Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

5. szám - Hegedűs János: A Duna budapesti szakaszának toxikológiai állapota

290 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ ÄM A Duna budapesti szakaszának toxikológiai állapota Hegedűs Jáuos Fővárosi Vízművek 1134 Budapest, Váci út 23—27. Kivonat: A szerző tanulmányában a Duna-vízből végzett akut toxikológiai vizsgálatának ered­ményeit ismerteti. Az akut toxikológiai teszteket két különböző ökológiai típusú ós érzékenységű tesztszervezettel — alga és Daphnia — végzi. A kapott eredményeket ötös minősítési fokozat révén — nem, gyengén, közepesen, erősen ós igen erősen toxi­kus — értékeli. Megállapítja, hogy a Budapesthez érkező Duna vize toxikológiai szempontból egy nem magas kifogásolási százalékú — éves átlag, 2,0—3,0% — alap­szennyezettséggel rendelkezik, amely Budapest szennyvizeinek hatására két—három­szorosára emelkedik. Kulcsszavak: Duna, akut toxicitás, vízminőség, Daphnia, alga 1. Bevezetés Az emberiség életében a folyóvizeknek mindig nagy jelentőségük volt. Az utóbbi évszázadban bekövetkező nagymértékű iparosodás és urbanizáció következtében azonban egyre több szennyező anyag került és kerül a folyóvizekbe. E szennyező anyagok korlátozzák a folyó­vizek felhasználási lehetőségeit. Ma már a fertőzési veszélyen kívül a folyóvizekbe bekerült toxikus anya­gok jelenléte is akut problémát jelent a vízfelhasználás­ban. A felszíni vizekbe kerülő toxikus anyagok ki­mutatása, azok sokfélesége, nagymértékű kevere­dési, átalakulási és hígulási lehetősége miatt egyre több gondot okoz. Azonban ezen toxikus anyagok hatásának és a hatás nagyságának ki­mutatására igen alkalmasak a vízi szervezetek, melyek a mérgező anyagokra igen érzékenyek, de nem specifikusak, így a vizsgálatokkal csak azok jelenlétét és hatásuk nagyságát tudjuk ki­mutatni. A különböző szervezetek tűrési képessége egymástól eltérő, ezért a vizsgálatokat mindig többféle szervezettel kell végezni. A tesztszervezetekre gyakorolt hatás alapján a mérgezés akut (heveny) és krónikus (idült) lehet. Az akut mérgezés kimutatására rövid lejáratú' gyors módszereket használnak. Ezek a kísérletek 6—96 óra hosszat tartanak. A krónikus mérgezés kimutatására hosszúlejáratú vizsgálatok alkal­masak. Ezek a kísérletek néhány hétig, egy vagy több hónapig tartanak. A krónikus hatások vizsgálata igen fontos, mivel az egyes anyagok kis koncentrációban, pl. kumulatív hatások kö­vetkeztében karcinogén, teratogen és genetikai károsodásokat idézhetnek elő, és amelyek az akut teszttel nem mutathatók ki (Bozzay, 1975; Gulyás, 1972; Némedi et al., 1987; Schiefner, 1983). Ezeket azonban eddig hazánkban csak elvétve alkalmaz­zák (Hegedűs, 1986). A Fővárosi Vízművek felismerve a víztoxikológiai vizsgálatok jelentőségét és szükségességét, 1977-ben létrehozta a víztoxikológiai laboratóriumot. A labora­tóriumban azóta napi rendszerességgel végezzük az akut toxikológiai vizsgálatokat Duna-vízből, a főváros térségében, 1656 fkm-től 1631 fkm-ig. 2. Anyag és módszer A mintákat tisztára mosott, a vizsgálandó vízzé kétszer kiöblített üvegdugós üvegedénybe színültig töltve vettük. A minta fele a vízfelszínről (felületi film­réteg) a másik fele 20 cm mélységből származott. A min­tákat a mintavétel után legkésőbb kettő, kettő ós fél órán belül feldolgoztuk. Kontrolivízként forralt és szűrt, 48 órán át a laboratóriumban nyitottan, csak szűrőpapírral fedetten tárolt csapvizet használtunk. A vízmintákat minden esetben eredeti állapotukban, hígítás nélkül teszteltük. Télen, alacsony vízhőmérsék­let esetén a vízmintákat temperáltuk. A vizsgálatokat kontroll és két párhuzamos beállítása mellett végeztük. A felszíni vizek akut toxikológiai vizsgálatára az MSZ 22902/6 Daphnia-, és az MSZ 22902/2 algatesztet használtuk (Csépai, 1975; Gulyás, 1970; Csépai, 1976Ördög, 1976). A Daphnia-és az algatesztek eredményeinek minősítését öt foko­zatú skála alkalmazásával a következő módon végeztük. Az algatesztben a Duna-víz mérgező hatását az algák fotoszintézisének gátlásából állapítottuk meg. Az értékelés a kontrollhoz viszonyított százalékérték szerint a következő volt: 90,0—100,0 nem toxikus 89,9—60,0 gyengén toxikus 59,9—30,0 közepesen toxikus 29,9—10,0 erősen toxikus 9,9—0,0 igen erősen toxikus A Daphnia teszt esetében a minősítés az aláb­biak szerint történt. Pozitívnak, azaz toxikusnak vettük azt a mintát, amelyben a kísérleti álla­toknak több mint 50,0 %-a elpusztult, melyet a behatási idő függvényében az alábbiak szerint értékeltük: 1 óra behatási idő igen erősen toxikus 4 óra behatási idő erősen toxikus 24 óra behatási idő közepesen toxikus 48 óra behatási idő gyengén toxikus 48 óra behatási idő után nincs 50,0 %-os pusztulás nem toxikus

Next

/
Thumbnails
Contents