Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

6. szám - Refuznyik: - Veszélyezteti-e a vízlépcsőrendszer az ivóvizünket - A Magyar Hidrológiai Társaság megújulására - Dunai hajózási illetékek egykor és most - FelBősültem

REFUZNYIK1 381 A módszer — el kell ismerni — hatásos. Lényege: keress egy riportalanyt, aki tud valami rosszat mondani a vízlépcsőkről. A téma lehet szivárgás, kavitáció, ökológia vagy csúcshullám, bármi, akár pletyka vagy kacsa is, lényeg hogy legyen valami botrányszaga. Mindez ügyesen irányított újságírói körettel hatásos kiemelésekkel, lelkieket is fölkorbácsoló, irodalmi értékű eszmei mondanivalóval. Nem kenyerünk a szó, tudjuk, hogy válaszaink nem irodalmi értékűek, de úgy gondoljuk a kiemelésekhez fűzött tény-adattal segíteni tudjuk olvasóikat saját véleményük kialakításában. Hajó „petrencés rúdon" „A csúcshullám úgy hat a hajókra — olvashattuk a Gerey Tamással folytatott interjúban — mintha annak orra és far alá óriás petrencés rudat helyeznének és azzal kiemelnék a vízből." E a „burleszkfilmbe illő kép'' (az újságírónő képzettársítása) akkor fordulhatna elő, ha csúcsüzemi hullámok a hajó hoszszának megfelő távolságban követnék egymást, és másodpercenként legalább 1 m-es vízsziíitváltozást okoznának. A tervekben szereplő szélsőséges csúcsüzemi felételek mellett a hullámok követési távolságának minimuma 150 km (egy uszály hosszának 2000szerese), a vízszintváltozás maximuma pedig 5 cm perc (a fenti érték 1200-ad része). Elfogyasztott turbinalapát Gerey Tamás azért is aggódik, hogy az erőmű turbinalapátjait „megeszi" a kavitáció. Hogv miért? „Mert a kavitációs helyzeteket a kismintavizsgálat során csak lerajzolták és nem fényképezték le." Anélkül, hogy az indoklás szakszerűségét és meggyőző erejét kommentálnánk idézzük a kavitációs kismintavizsgálatokra vonatkozó nemzetközi szabvány erre vonatkozó tételét: ..Ajánlatos a turbina különböző üzemi feltételek mellett végzett kavitációs vizsgálatait vázlatokkal kísérni és/vagy fotózni." Fenyegető kékvérűség „Bajna, Nyergesújfalu. Lábatlan környékén máirégen kimutatták az ivóvíz által okozott kékvérűséget" — mondja dr. Sörös Jenő körzeti orvos, és felteszi a kérdést: ,,Mi lesz ha a tervek szerint megemelt Duna pressziója és a szűrőréteg átszívódása révén az ivóvíz még jobban elszennyeződik?" És következik az újságírónő jól bevált témazáró megjegyzése: „Mint sok más kérdésre, erre sincs válasz." Természetesen van, csak persze nem az orvostudományok témakörében. Az orvostudomány odáig jutott, hogy egyértelműen megállapította a methemoglobinémia és a belekben feldúsult nitrát összefüggését. A vízművek szakemberei pedig jól ismerik azt a problémát, mely a Duna alacsony vízállása esetén rendszeresen jelentkezik: a partiszűrésű ivóvízkutakban csökken a folyóból és nő a háttér felöl érkező szivárgás aránya, aminek eredményeként megemelkedik a kutak vizének nitráttartalma. Egy szabványban előírt határérték fölött (40 mg/l) a kutakat le kell kapcsolni az ivóvízhálózatról. Ha tehát a Duna vízszintje a duzzasztás következtében tartósan megemelkedik, a helyzet mindenképp javul, az említett esetek várhatóan megszűnnek a partiszűrésű vízzel ellátott településeken. Ide tartozik Nyergesújfalu és Esztergom is. Lábatlan esetében a Dunára települt felszíni vízmű. Bajnán a talajvízkutak helyett megépült karsztvízkút hozott megoldást. Víz egy lyukas fazékban Sokat sejtető hasonlat és kérdés a dunakiliti utca emberétől: „Ha van egy lyukas fazekam, azt ráteszem