Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

3. szám - Refuznyiki - Reményi Péter: Ami a vitából mindig kimarad – Szólásszabadság vagy félrevezetés? - Vágás István: Kiket kapott el tulajdonképpen Bős–Nagymaros kapcsán gigantománia? - Zsuffa István: Vita? Álvita

REFUZNYIK1 185 már folyamatban van. Ez kétségtelen veszteség. De csupán összehasonlításul említem meg, hogy 1983 és 1987 között, a területen érdekelt két erdőgazdaságot 368 hektárra kiterjedő erdőkár sújtcutta, amiből csak a túlszaporodott vadállomány okozta kár 277 hektár volt, éppen az új telepítésekben. Nincs is olyan nagy különbség a vízlépcsőépítés és a féltett szarvasok, őzek, vaddisznók okozta kár között. — Nem fogunk éhen halni! A Szigetközben, 1980 és 1986 között, a mindenkori időjárás függvényében, az egyes évek terméshozamai között 23 —39% közötti különbségek voltak. Gabonaegységben kifejezett, 6 éves összesített terméshozam 27%-os eltérést mutat, ami nyilván öszszefügg a gazdálkodás hatékonyságával is. A mezőgazdasági szakemberek szerint a vízlépcső miatt a termelőgazdaságok egyetlen esetben és területen sem kényszerülnek a termelési kultúra, a jelenlegi fajták megváltoztatására. Véleményük szerint a vízlépcső okozta talajvízszint-változások a mezőgazdasági termelésben 1%-on belüli hatást fognak okozni. A Szigetközben jelenleg rendelkezésre álló 17 000 hektár öntözhető területből a vizsgált 6 év alatt maximum 3000 hektárt öntöztek egy évben. Az új szivárogtató vízkormányzási rendszer viszont 32 000 hektár öntözését fogja lehetővé tenni. A jövő kérdése, hogy ki, hogyan fog élni ezzel. A közel 5000 hektár belvízmentesítését, a talajvízjárás szélsőségeinek kiegyenlítését is figyelembe véve, a termelési feltételek javulására joggal számíthatunk. A katasztrófa tehát egyelőre itt is elmarad. — öngyilkos természetvédelem? A természetvédelmi célú élőleltár-vizsgálatokra alapozva, 1975ben az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága által jóváhagyott távlati természetvédelmi terv a Rajka—Nagymaros közötti Duna-szakaszon egyedül a Szigetközben jelölt ki védelemre érdemes területet. A Duna vízjárásától függő ökológiai viszonyok itt igen labilisak voltak. 137 km hosszú mellék- és holtágak (tározótérfogatuk 22 millió m

3), a 300 km hosszúságú csatornarendszer a mindenkori Duna-vízhozam függvényében, mindössze 60—70 napon kapott frissvíz-utánpótlást. Az eutrofizáció, sőt a teljes kiszáradás is törvényszerű volt a területen. Éppen a tervezett szivárgó és vízkormányzási rendszer fogja megteremteni a hidrológiai feltételeket ahhoz, hogy a jelenlegi Duna-víznél jobb minőségű, szűrt nyers vízből állandó vízpótlást kapjon a rendszer. A Mosoni-Duna a jelenleginél háromszor több szűrtvíz-betáplálást fog kapni. Vagyis a stabilitás, a minőségi és mennyiségi vízellátás a térségben javulni fog Mindezt figyelembe véve, került sor a szigetközi tájvédelmi körzet megalapítására, ami a nemzeti park után a második legmagasabb védettségi kategória. Gondolom, a természetvédelmi hatóságok sem járatnák le magukat azzal, hogy egy eleve veszélyeztetett, sőt ökológiai katasztrófával fenyegetett területet nyilvánítanak védetté. — Köszönet az ellenzéknek. Az életközösségek a biológiai termelés maximumára, vagyis minél nagyobb tömegű biomassza-termelésre törekszenek, függetlenül a faj és az egyedszám alakulásától. Az emberi értékelés a tápanyagban feldúsult természetes vizek eutrofizációjáról beszél, amikor különösen a növények (algák stb.) tömegesen elburjánzanak. A szigetközi ágrendszerre ez az állapot gyakori és természetes volt eddig is. Ugyanakkor szakvizsgálatok bizonyítják, hogy az ágrendszer fölös oxigént ad le a Dunának, s ezzel javítja a folyó öntisztulását. Egyesek mégis ökológiai katasztrófáról, súlyos vízminőség-romlásról beszélnek, mert a Dunakiliti tározóban, a Nagymaros fölötti mederben lelassuló vízmozgás miatt eutrofizáció veszélyével kell számolni. Holott a növényi és állati mikroszkopikus élőlények feldúsulása javítja a halak táplálékellátottságát. A nagyobb halállomány viszont a vízi madarak számára kedvező. Szóval, az eutrofizáció — legalábbis bizonyos határokon belül — ökológiai szempontból éppenséggel kedvező. Végül is ökológiai vagy haszoncentrikus emberi értékelést helyezzük előbbre? Válasszanak és döntsenek végre a kritikusok, a pánikkeltők is, hogy ökológusok vagy zavarkeltők akarnak lenni? De utána ne keverjék a fogalmakat és a prioritásokat! Rögtön ide biggyeszthető a kérdés, hogy a „hivatalos" környezetvédőket és a vizes tervezőket miért illeti annyi vád az ökológiai igények figyelmen kívül hagyása miatt? Közel 700 millió Ft-nyi többletberuházás fog megvalósulni, kizárólag a környezetvédelmi hatásvizsgálat nyomán, s ehhez jönnek a szennyvíztisztító művek, csatornázások, közüzemi vízművek, üdülőtavak és egyéb megoldások. Hálásnak kell lennünk, hogy az ellenzők és kritikusok olyan sok új szempont figyelembevételére kényszerítették a vizeseket, hogy ezáltal ők is képzett környezet- és természetvédők lesznek. Ma már alig lehet ráismerni az 1977-es tervekre, annyit módosultak a viták során. Nem beszélve arról, hogy a tervekben, a magyar Minisztertanács döntésében egyaránt érvényesül: az egész szigetközi ágrendszert, az Öreg-Duna medrét és a hullámteret akár az energiatermelés rovására is — bármikor átöblítik, amikor az erdészeti érdekek vagy a túlburjánzott eutrofizáció ezt indokolttá teszi. A környezet- és természetvédelmi követelések hatására erre a célra külön zsilipet is építenek be. — Saját szennyesünk is van, de csak a Dunáét teregetjük? Mind a Nagymaros fölött működő, mind a Budapest vízellátását szolgáló, Nagymaros alatti parti szűrésű kutak esetén bizonyított tény, hogy a partok felőli talajvíz szenynyezi azokat. A szigetközi kavicskúpból 80 m alóli mélységből nyerhető csak nitrát- és egyéb szennyezésmentes víz. A dunántúli karsztvizekben egyre gyakoribb a nitrátszennyezés megjelenése. A váci, szekszárdi vízbázisok elszenynyeződtek. A Duna szennyezettsége veszélyezteti ivóvízkészleteinket egyedül? Nagymaros