együtt. Miért kell megvárni, hogy a Dunán már megindult medermélyülés olyan mértéket érjen el, ami a parti területek talajvízhelyzetét is veszélyezteti? Mi. ért kövessük mi a németországi rossz példákat, mikor van jó példa is? Németországban is, Franciaországban is, Ausztriában is: olyan megoldások, melyek a vízlépcsők előnyeit hasznosítva gazdagítani tudták a környezetet. Higgyék már el, hogy ezt szeretnénk csinálni és vállaljuk is ennek minden felelősségét! Budapest, 1989. július 25. a Vízügyi Tervező Vállalat dolgozói nevében Papp Ferenc vezérigazgató-helyettes A Magyar Hidrológiai Társaság megújulására Rohanó idők korát éljük. Forr az ország, a forrongás lázában vedli le régi ruháját. A lassú folyás fölgyorsult, sellős szakaszok sziklái között hajózunk és sokak hallani vélik már a Niagara-szerű zuhatag és zuhanás pokoli robaját, amelynek távoli ködfüggönye mögött a nemzeti színekben tündöklő szivárványt meglátni még csak vágyaink között reméljük. A Magyar Hidrológiai Társaság eszméjének törékeny hajóját milyen remények birtokában kormányozhatjuk ezen zuhanások között? Mert itt annak az eszmének az átmentéséről és továbbviteléről van szó, amit a Magyar Hidrológiai Társaság, mint szervezet egyedeiben és összességében megtestesít. Ez az eszme pedig a vízzel foglalkozó szakemberek összefogása: tudományos, technikai haladásunk, gyakorlati képzésünknek összefogása. Röviden mindaz, ami a Társaság múltjában mint érték és időtálló megőrződött és megőrizendő. Az idő sürget, az események hullámverése még csak a fedélzetet záporozza végig, de egyre mélyebbre hatol. Érzelmes múltba nézés re, történelmi elemzésre nincs idő. Az itt és most kérlelhetetlen logikája jelen és a közvetlen jövő cselekvési lépéseit kéri tőlünk számon. A papírtengerbe fulladt utópisztikus jövőképekre és az ígéretek lázálmaira a reálértelmiségben ma nincs vevő. Utópikus jövőképek, ígéretek lázálmai valóban nem kellenek, de kellenek az értékek, kellenek a humánum és a szellem azon fogódzói, melyekhez mint állócsillagokhoz nem a relatívhoz, a pillanatnyihoz, a szűk környezet érdekviszonyaihoz méri önmagát, hanem a tágabb egészhez, a hosszú távon is értéket mutatóhoz. Zavaros turbulens korunkban — tudjuk jól — oly sok minden vált talmivá, semmivé, csecsebecsék és cafrangok, címek és rangok, hosszú évek hiábavaló pöffeszkedései pillanatok alatt lettek levegővé. Csak a humánum, az erkölcs, az emberi tartás, az igazi szellemi érték, az értelem és az élet maradt fönt a forgandó időben. Így kell megfogalmaznunk azt a rövid és tömör célkitűzést, amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság céljává teszünk. Ennyi már elég ahhoz, hogy a cselekvésben irányt mutasson, mint egy jó iránytű. A többi, a részletekbe menő célokat, cselekvési programokat bízzuk a tagságra, illetve a tagság által választott elnökre. Sürget az idő. és minden pillanatban újabb sziklák és jéghegyek tűnnek föl. A gyakorlati cselekvésekre egy lomha és bürokratikus apparátus képtelen, illetve csak sodródik az eseményekkel. Ebből adódóan igen célszerű lenne a Társaság fölépítésének radikális átalakítása igen rövid időn belül. A szervezeti felépítés tekintetében támogatni tudnék valami ahhoz hasonló javaslatot, melyet dr. Zsuffa István tett [1989 májusában] tehát az elnök és az általa fölterjesztett főtitkár megválasztását. Mindenesetre még mielőtt a távlati, — a zuhatag utáni, békésebb szakaszra felkészülünk az átmeneti időszakra egy jóval operatívabb, a múlt ellehetetlenüléseitől és szolgalelkűségeitől lehetőleg mentes Ideiglenes Vezetőséget. Ideiglenes Választmányt kellene megbízni. Ezt, vagy a közgyűlés összehívásával, vagy az elnökségi ülés határozatával lehetne létrehozni. A