egy homokdombra és beleöntöm a vizet, mit gondol hová folyik?" Természetesen a homokba; no de azután? ,,Az úgynevezett szivárgócsatornába kis buzgárok törnek fel már akkor, ha a vízállás 30—40 cm-rel magasabb az átlagosnál" — mondja Gál Sándor, aki ezzel egy nagy veszélyre kívánja felhívi i a figyelmet, s a nagyobb nyomaték kedvéért egy befejezetlen mondatot tesz hozzá: ,,A tározó üzemi vízszintje pedig méterekkel lesz magasabb az árvízszintnél..." Nos, a tervezett üzemi vízszint Dunakilitinól valóban 4,8 m-rel magasabb a mértékadó árvízszintnél, az elszivárgó vizeket viszont, melyek eddig a kavics feletti kötött fedőréteget fölszakítva ún. buzgárok formájában jelentek meg a felszínen, az új helyzetben a szivárgócsatornák gyűjtik össze és vezetik el. Gál Sándor megfigyelése éppen azt igazolja, hogy a megépült rendszer árvizeknél már jelenleg is működik. A szivárgócsatorna mini-buzgárai és a korábbi árvizek katasztrófákat okozó buzgárai azonban csak úgy hasonlítanak egymásra, mint a töltésezett és töltés-nélküli folyón levonuló árvizek. Eltitkolt modellkísérlet „Még 1972-ben történt — meséli Sárvári Márta —, hogy a tározó hatását kicsiben kívánták megvizsgálni. A víz azonban nem úgy viselkedett, ahogy várták tőle, s elvitte a gátat." Félelmetes sztori, de azért van valami valóságalapja, 1980-ban valóban volt egy helyszíni tározási kísérlet Rajka térségében, melynek során háromszor töltöttünk fel és eresztettünk le egy földgátakkal határolt medencét. Ennek a medencének egyik oldalát a régi töltés, másikat a tervezett tározótöltés képezte, a harmadik és negyedik oldalt pedig fóliával szigetelt ideiglenes gátacskák alkották. A leeresztéseket ezeknek az ideiglenes gátaknak az átvágásával oldottuk meg, s ennek során a fölül megbontott gátat valóban a víz maga vittel el — néha nem is pontosan úgy, ahogy mi akartuk. Ettől azonban teljesen függetlenül a tározótöltés és a megcsapoló csatorna a teljes kísérlet során ép maradt, és a szivárgási viszonyok a vártnak megfelelően alakultak. Hogy mindezt ki akarta eltitkolni és ki elöl? — ezt nem tudjuk. Öntse a Dunába! Ezt az utasítást állítólag Gál Sándor kapta 50 ezer liter Retardol 85 nevű adalékanyagra vonatkozóan, „amelyről kiderült, hogy épp csak arra nem használható amire kell." Újabb krimi két botrányos fordulattal. De mi is történt valójában? A Retardol 85-ös kötéslassítóból a kivitelező vállalat 70 tonnányit vásárolt és az időjárási viszonyoknak megfelelően ebből 66,75 tonnát használt fel. A megmaradt 3,25 tonna — időközben lejárt szavatosságú anyag szabályszerű elhelyezésére — mint ezt a vállalatnál lévő iratok bizonyítják — Gál Sándor kapott megbízást, aki ennek a feladatnak annak rendje és módja szerint eleget is tett: az anyagot labor, vizsgálatok alapján egy vörösiszap-tárolóba helyezte el. Katasztrofális hatások Ez a kiemelés a „Bernhart professzor Nagymarosról és Dunakilitiről" cím alatt jelent meg, hogy aki csak átfutja az újságot az is világosan lássa mi a véleménye a tervezett létesítményekről a Karlsruhei Egyetem tanárának. Aztán ha valaki végig is olvassa a cikket, meg netán még a sorok közt is tud olvasni, annak számára kiderül, hogy a német professzor a felső-rajnai tapasztalatokat nevezi katasztrofálisnak, és kifejezetten javasolja a vízlépcsőket olyan esetekben mikor a hajózás érdekében történő folyószabályozás a meder folyamatos süllyedéséhez vezetne. „Miért kell előbb tönkretenni azt, amit gazdagítani akarok?" kérdezzük mi is Bernhart professzorral