Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Vita - Goda László: „A kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása a vízgazdálkodásban” – válaszok a hozzászólásra - Botár Imre: Adalékok Pietro Paleocapa működéséről

114 IIIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVF., 2. SZ

ÄM kapott megfelelő vitafórumot a vízgazdálkodás területén. Soha nem gondoltam volna, hogy a vízgazdálkodási kutatást meghatározó feltételek sanyarú állapotát bemutató tanulmányommal a gondolatok ilyen széles skáláját válthatom ki. S minthogy Kontur is szabadon értelmezte a hozzászólás fogalmát, én is így teszek a választ illetően. Kontur csapongó gondolatai között különösen meglepett az a megállapítása, mely szerint szerény anyagomban fellelhetők lennének az elmúlt negyven év történései a magyar valóságban. Erre talán csak azt tudom mondani, hogy a magyar valóság egészének helyzetét én kedvezőbbnek ítélem meg. Bár a témától igencsak távol esik, mégis örülök annak, hogy Kontur megemlítette a szakmai színezetben való politikai véleménynyilvánítás kérdését. Nagyon veszélyes jelenségnek tartom. A fő problémát abban látom, hogy a vitákban (GNV, Öfalu, Héviz stb.) kibogozhatatlanul összekeverednek a szakmai célkitűzések a politikai gondolatokkal, a tényszerű adatok a tájékozódás maximális hiányát mutató szubjektív megállapításokkal. Ebben a vitában mérési, tervezési adatokkal akarunk meggyőzni olyan „független" színekben tetszelgő vitapartnereket, akiknek egyáltalán nincs szándékukban érveinket elfogadni. A probléma megoldására két lehetőséget látok: lehetőséget adni a társadalmi (ellen) vélemény kifejezésére, politikai szinten is, vagy olyan vízügyi politikusok kinevelésére, akik sikerrel részt tudnak venni a társadalmi vitákban azokkal a sajátos eszközökkel, amelyekkel a különböző színárnyalatú csoportok fellépnek. A kutatásirányítás és -tervezés témakörét illetően Kontur egyetért velem abban, hogy az említett tevékenységeknek a vízügyön belül kell lenni, ugyanakkor én is hajlok arra a gondolatra, hogy a szakmai társadalmi háttér támogatása, értékelése és ellenőrzése nélkül teljesértékű tevékenység nem képzelhető el. Kontur demokratikus platformot igényel, én inkább fórumnak nevezném. De hol is legyen ez a fórum? Hidrológiai Társaság? Több gondom is van. Egyrészt nem tartom el nem kötelezettnek a Társaságot, amióta tagjai munkavállalása révén erősíti anyagi bázisait (magam részéről a társasági munkavállalást a társasági célkitűzésektől idegen és egy sor vonatkozásban etikai szempontból is kifogásolható tevékenységnek tartom). S egyébként is félő, hogv mindazok, akik nincsenek korlátozva a kutatások anyagi alapjának megteremtésében, illetve kötelezve a kutatási eredmények hasznosítására nagy hajlandóságot mutatnának a realitásoktól való elszakadásra, mint ahogy a múltban is volt már erre példa. Az Akadémia bevonása kedvezőbbnek látszik. Természetesen csak abban az esetben, ha ott is változik az albizottságok, bizottságok, osztályok stb. merev — az információkat csak egyirányban átengedő — szerkezete. az akadémiai intézeteken kívüli tudományos munka iránti érdeklődés igénye. Az értelmiség és benne a vízügyi értelmiség helyzetéről. szerepéről elmondottak, a kontraszelekció kérdése bennem két gondolatot váltottak ki. Az eevik a pezsgő vita hiánya. Hivatali beosztásából adódóan tapasztalom, hogy egy-egy téma kapcsán a geológusok, geográfusok, de más szakmabelik is. hogy tudnak egymásnak esni. Nálunk nem. Nálunk, ha vita van. az vaev kényszeredett-formális kérdés-felelet, vaey a vitapartnert személvében is meealázó lerohanás. Nincs vitakultúránk. Mindez talán abból adódik, hogv gyakran emlegetjük a vízügy szolgálati jellegét. Szolgálatban pedig nem szokás vitatkozni. A kontraszelekció érvényesülését különösen két területen tapasztalom. Ezek egyike a főhatóság. Lehetetlen helyzetnek tartom, hogy a főhatóság munkatársait egy-eav iires helyre majdnem kötéllel kell fogni. hiszen iövedelmük még ió esetben is csak megközelíti az alárendelt intézménvek