Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
3. szám - Refuznyiki - Reményi Péter: Ami a vitából mindig kimarad – Szólásszabadság vagy félrevezetés? - Vágás István: Kiket kapott el tulajdonképpen Bős–Nagymaros kapcsán gigantománia? - Zsuffa István: Vita? Álvita
190 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ ÄM Végül, a hatalom számára tökéletes megoldást jelent az, hogy a vitából ki is kapcsolódhat, az ellenzék támadásának ágyútöltelékül odavetheti a vízügyi szolgálatot, amelyet még 1975-ben hivatalosan is „reakciófészeknek" nevezett. Ez a legkényelmesebb: az ellenzékről le lehet választani egy egész szakmát, sőt szükség esetén ezek még martalékul oda is dobhatók, legyenek ők a megbélyegzettek, akasszuk rájuk most a sárga csillagot, és így kialakul majd az új típusú közmegegyezés. Miért éppen a vízügy lett ezen — most már közös — manipulálásnak a tárgya? Sajnos ennek objektív okai, sőt történelmi előzményei is vannak. A vízépítési munkák bármely ország infrastruktúrájának legelemibb rétegéhez tartoznak. E munkák közvetlen haszna még annyira sem köthető a felhasználók személyéhez vagy csoportjához, mint az úthálózat vagy a posta. E munkák megvalósítója tehát csakis az állam lehet mindenütt, a Lajtán innen és túl, sőt még az óceánon túl is. Az alkotni vágyó és alkotásra képes és alkotásának megvalósulását kívánó mérnök tehát, foglalkozásköri betegségként, valamilyen módon kormánypárti. Ügy kormánypárti, ahogyan Vásárhelyi Pál volt, ahogyan az Auschwitzban elpusztított Pausz Rezső volt 1944-ben, ahogy 1948-tól haláláig Lászlóffy volt kormánypárti. A cikk folytatása, nagyobbik része Dlusztus Imre „Vízlépcsőd" című könyvében, változtatás nélkül 1989 áprilisában megjelent. Saját sajtó-etikánkkal kerülnénk ellentétbe, ha a „Refuznyiki" rovatban ezt a részt is közölnénk. Az eredeti cikk teljes másodpéldányát a Szerző az elöljáróban közölt kísérő levél szerint Király Zoltán képviselőnek megküldte. Tőle jutott el Dlusztus Imréhez, aki —a Szerző engedélyével — a cikknek a Vízügy helyzetével és a vitában vitt szerepével foglalkozó részét könyvébe beépítette. A cikk e második részében a Szerző a Vízügyi Szolgálaton belül is kereste azokat az okokat, amelyek következtében ezen álvita ilyen szerencsétlenül alakult. A leírtakkal sokan nem értenek egyet, volt akinek szerepét egyoldalúan, csak a BNV-vita szemszögéből bíráltam, volt aki úgy vélte, hogy ez az írás árt a Vízügy egységének. Lehet, hogy ezen nevetséges, közgondolkodásunk intelligencia-szintjét mélypontra züllesztő vitának általam talált indítékai tévesek, egyoldalúak, de végkövetkeztetéseim, végkövetkeztetéseink (hiszen kezdettől fogva sokan így láttuk) igazolódtak. 1989. május 10-én a kormány és az ellenzék összeölelkezett: nincs ebben az országban semmi probléma, lesz többpártrendszer, eltemetjük halottainkat, az adók biztosítják az aparacsnyikok, akár az új, más pártállású aparacsnyikok szabadságát és minden bajért azok a sötét vízimérnökök a felelősök. Az 1988. augusztus 3-án leadott cikkben megjósolt közmegegyezés (szólama) megszületett: üssük közösen a vizeseket. Impozáns kormány melletti tüntetésen harsogták a régről ismert hordozható hangszórók a kormányt éltető jelszavakat. A kormány háláját elnöke azonnal kifejtette: a sajtó szerint a parlamenti expozéban már szűklátókörűeknek neveztettünk, akik nem látjuk a nemzet nagy távú érdekeit. Pedig értjük és látjuk, hogy új, minden eddiginél nagyobb szabású koncepciós perről van szó: a koncepció világos, a közmegegyezés Nagymaros leállítása és a nyilvánvalóan értelmetlen és csak a leállítás számlájára írható 100 milliárdos veszteséget a Vízügy nyakába kell varrni. A módszerek, a technológia ismert, minél nagyobb abszurditás a vád, annál nagyobb a propaganda értéke, igazolni semmit nem kell, és a vádlott ne védekezzék, hanem a nemzet (a Párt, a Szovjethatalom, stb., stb.) nagytávlatú érdekeit nézze és valljon be mindent, azt is, hogy a víz az fölfelé mászik, szaporodik, a tervezett mű kisugározva gyilkol... Nem hiszem, hogy az új közmegegyezés a vörösnek és a zöldnek ebből a keverékéből fog megszületni. Az így kikevert szín azonban jól jellemzi helyzetünket, ehhez a vízimérnököknek semmi közük nincsen. Zsuffa István
