Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

3. szám - Refuznyiki - Reményi Péter: Ami a vitából mindig kimarad – Szólásszabadság vagy félrevezetés? - Vágás István: Kiket kapott el tulajdonképpen Bős–Nagymaros kapcsán gigantománia? - Zsuffa István: Vita? Álvita

REFUZNYIK1 189 A kővetkező cikket az Üj Tükör nem jelentette meg. Fekete Sándor főszerkesztő Üj Tükör Szerkesztőség Tisztelt Főszerkesztő Ür! Az Üj Tükör július 23-i számában, Vita-vita címen megjelent, Bős—Nagymaros vízlépcsőpárral kapcsolatos, Kozák Miklós, Kodolányi Gyula által írott cikkpárhoz a mellékelt kéziratban összefoglalt véleményemet írtam meg. Kérem, hogy a vitát ezzel az anyaggal kiegészíteni szíveskedjék. Kéziratom 1—1 másodpéldányát személyes tájékoztatásra Szász Imre írónak és Király Zoltán képviselőnek is megküldtem. Cikkem első változatát magánlevél formájában akartam Szász Imre részére elküldeni, az ugyancsak Üj Tükörben megjelent kételyeit olvasva. Király Zoltánt pedig, aki a kérdésben tényleges, lelkiismeretes gondolkodásról tett tanúságot, a cikk megjelenésétől függetlenül szeretném tájékoztatni a kérdéskörben vallott nézeteimről. Baja, 1988. augusztus 3. Zsuffa István Vita? Alvita A Bős—Nagymaros-vita túlnőtt a művek megépítésének kérdésén, presztízskérdéssé vált, és e presztízs már nem a hatalom presztízse. Az ellenzék és a vízügyi értelmiség vívja elkeseredett küzdelmét úgy, hogy ma, 1988 júliusában, már mindkét fél vesztett. Vesztett a vízügy, mert szakmai hitelének védelmében, szakmai területről átsodródott a politizálás hivatalos oldalára, mamelukszerepre kárhozottan. Vesztett, mert a szakmát, amely az ő területe, összekeverte a politikával (vagy hagyta, hogy összekeverjék vele), azzal a hivatalos politikával, amelynek egészével aligha ért egyet olyan egységesen, mint ahogyan a vita alakulásának következtében a BNV-t egyértelműen magáénak vallja. Vesztett, mert a művek hatalmi döntés eredményeképpen épülnek meg, anélkül, hogy elkészültükkel a mérnöki alkotás örömét azokkal, akiket szeretünk és becsülünk, megoszthatnánk. Vesztett az ellenzék, mert a tabuk és a glasznoszty zavaros pocsolyájában úgy gondolta, hogy ez az a terület, ahol kevés kockázattal, maximális sikerrel harcolhat, és így a politikát, amely az ő területe, összekeverte a nagy elméleti tudást igénylő szakmával, ahol a szakmán kívüli csak tévedhet. A Lipták Béla-féle hisztériás blöffölés után, a vízügy szakmai védelmében, Lipták előadásának (folyamatos, gátlástalan mellébeszélésének) hatása alatt már írtam néhány oldalt. Lipták szakmai becsületünket támadta, sajnos az előadáson tapasztaltak szerint sikerrel, de a hallottak alapján, szerencsére, nagyon bután. Szakmai hitelünk védelme egyben a 2X2=4 igazságának a védelme is, talán megbocsátják nekem, hogy amellett, hogy az írásban laikus vagyok, az említett cikket a Magyar Nemzetnek adtam le. Kérdés, megjelenik-e?* Most az Űj Tükör részére szeretném összefoglalni mindazt, amit a vízügyi szolgálat emberi becsületének a védelmében elmondhatok. Az ellenzék és a környezetvédelem összefonódásának történelmét nálam tájékozottabbak jól ismerik. Ezen a területen azonban még nagy a különbség a Lajtán innen és túl. 1968 mozgalmai után nyilvánvalóvá vált, hogy a „kapitalizmus utáni" nyugati társadalom forradalmi átalakítása vagy akár felborítása, kivitelezhetetlen illúzió. A társadalom átalakításának célkitűzése hitelét vesztette: a kizsákmányolásmentes társadalom megvalósíthatatlanságát a „megvalósult * A cikk rövidített és szerkesztett változata megjelent a Magyar Nemzet 1988. szept. 