változó korok magukkal hozzák a változó szabályokat, a régi struktúrák megszűnésével ki kell hogy alakuljanak az új szerkezetek. Annak egyes elemei természetesen a múltból is építkezhetnek. Milyen mozgástérben, milyen lehetőségeink vannak? Melyek a korlátozó feltételek? Kicsit matematikusabban: mi van a peremeken? A Magyar Hidrológiai Társaság önazonosulását az adott műszaki-társadalmi létben kell megoldania. A jelenlegi környezeti tényezőkből csak rövid távú predikciót lehet mondani, hiszen ezek változása, mozgása természetszerűen viszszahat a Társaság követendő stratégiájára. Melyek azok, amelyek pillanatnyi helyzetben az én szubjektív megítélésem látókörében megjelennek? Űgy vélem, hogy: (1) A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szervezete válságos és felbomlás előtti állapotban van. A centrifugális erők jelentősnek mutatkoznak és ha csak a központi szerkezet nem újul meg gyökeresen, fölösleges apparátusát le nem apasztja, az egyes tagegyesületek az egyéni boldogulás útját fogják keresni, annak ellenére, hogy a több mint harminc tagegyesület együttesen jelentékenyebb fellépésre adna módot, ha az összehangoltság és jó együttműködés nem hiányzik. így tehát a MTESZ mint keret nem biztos támpont, de jelenleg még nem látható világosan, hogy mi az előnyösebb az ország szempontjából, a reálértelmiség szempontjából. (2) A Hidrológiai Társaságnak számolnia kell azzal, hogy a mérnöki társadalom érdekvédelmét az egyesületi törvény alapján működő Mérnöki Kamara Egyesület nagy részben magára vállalta, és valószínűen a Kamarai Törvény meghozatalát is szorgalmazni fogják, ami egyúttal a szakértői tevékenységek jogosítványok kontrollját és kiadási monopóliumának átvételét, vagy legalább is megosztását fogják jelenteni. (3) A korlátozó körülmények, illetve kerületi föltételek közé tartozik a Társaság működését alapjaiban befolyásoló anyagi tényezőknek a sora is. A gazdálkodás fő bevételeit mint tudjuk a jogi tagvállalatok befizetései, de ezt is meghaladóan a szerződéses munkákból befolyó összegek képezik. Az egyéni tagdíj a teljes bevétel elenyésző részét teszi ki. Ami a szerződéses munkákat illeti, az bármelyik pillanatban egy rendelettel megszüntethető, hiszen a MTESZ és tagegyesületei tulajdonképpen csak munkaközvetítői szerepet vállalnak és ezért veszik le a „sápot". Normális gazdálkodási körülmények között valószínűleg nincsen szükség egy ilyen mértékűén földuzzasztott szerepvállalású munkaközvetítői feladatra.. A jogi tagvállalatoknak bizonyos mértékben érdekük a Társaság támogatása, de ezzel együtt rögtön fölmerül, az, hogy akkor hová lesz a függetlenség, amellyel a Társaság a társadalom és az üzemek bírálatának semleges mezejévé válhatna. Itt tehát igencsak kétélű a dolog hiszen ha támomogatást kérünk és kapunk, akkor az adott intézményt totálisan szembe nem lehet bírálni és támadni, illetve csak szőre mentén. Ez pedig a függetlenség csorbulását jelenti. Mindenesetre úgy tűnik. hogyha a vállalati támogatás nem is csökken, a jelenlegi szint alá (reálértékben) az általános bevételi forrás csökkenésére számítani kell. Tehát a Társaság költségvetését igencsak racionálisan fölül kell bírálni, egyszerűsíteni kell az adminisztrációt, csökkenteni a területet és az alkalmazottak számát stb. vagy legalább is föl kell készülni arra, ha a gazdálkodási restrikciók elérik a Társaságot, akkor legyen arra is kész programja. Megfontolandó az is, hogy nincs-e olyan lehetőség, hogy a Társaság vagyonnal rendelkezzen amelyet ingatlanba fektetve pl. saját helységként — nem bérleményként — rosszabb időkre is át tud menteni. (4) A viszonyok elemzésének sorában talán előre kellett volna venni és ez a tagsággal való viszony,