dolsnzóinak jövedelmét. Ma nem ielent perspektívát a főhntócágnál doleozni. Ilven körülmények mellett színvonalas műszaki irányítást elvárni, a tudományos kutatómunkához hozzáértő, igényes műszaki ellenőrt elképzelni ma még nem könnyű feladat. A másik terület a VITUKI. A VITUKI Szemle rendszeresen közöl kutatóportrékat. Ha ezekről lefejti az ember a bájtársalgás formaságait, érdekes megállapításra tehet szert abban a tekintetben, hogy kit mi vezetett a VITUKI-ba. A sokféle tényező között legritkábban a céltudatos kiválasztás szerepel. Ebben a vonatkozásban nagyon rossz a kapcsolatunk a BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézetével is. Az ország több tanintézete küld hozzánk gyakorlatra hallgatókat, két diplomaterv témát, konzulenst — mindezek megismerésre, kiválasztásra adnak lehetőséget —, a BME nincs az említettek között. A tudományos kutatás utánpótlásának szánt ösztöndíjasok javát az egyetem „lehalássza", majd az MTA által fizetett fiatal szakembereket olyannnyira leterheli tanszéki és egyéb munkával, hogy a harmadik év végére többségük az egyetemi doktori címig sem jut el. A kutatóintézet pedig az utcáról veszi fel a dolgozóit. Az alapkutatások kérdése mindegyik hozzászólásban előfordul, így Kontúrnál is. Minthogy erre a kérdésre korábban nem tértem ki, itt kísérlem meg a válaszadást. Teljes mértékben egyetértek Wisnovszkyval, Vágással abban, hogy a kutatási megbízások túlnyomó részét lehet úgy alakítani, hogy a teljesítés során alapkutatás jellegű feladatok is végezhetők legyenek és a tudomány is gazdagodjék. Azzal is egyetérek, hogy az igazi kutatói munka ilyen magatartást kíván. Az elmondottak ellenére az a véleményem, hogy nem ez a megoldás. Ez a módszer ugyanis mindig esetleges eredményeket szül, a kutatás iránya, területe nem koordinálható. Ezért jobbnak tartanám az alapkutatások intézményesített támogatását akár pályázati rendszerben is. Az utóbbinál viszont feltétlenül biztosítani kellene a legszélesebb nyilvánosságot, a zsűrizésben az összefonódások, csak a nevekre figyelő tendenciák kizárását, s így talán még az Akadémia OTKA pályázati rendszerét is felülmúló egészséges rendszer lenne kialakítható. Hozzászólásában Kontur is megemlíti az adatok kérdését, különös tekintettel a kutatómunka igényeire. Nagyon lényeges problémát vet fel több szempontból is. Itt elsősorban a személyi tényezőkre szeretném felhívni a figyelmet. Vészesen romlik az adatképzésben részt vevők felkészültsége a tevékenység minden szintjén. Lehet, hogy a minimális óraszámú Hidrometria miatt az ifjú vízépítő mérnökök között ritkaságszámba megy a vízrajzi mérés iránt érdeklődő szakember. Az ötvenes évek elején még vízmesteri diplomát kapott technikusok most készülnek nyugdíjba. A mérőszemélyzet képzése a betanított munkás szintjén sem megoldott. Azt a folyamatot, amit a vízrajzi szakmérnöki, szaküzemmérnöki továbbképzéssel elkezdtünk. a többi szinten is folytatni kell. Vééül még egy kérdés, és ez a VITUKI kérdése. A többi hozzászólótól eltérően talán Kontur keresi a realitásoknak leginkább megfelelően a VITUKI helyét, követendő magatartását. Az útkeresés igényével magam is egyetértek, a VITUKI-nak is keresni kell a helyét abban a bel- és külföldi kapcsolatrendszerben, ami a tevékenységét meghatározza. Es itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy elsőként a beliöldi kancsolatrendszert említettem, uevanis a VITUKI-nak a belföldi megbízásokból kell(ene) megélnie. Szükség van az irányító főhatóság és a VITUKI kapcsolatának átértékelésére is. Érthetetlennek tartom, hogy a főhatóság részéről a VITUKI felé gyakorolt — a folyamatos rendelkezésre állásra iránvuló — igény éppen olyan, mint amikor még a főhatóság biztosította a VITUKI megbízásainak a zömét szemben a jelenlegi 25—30°/o-kal. Szükségesnek tartom viszont, hoey a főhatósáa vonja be a VITUKI-t a kutatási tervek összeállításába, a kutatásirányítási feladatok ellátásába. A helykeresésbe beletartozik a jelenleginél jóval fejlettebb belföldi piackutatás és az ennek megfelelő