Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

5. szám - Vita - Vágás István: A kutatás alkotó tevékenység, nem pedig ügyiratkezelés – hozzászólás Goda László vitairatához

VITA 3o:> is csinálni. Mindehhez az kellett, hogy a kutatóhely töbh lábon álljon, rugalmas legyen ós, hogy megragadja a kínálkozó kutatási lehetőségeket, nem feledkezve meg az elszámolási módozatok rugalmasabb kezelésétől sem. Egy elméleti kutatás vagy laboratóriumi kísérlet teljhatalmú felelőse a kísórletfelelős volt, aki csak a tanszókvezetőnek felelt, viszont minden közreműködőt ő irányított. A mellékmunkák ós a műhelymunkák megrendelése, lekötése, egyeztetése a hetenkénti „labor-értekezleteken" törtónt, mellőzve a nagyobb írásbeliséget ós levelezgetést. Előny volt tehát az, hogy a kutatóhely ós a kutatási téma áttekinthető volt. Milyen volt ezek után az ún. „ágazati" irányítás? Itt nem az ágazat szón van a hangsúly, hanem azon, hogy a VITUKI, mint óriás, és egyre óriásabbá váló intézmény, az ágazaton belül döntő súlyra jutott. Minek kellett a főhatóságnál egy külön kutatásirányító személy, és részleg, ha az csak a VITUKl-t irányította? Akkor már egyszerűbb lett volna, ha az ágazati kutatásirányítás szerve megegyezett volna a VITUKI vezető szervével. De, a bonyolultság magában a VITUKIban volt csak igazán hatalmas! Amikor még ott voltam kutatói alkalmazásban, volt olyan időszak, hogy nekem, aki diplomás mérnök, kandidátusjelölt, több, egyszerre 4—5 téma felelőse voltam, és gyakorta szakvéleményt is rám bíztak: főnököm volt a csoportvezető, az osztályvezető, a főosztályvezető, valamint az igazgató és helyettesei. A „Pál utcai fiúk", Molnár Ferenc regénye jut az eszembe, ahol mindenki tiszt volt, csak egy közlegény. Pedig: ,,ahol mindenki valaki: ott senki sem valakil" Mit csinált ez a sok tisztság viselő? ,,Szervezte" a kutatásokat. Mindenbe beleszólt. Csak azt nem tette, ami kötelessége lett volna: biztosítani a munkákhoz szükséges anyagot, előkészíteni az adatszolgáltatásokat. A témák megszervezése a témafelelősre várt, s ha nem volt képes ennek megfelelni, ő bánta. Most azt nem tudom: kár volt-e az, hogy ez a nagyon sok improduktív vezető — fíoda cikkéből igazolhatóan — munkaideje zömét azzal töltötte, hogy pénzt, időt, eszközt és létszámot nem kímélve gyártotta az irreális programokat, és ezzel a termékeny kutató munkáját korlátozva, maga nem „termelt", vagy inkább: ez volt a haszon benne, hogy így a tényleges tevékenységével keveset árthatott az egyetemes tudomány érdekeinek? Lehet, hogy a kutatás finanszírozói a népgazdaság javára akkor jártak volna el optimálisan, ha a túlburjánzott adminisztratív (vezető, bürokrata, kutató tehetséggel meg nem áldott) rétegnek helyébe küldik a fizetést azzal a feltétellel, hogy a kutatóintézet kapuját át nem léphetik, ós a fizetés addig jár, amíg hasonló tevékenységtől tartózkodnak. Mi irányította azt, hogy a hosszú vagy rövid távú kutatási tervekbe mi kerüljön? Bizonyos, mindenki által elismert szükségszerűségek mellett igen jelentősen: a voluntarizmus. Egyes belső, főhatósági vagy más „mértékadó" személyek akarata, vagy meglátásai. (Volt ezek közt több igen jó meglátás is!) De a tudományos látókör bővítésének lehetősége széleskörűen korlátozott volt. A kutató köteles volt (lett volna, ha betartja) szigorúan ragaszkodni a szorosan vett témájához és határterületi tanulmányokat elvileg nem folytathatott. Két igen jellemző esetet emelhetek ki személyes élményeimből: az egyik főnököm, akivel (munkaidő alatt, bár ez is a munkaidőhöz tartozik!) összetalálkoztam az akkor még a VlTUKl-lioz tartozó Vízügyi Könyvtárban, figyelmeztetett, hogy ellenőrizni fogja azt, hogy csak a témámmal kapcsolatos irodalmat kérem ki olvasásra. (NB: a Vízügyi Könyvtárban egyébként kevés olyan könyv volt, ami nem szakmai, tehát nem regényt olvasni jártak oda!) Egy másik főnököm meg csodálkozását fejezte ki azért, hogy az információelméletet elsajátítottam, nem látva annak hasznosíthatóságát a vízügyi kutatásban. Ha már most ezek közt a körülmények közt a kutatónak mégis olyan kutatásfejlesztési gondolata támadt, amely érintette volna a mindenkori távlati vagy rövid távú kutatási tervek tárgyát, vagy szellemét, ezek a javaslatai még az osztályáról, vagy főosztályáról sem kerülhettek ki. Hogyan érzékelhették tehát magasabb szinten, milyen tényleges igényei vannak a valós kutatás folyamatának, ha nem úgy, hogy valamelyik okos ember, akinek befolyása is volt, voluntarisztikusan elrendelte, vagy jobb esetben egyességek útján kiharcolta, hogy a saját elgondolásának, esetleges érdekeltségének megfelelő témák a tervekbe belekerüljenek? A nagyszabásúnak induló kutatási tervek persze elég merevek is voltak. Ami egyszer belekerült a listába, azt onnan nem volt könnyű kivenni, még ha a munka közben célját tévesztette is. Új téma elismertetéséhez évek kelthettek. Amikor pl. a csőkutas öntözés országos kampányként megindult a mezőgazdaságban 1959-ben, akkor több tudományos vezetőnek az volt a véleménye, hogy ez „nem az intézet feladata", és mindent meg is tett azért, hogy a kapcsolatos munkákat mégse végezze az intézet, holott a főhatóság utasítást is adott rá és pénzt is (viszonylag bőkezűen!) Hát, mi az intézet feladata, ha nem a gyors alkalmazkodás az országos igényekhez? A csőkutas öntözési kutatások végül létrejöttek, s eredményeiket — a vízadóképes területek jellemzését illetően — hellyel-közzel még ma is használni lehet. Kérdezhetnénk ma: nem lehetett volna-e a sekélyfúrású kutak építésével kapcsolatos munkákat korszerűbb berendezéssel készíteni, s az öntözésre alkalmasnak bizonyult területeken iparszerű kútlétesítéssel nemcsak megtermelni a kutatómunka költségeit, hanem vállalati hasznot is produkálni, amit a kutatás más területei felhasználhattak volna? Ezt akkor valóban nem lehetett volna megcsinálni, mert az ilyen vállalkozásokat tiltották. Ma már nem tiltanák. Célszerű volna valamilyen melléktevékenységet kapcsolva a kutatómunkákhoz, igyekezni megtermelni bizonyos alapkutatási költségek fedezetét. A csőkutas öntözési kutatások célkutatások voltak. Kötött feladat mellett meghatározott kérdésekre kellett kísérleti ós mórósi helyszíni munkák után válaszolni. Hol volt itt az alapkutatás? Ott, hogy mint témafelelős, nem közöltem főnökeimmel, hogy tudományos célok szerint végeztetek az általuk nehezen megközelíthető