Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

4. szám - Varga Csaba: A testvérkromatid-csere (SCE) analízis alkalmazása a vízminőség-vizsgálatban

230 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVF.. 4. SZÁM A testvérkromatid-csere (SCE) analízis alkalmazása a vízminőségvizsgálatban I. rész: Klórozott ivóvíz XAD-frakciónak vizsgálata humán perifériás limfocita-rendszerben A testvérkromatid-cserók (SCE-k) a kromoszómák testvórkromatidjainak homológ szakaszokon történő reciprok kicserélődéseit jelentik. Az SCE-gyakoriság emelkedése a DNS-ben végbemenő legkülönbözőbb típusú változások biológiai indikátora. Az SCE-analízis extrém éizékenysége, viszonylag olcsó ós gyors kivitelezhetősége, széles körű alkalmazhatósága lehetővé teszi szűrővizsgálati alkalmazását környezeti genotoxinok (pl. az ivóvíz szerves szennyeződéseinek) vizsgálata során. A legelterjedtebb szűiővizsgálati teszttel (Salmonella Ames-teszt) szembeni előnye, hogy normál emberi sejteken (pl. humán limfocita-rendszer) is végezhető, így a közvetlen genetikai kockázatbecslés lehetővé válik. A közölt vizsgálatok során a Keleti-Főcsatorna Felszínivíz-tisztítómű által előállított klórozott ivóvíz XAD-gyantákon izolált mikroszennyezőinek tanulmányozása történt meg humán limfocita-tenyószetben, SCE-analízissel. Két mintavételi időszak adatai kerültek feldolgozásra. A vizsgálatok során mindkét minta hidrofób és hidrofil frakciója esetében negatív eredményre jutott a szerző. Ivóvizeink genotoxicitás-spektrumának objektív megítélésében jelentős szerepe lenne a humán limfociták SCE-analízisónek. Az eddig közölt irodalmi adatok némi fenntartással kezelendők, mert bakteriális rendszerben a vizsgált ivóvizek nagy arányban bizonyultak mutagénnek. Hazai ivóvizeink esetében szükséges lenne egységesített vizsgálati rendszert kidolgozni az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében. testvérkroinatid-csere (SCE), klórozott ivóvíz, genotoxicitás, XAD-izolátumok, humán limfocita, tenyészet Varga Csaba Tiszamcnti Regionális Vízművek, Keleti Főcsatorna Felszínivíz-tisztítómű 4060 Balmazújváros, pf. 30. Kivonat: Kulcsszavak: 1. Az ivóvíz potenciális genotoxinjai A legkülönbözőbb kémiai, fizikai és biológiai stabilitással rendelkező vegyületek megjelenése ivóvizeinkben a felszíni és felszín alatti vizek növekvő terhelésére, valamint a víztisztító eljárások nem kielégítő hatásfokára vezethetők vissza. Ezek a vegyületek — habár csak mikro- vagy nanogramm/1 nagyságrendben vannak jelen az ivóvízben — különféle specifikus és/vagy általános toxikus hatással rendelkezhetnek. Különösen elősegítik megjelenésüket az oxidatív elven alapuló vízelőkészítési eljárások, részben a természetes előfordulásukban nem mérgező kiindulási anyagokból (

Koch és Strobel, 1980). A közismert New Orleans-i eset, valamint Hook (1974) vizsgálatai után az ivóvíz halogénezett vegyületeinek kutatása a vízhigiéne kulcsfontosságú feladatává vált. Tény az, hogy a jelenlegi technológiai színvonal mellett bármilyen jól tisztított víz sem mentes a szerves maradványoktól. Ezek a vegyületek vagy a nyersvízből származnak, vagy a vízkezelés soián keletkeznek. A kimutatható vegyületek száma az egyre érzékenyebb analitikai technikák fejlődésével párhuzamosan emelkedik. Egy újabb összefoglalás szerint (Dassonville, 1985) már több mint 600-at ismertek fel az ivóvizekből izolált szerves szennyezők közül. Az ivóvíz mutagén-karcinogén (genotoxikus) hatással gyanúsítható anyagait — melyek keletkezésének elsődleges oka kétségtelenül a klórozás (Marouka és Yamanaka, 1980; ('heh et al.. 1980) — két főbb csoportra oszthatjuk a kimutatásukra alkalmazható vizsgálómódszerek szerint (Loper 1980): (1) Kevéssé oldékony anyagok, melyek eléggé illékonyak a gyors gázkromatográfiás vagy gázkromatográfiás) tömegspektrometriás analízishez; (2) Relatíve oldékony anyagok alacsony illékonysággal, a fenti módszerekkel nem választhatók el, de extrakcióval vagy egyéb koncentrálással összegyűjthetők, mint a maradék szerves anyagok komplex keveréke. Az első csoport intenzíven kutatott képviselői a trihalo metánok (THM-ek), és ezen belül is a kloroform, melyet a hazai szakirodalom elsődleges fontosságú karcinogén vegyületként említ (Csanády, 1978; Csanády és Kárpáti, 1981; Csanády et al., 1986). A kloroform genotoxikus hatásainak megítélésében azonban jelenleg az irodalom korántsem egységes. Uehleke (1980) szerint pl. a kloroform azért nem tekinthető kockázati tényezőnek, mert az epidemiológiai adatok nem mutatnak egyértelmű és megbízható kapcsolatot az ivóvízben előforduló kloroform koncentrációk ós a regisztrált rákos esetek között. Továbbá a kloroformmal az Ames-tesztben különböző kísérleti körülmények mellett sem válthatók ki mutációk Salmonella typhimurium törzsekben, amely megkérdőjelezi a nukleinsavakhoz történő kötődés tényét is. A kloroform számos egyéb genotoxicitás-tesztben is negatívnak bizonyult (Kirkland et al., 1981; Abe és Sasaki, 1982; Skvorcov és Szergejev, 1983). A THM-ek közül egérben csak a bromoform váltott ki pulmonális adenomát (Theiss et al., 1977). Epidemiológiai vizsgá-