12-i számában. szocializmus" élesen bizonyította, ugyanakkor az életszínvonal általános emelkedése az alapvetően elégedetlenek, a magukat elviselhetetlenül kizsákmányoltnak érzők számat leapasztotta, és az egyidejű csehszlovákiai intervenció is megtette a hatását. Az elégedetlenség alapja felbomlott, az elégedetlenség mechanizmusa, a népvezérek és az elvből elégedetlenkedők kisebb-nagyobb csoportja azonban területet keresett. Ezt a területet kínálta a valós kérdéseket is felvető és jellegénél fogva „ellenzéki" szerepet játszó környezetvédelem. Magyarországon azonban nincs „kapitalizmus utáni" társadalmi rend. Nálunk egypártrendszer van. Temetetlen haiottaink vannak, életünk, történelmünk legsorsdöntőbb kérdései vagy csak pontos ellentétükkel címezve említtetnek vagy tabuk. A magyarság lélekszáma csökken, nem csak Erdélyben, itthon is. Gazdaságunk válsága csak tünet: társadalmunkat szétzüllesztő aparatcsik rendszerünkre cinikus financokraták települnek, nő a nyomor, társadalmi méreteket ölt a cinizmus és a kétségbeesés. Nem hiszem, hogy a mi társadalmunk éppen az ellenzéki mozgalom tevékenységi területén érte volna el a nyugat-európai szintet, és már nincs is más problémánk, csak és elsősorban a környezetvédelemé? Ez a hazai környezetvédelem azonban más elveket is vall: nálunk nem a lignitre épülő hőerőművek füstje, korma, savas esőket gerjesztő kén-dioxidja és a legmodernebb szűrőkön át is a légkörbe áramló széndioxidja a környezetszennyező, hanem a vízlépcső. Nálunk nem a Csernobil óta Európa-szerte leállított atomerőmű-építkezések a veszélyesek, nem ezeket fenyegetik a földrengések, hanem a vízlépcsőt, amelynek fizikailag ugyan elképzelhetetlen, de papíron vizsgálható teljes megsemmisülése esetén is az alsó rakpartot el sem érő árhullám vonulna le. Nálunk nem a gépkocsiszállítás a drága és a büdös, hanem a tizedannyi üzemanyagot elégető hajózás ... Világszerte több száz, de inkább ezer hasonló vízlépcső épült, ezek közül a legtöbbnél a tervezésnél jelentkező problémák hasonlóak vagy azonosak voltak, mint a nálunk jelentkezők. Ezeknek a problémáknak a megoldása pedig műszaki feladat: az elektromos áram is veszélyes, megráz, mégis világítunk vele, mert a szigetelés műszaki problémája megoldható. A környezetvédelem egyik legismertebb alakja, Attenborough világot bejárt filmsorozatának, „Az élő bolygó"-nak az emberrel foglalkozó része nagyon látványosan mutatja be a hőerőművek füstöt okádó kéményeit és ellentétként a világ legnagyobb vízlépcsőjét, az Itaiput, idézi példaként arra, hogy az ember energiagondjait a természet erőinek a felhasználásával, a természet és a környezet védelmével együtt oldhatja meg. A Lajtán innen ez is másképp van — mondják: „A Lajtán innen nincs a többpártrendszernek hagyománya, nem létezett polgári demokrácia, nálunk a vízlépcső környezetkárosító". A BNV-vita, amely sajnos az ellenzék kulcsproblémája, azonban nemcsak tévedés, hanem jól sikerült manipuláció eredménye is. A hatalom számára ez többszörösen kényelmes, hiszen nem politikai jellegű, a tabuk nem kerülhetnek általa veszélybe, még akkor sem, ha Lipták Béla a csúcsrajáratást „sztálinista agyrém"-nek minősítette. Kényelmes a hatalomnak az is, hogy olyasmit vitat az ellenfél, ellenzék, amely kérdéseinek pontos megválaszolásához semmiféle eszközzel nem rendelkezik. A vízügyi szolgálat a BNV kérdésének megítélésében, éppen a bárgyú és nevetséges vita hatására, teljesen egységes, az ellenzéknek pedig még hitelképes súgója sincs. A víz, Herakleitosz óta köztudottan, igen bonyolult mozgástörvényeknek engedelmeskedik (de engedelmeskedik). Ezek a mozgástörvények csak a legnagyobb laboratóriumi és számítógépes apparátussal tisztázhatók esetenként (de tisztázhatók). Ilyen eszközökkel az ellenzék nem rendelkezik, tehát hitele, teljesen objektív módon, kétségben vonható, és e kétség más területre is kivetíthető!