Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

2-3. szám - Pálfai Imre: Vízelvezető rendszerek felhasználása öntözővíz-szállításra az Alföldön

PÄLFAI I.: Vízelvezető rendszerek felhasználása 65 Vízelvezető rendszerek felhasználása öntözővíz-szállításra az Alföldön* PÁLFAI IMRE Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 6720 Szeged, Tanácsköztársaság útja 4. Kivonat: Az Alföld szélsőséges adottságai a vízelvezető és az öntözőrendszerek létrehozását egyaránt szükségessé teszik. Mivel a vízelvezetés és az öntözés időben nem esik egybe, kézenfekvő, hogy a mindenütt meglevő vízelvezető rendszereket — kisebb-nagyobb kiegészítéssel vagy átalakítással — öntözővíz-szállításra is igénybe vegyék, azaz egyesített rendszereket hozzanak létre. A tanulmány fölvázolja ennek a megoldásnak a történelmi előzményeit, majd sorra veszi az egyesített rendszerek előnyeit és hátrányait, utóbbiakkal kapcsolatban javaslatot ad azok kiküszöbölésére, illetve csökkentésére. Az egyesített rendszerek leginkább figyelemre méltó előnye — a két különálló rendszerrel szemben — a jóval kisebb beruházási költség, legtöbb gondot okozó hátránya viszont az, hogy az öntözővíz eredeti minőségét nehéz megőrizni, a szennyeződésektől megvédeni. Kulcsszavak: Vízelvezető rendszer, öntözőrendszer, egyesített rendszer, Alföld 1. Természeti adottságok A közel 100 000 km

2 kiterjedésű Magyar Alföldnek mintegy a fele fekszik Magyarország határain belül, két nagy folyó, a Duna és a Tisza völgyében. Mivel a Dunától nyugatra eső terület az Alföld egészétől elütő jellegű, a tanulmány csak a Dunától keletre eső, tipikusan alföldi területtel foglalkozik, melynek kiterjedése — a folyók hullámterét nem számítva — 41 000 km

2. E terület túlnyomó részének tengerszint feletti magassága 110 méter alatti (a folyók alsó szakasza mentén 80—90 méter), de a Duna—Tisza közi hátságon és az Alföld északkeleti részén 110—140 méter. E hátságok zömmel homoktalajokkal vannak borítva, s itt a terep átlagos esése 0,8—1,0 %o. Az igazán síkvidéki jelleg a mélyebb fekvésű, rendszerint kötöttebb talajokkal fedett területek (a folyók egykori árterületei) sajátossága, ahol az átlagos esés csupán 0,1—0,3 %

0. Az Alföld éghajlata kontinentális, igen változékony. Az évi csapadékösszeg az elmúlt hatvan évben pl. Szegeden 339 mm és 867 mm iközött változott. A júliusi csapadékösszeg minimuma ugyanitt 4 mm, maximuma 182 mm (!). Az évi közepes léghőmérséklet szélső értékei 8,3 °C és 12,0 °C, míg a júliusi közepek 18,8 °C és 25,0 °C között vannak. A szélsőséges vízháztartási helyzetek kialakulását elősegíti, hogy a túlzottan csapadékos, illetve a száraz évek gyakran egymást követve, bizonyos ciklusokban fordulnak elő. Ilyenkor a talajvíz szintje is — a felhalmozódási, majd a kiürülési fo*A Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) XIII. kongresszusára beküldött dolgozat magyar változata. A tanulmányt vitaindítónak szánjuk. A hozzászólásokat 1988. március 31-ig várjuk. (A rőszerkesztő megjegyzése.) lyamatok következtében — szélsőséges helyzetbe kerül, fokozva ezáltal a víztöbbletet, illetve a vízhiányt. A talajvízállás sokévi átlaga az Alföldön általában 2—3 méterrel van a terep szintje alatt (ez a növényzet számára optimálisnak tekinthető), de nagyfokú ingadozása következtében időnként és helyenként a félszín közelébe emelkedik, máskor és máshol pedig túlságosan mélyre süllyed. Átlagos vagy ahhoz közelálló időjárású évben — egyébként ez a legritkább —, a télvégi-kora tavaszi időszakban mérsékelt víztöbblet, a nyári időszakban mérsékelt vízhiány alakul ki, amit a növényzet jelentős károsodás nélkül elvisel. Szélsőséges körülmények között azonban súlyos károk keletkezhetnek, ezért gondoskodni kell a fölösleges vizek elvezetéséről, illetve a hiányzó vízmennyiség pótlásáról, azaz az öntözésről. Az Alföld sajátos természeti adottságainak vízgazdálkodási szempontból ez a kettősség a legfontosabb következménye. 2. Vízelvezető rendszerek Az Alföld mesterséges vízelvezető rendszereit (a belvízrendszereket) a XIX. század második felében kezdték létrehozni, miután a folyók árvizei által veszélyeztetett hatalmas terület túlnyomó részét mentesítették az árvizektől. Először — az Alföld peremén — a felfogócsatornákat és az egyes vízgyűjtő területek főcsatornáit építették meg, utóbbiakat főként a természetes mélyedésekben, az itt húzódó erek nyomvonalában. Mivel az alföldi folyószakaszokon az árvíz szinte mindenütt töltések között vonul le, a vízelvezető főcsatornák torkolatánál — az árvízvédelmi töltés keresztezésében — beeresztő zsilipet és sok helyen átemelő szivatytyútelepet kellett létesíteni. A későbbiekben a főcsatornákhoz kapcsolódó mellékcsatornákat és —