Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
3. szám - Refuznyiki - Reményi Péter: Ami a vitából mindig kimarad – Szólásszabadság vagy félrevezetés? - Vágás István: Kiket kapott el tulajdonképpen Bős–Nagymaros kapcsán gigantománia? - Zsuffa István: Vita? Álvita
184 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZÄM 3. Kinek az érdekei előbbrevalók? A vízlépcsőrendszer kétségtelenül jelentős beavatkozás a manapság megszokott környezeti viszonyokba, számos hatása csak évtizedek múlva lesz minden szempontból értékelhető. A vitában azonban rendre elsikkad, hogy ezek a változások — egyesek szerint jóvátehetetlen ökológiai katasztrófák — hol, milyen formában és miért fognak bekövetkezni? Az előbbiekben már jól elhatárolt területegységek közül melyikben? S ezeken belül is víztestben, a partokon vagy a kapcsolódó szárazföldi területeken? Mert ezek nem keverhetők öszsze. Ezeket az ökoszisztémákat a halászat és horgászat, a mező- és erdőgazdálkodás hasznosítja, de a hajózás, az ár- és belvízvédelem, a víznyerés, az üdülés, vízi sport sem hagyható figyelmen kívül. Csak egyetlen példaként: az érintett Duna-szakaszon (418 km2-en 5 város és 33 község, kereken 150 000 ember) az árvízi biztonság 350 milliárd Ft népgazdasági vagyon védelmét szolgálja. Győr és Nagymaros között csupán 5 parti szűrésű vízmű üzemel. 33 000 m 3/nap vízhozamukkal szemben — amely nem szűnik meg — az itteni szivárgórendszer napi 90 000 m s, szűrt nyers vizet fog szolgáltatni. A Duna pedig közepes vízállásnál is 170 millió m 3 vizet vezet le naponta. Milyen szakmai szempontok vagy érdekérvényesítési lehetőségek szabják meg, hogy a vízlépcsőrendszer hatásait, a káros vagy éppen potenciális lehetőségeket nyújtó következményeit területileg és környezeti szempontból is eltérően, súlyozottan miként rangsoroljuk, értékeljük? A vízlépcsőrendszer közvetlen és bizonyítható hatásai legalább 150—200 000 embert érintenek így vagy úgy. Ezek közül melyik csoport érdekei előbbrevalóak? Pár száz üdülőtulajdonos, pár ezer horgász, vagy a százezres helyi lakosság érdekeit kell képviselni? (Lásd: Nagymaros lakosságának nyílt levelét! Magyar Nemzet, 1988. augusztus 22.) 4. Mindenhol a vizesek uralkodnak? Ha egy folyami vízlépcső olyan súlyos ökológiai károkat okoz, ha energiatermelési, üzemeltetési és egyéb gazdasági mutatói annyira kedvezőtlenek, akkor hogy lehet, hogy sem a közvéleményben, sem a szakirodalomban egyetlen olyan eset sem ismert, hogy a világ bármely vízlépcsőjének használatát megszüntették volna? Vagy egyetlen országban sincsenek hozzáértők, felelős vezetők és politikusok? Mindig csak a vizes érdekek győzedelmeskednek, mindenütt? 5. Fátylat a múltra! Az ember legkevesebb 3000 éve lakja, használja és formálja ezt a tájat. Nem ismerték az ökológiát, a környezetvédelmet, szűk körű és rövid távú gazdasági érdekek motiváltak üzemtelepítéseket, beruházásokat egészen napjainkig. A környezetvédelem az 1972. évi, stockholmi világkonferencia óta vált közismert fogalommá. Az ökológia tudománya sem sokkal régebbi múltra tekinthet vissza. A környezetgazdálkodás pedig a 80as évek törekvése. Jogos követelményeket támasztanak mindannyiunkkal szemben, de ezeket — és a múlt hibáit, mulasztásait, sőt néha bűneit is — miért ezen az egyetlen beruházáson kívánják számon kérni, orvosoltatni? Mai tudományos ismereteink, technikai felkészültségünk birtokában akarunk az 1951 óta folyamatosan végzett kutatások, vizsgálatok és tervek százaival szemben mércét állítani? Nem lenne reálisabb az ok-okozatok, felelősségek elfogultságtól mentes mérlegelése, szelektálása? Hány hazai beruházás, mindenki által elfogadott terv hozott a vártnál kisebb eredményt és több környezeti vagy gazdasági veszteséget? '(Eocénprogram, recski rézbánya, Adria-kőolajvezeték, s még hányat sorolhatnék?) Hány félbehagyott, szüneteltetett beruházás befejezésénél kellett utóbb megállapítanunk, hogy többe került a leves, mint a hús? Nem kellene ezekre is gondolni, és a tanulságokat levonni? A vízlépcsőrendszer az egyetlen, amelyet a nagy számonkérés céltáblájává kell tenni? 6. Bagatell. A katasztrófa egyelőre elmarad A különböző élőhelyeken a kialakult növényi és állati életközösségek (ökoszisztémák) önszabályozó rendszert alakítanak ki, amely állandó változásban van. A biológiában a fejlődés mindig összekapcsolódik más fajok visszaszorulásával, sőt pusztulásával. Ezt a földtörténet számos példája is bizonyítja. Az emberi beavatkozásokkal szemben az a követelmény, hogy az élőlények alkalmazkodására, a termelés biztonságára és gazdasági haszon érvényesítésére megfelelő időt, feltételeket biztosítson. (Csupán az érdekesség kedvéért említem, hogy a Colorado folyón épített Hoover-gát megtérülését 50 évre tervezték! És a tározót és környékét, furcsa módon, az USA Szövetségi Nemzeti Park Szolgálata kezeli, kiméit üdülőterületként.) A növény- és állatélettani szakvizsgálatok, a mező- és erdőgazdasági szakértők, a vízgazdálkodásért felelős szakemberek egybehangzóan állítják és bizonyítják, hogy a saját szakterületükön a vízlépcsőrendszer nem fog katasztrofális, kivédhetetlen töréseket okozni. Hogy ki hisz nekik s ki nem, az egyéni döntés kérdése. De hogy a beharangozott „ökológiai katasztrófák" mértékéről reálisabb képünk legyen, álljon itt néhány adat: — Mitől döglik a hal? Az elmúlt 19 év átlaga alapján, a Duna Rajka—Komárom közötti vízrendszerében az éves halfogás 200—220 tonna. A halászok és horgászok nyeresége évente 10 —11 millió Ft-ra tehető. A jelzett időszakban a halfogás 11%-kal csökkent, a ponty és a csuka esetében a zsákmány csökkenése ennek a többszöröse. — Vízkár és vadkár a mérlegen. A vízlépcső a Szigetközben — kártalanítással — igénybe vesz 1126 hektár erdőt. Az Öreg-Duna 100—150 m széles parti sávjában (vagyis összesen kb. 400 hektáron) a vízviszonyok változása miatt, fafajváltással kell a károkat csökkenteni. Az erre való felkészülés érdekében, a csemetenevelés