Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

6. szám - Csanády Mihály–Deák Zsuzsanna–Somló Lajos: Egyes fizikai és kémiai paraméterek szerepe vízvezetéki vizek másodlagos bakteriológiai szennyezettségében

345 Egyes fizikai és kémiai paraméterek szerepe vízvezetéki vizek másodlagos bakteriológiai szennyezettségében Csanády Mihály Deák Zsuzsanna Somló Lajos Országos Közegészségügyi Intézet 19B6 Budapest, PL: 64. Kivonat: Az Alföldön, elsősorban a Tiszántúlon a vízvezetéki hálózatokban jelentős a bakteriológiai szennyezettség, különösen ott, ahol a vizet levegőztetéssel gáztalanítják. Az adott területen a vizek jelentős részében nagy az ammónium-koncentráció, ami a szokásos klóros fertőtlenítés hatásosságát rontja. Huminanyagok jelenlétében a helyzet még kedvezőtlenebb. Üzemi körülmények között a rendkívül erélyes hálózat-fertőtlenítés (85 mg/L klór-dózis, 30 órás behatási idő) is csak átmeneti javulást hozott. A monoklóramin-szint tartása az újraszennyeződést nem akadályozta meg. Az érintett terület vízműveinél üzemi körülmények között gyűjtött adatok alapján megkísérelték a főbb fizikai ós kémiai paraméterek (hőmérséklet, ammónium-koncentráció, permanganátos oxigénigény (KOip«), huminanyag-tartalom, vas-koncentráció) és a bakteriológiai szennyezettség közötti összefüggés vizsgálatát. Az eltérő műszaki és üzemeltetési feltételek az értékelést erősen nehezítették. A víz hőmérséklete, valamint a szerves anyag (ós ezen belül huminsav) tartalom ós a baktóriumszám emelkedett értéke miatti kifogásoltság között gyenge-közepes korreláció volt megállapítható. Hasonló összefüggés látszik az ammóniumtartalom ós a bakteriológiai kifogásoltság között. Eszerint indokolt az a törekvés, hogy a másodlagos szennyezettség csökkentésére a hálózatba táplált víz szervesanyag- és ammónium-tartalmát csökkenteni kell. Kulcsszavak: másodlagos vízszennyeződós, bakteriológiai kifogásoltság, szervesanyag-tartalom, huminsav, ammónium, magas hőmérséklet. 1. Bevezetés Az Alföld nagy részén a vízellátás egyetlen bázisát a rétegvizek képezik. A mélységi vizek a felszínről eredő szennyezések ellen védettek, legalábbis egyértelműen védettek voltak addig, amíg a vízadó rétegek pozitív nvomásúak voltak (ártézi kutak). A kutak vizével szemben vízminőségi kifogás gyakorlatilag nem merült fel, amíg azokat nem használták fel vízvezetéki hálózat táplálására. A vízvezetéki hálózatok méretének növekedésével a másodlagos vízszennyezés lehetősége is megnőtt. Megsokszorozta a szennyeződés veszélyét a gáztalanítás. A metán (és esetleg egyéb gázok) eltávolítása a robbanásveszély kiküszöböléséhez szükséges. Ennek legegyszerűbb megvalósítása a levegőztetés. A levegőből viszont a porral, aeroszollal jelentős számú baktérium jut a vízbe, hiszen a gáztalanítás levegőszükséglete az egyéb kezelés (pl. vastalanítás) levegőszükségletének többszöröse. A levegőztetés az eddig gyakorlatilag oxigénmentes víz jellegét megváltoztatja, az aerob baktériumok és magasabb rendű szervezetek szaporodására tág lehetőség nyílik. Megkezdődik a vas-hidroxid kiválása és a vasbaktériumok elszaporodása olyan kis vaskoncentráció esetén is (0,1—0,2 mg/l), amely egyébként nem okozna nehézséget. Az érintett területen a rétegvizek hőmérséklete általában magas, ami a másodlagos szennyeződási folyamatot elősegíti. A helyzetet súlyosbítja, hogy a vízművek egy részénél a hálózatot — a későbbi fejlesztési lehetőség és a tűzoltás igényeinek figyelembevételével — túlméretezik, ami a tartózkodási idő növelésével a másodlagos szennyeződésre teret és időt biztosít. Korábban végzett vizsgálataink és egy alföldi település ivóvizével (Abony) elvégzett modellkísérletek szerint a bakteriológiai szempontból kielégítő vízminőség jól tartható volt megfelelő vízkezeléssel (törésponti klórozás, aktívszenes deklórozás, majd kis dózisú — szabad aktív klóros — klórszinttartás), de az adott víznél a monoklóraminos fertőtlenítés is hatásos volt. A hőmérséklet hatása nagyon jelentős volt. Felvetettük, hogy a víz hűtésével kombinált gáztalanítás kedvező hatású lehet, a hűtés fokozza a vízkezelés hatékonyságát (Deák et al. 1981). Az utóbbi években a vízműveknél tapasztalt nagymértékű másodlagos szennyezettség sok esetben a folyamatos monoklóraminos fertőtlenítés ellenére is megmaradt; úgy látszik, üzemi körülmények között — legalábbis bizonyos fajta vizeknél — ez a beavatkozás nem eredményes. 2. A hálózatok bakteriológiai szennyezettsége A nem kívánatos szennyeződési folyamatok meggátlására vagy korlátozására máshol általában eredményesen alkalmazott folyamatos klórozás