Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

1. szám - Juhász József: A felszín alatti vízkészlet védelméről

JUHASZ J.: A felszín alatti vízkészlet 5 nagyságrenddel nagyobb amlitúdót mutat a porózus kőzetekéhez viszonyítva. Ezért a karsztos kőzetekben a mindennapi gyakorlatban nem veszünk figyelembe adszorpciót és az eltérési időt igen rövid értékűnek kell vennünk. Tekintettel arra, hogy a karsztba telepítendő vízszerző műveket éppen nagy hozamuk és így gazdaságosságuk érdekében nyitott repedésrendszer keresztezésekre szeretjük telepíteni, ezekbe a repedésrendszerekbe bejutó szennyezés akár órákon belül eléri a vízbázist. A karsztból történő vízkivétel megnyugtató védelmét csak teljes értékű védőidom kialakításával lehet és kell megoldani. 5. Aktív vízkészletvédelem kialakításának elvei Amíg a passzív vízkészletvédelem esetén arra törekedtünk, hogy a vízbázist úgy helyezzük el, hogy hatóterületén ne legyen szennyezés, vagy hogy a szennyezés olyan messze legyen, hogy a vízbázishoz elegendően hosszú idő alatt jusson el, addig az aktív vízkészletvédelem esetén — a szennyezéseket tudomásul véve — azok hatását felszín alatti áramlásba aktívan beavatkozva hárítjuk el teljesen vagy elegendően hosszú időre. 5. 1. Talajvíznél A talajvíztartó rendszerek esetién többször előfordul, hogy a hatásterületre korlátozott védőidom nem elegendően nagy. Így az elérési idő nagyon kicsi. Ilyen esetekben gyakran célszerűen alkalmazhatjuk a vízkészlet passzív védelme helyett az aktív védelmet. Értékes vízkészlet esetén a vízkészlet védelmét ebben az esetben elzárással vagy szabályozott betáplálással lehet megoldani. A vízkészlet elzárásos védelme lényegében azt jelenti, hogy az el nem hárítható szennyezést elzárjuk a vízbázistól. Az eljárás kétféle lehet. Az egyik a szennyező góc körülzárása, s ezzel a szennyezés terjedésének mindenirányú megakadályozása, a másik a vízbázistól való távoltartás, s így ezen az egy irányon kívül minden más irányban a terjedés megengedett. Az olyan ipari, vagy mezőgazdasági létesítmények (pl. szakosított állattartó telep, élelmiszerüzem, kőolaj-feldolgozó), amelyek potenciálisan jelentősebb szennyezést jelentenek, már úgy tervezendők, hogy a létesítéskor a teljes potenciális szennyező területet zárják körül, megakadályozva, hogy az esetleges szennyezés a területen kívülre jusson (8. ábra). A fehübe bekötött résfal Vízgyűjtő határ A fekübe

i bekötött résfal Szennyező góc J{J Vízbázis 9. ábra. Elzárt szennyező góc Az elzárásos védelem másik módja az, amikor a vízbázis felié irányuló helyi, viszonylag koncentráltan szivárgó szennyezés útjait álljuk el. Ebben az esetben az elzárásnak kétféle szerepe lehet. Egyik esetben az elzárás kizárja a szennyezés eljutását a vízbázishoz (9. ábra), másik esetben megnöveli a szennyezés eljutásának idejét lehetőleg oly mértékben, hogy közben a szennyezés lebomoljék, vagy a megengedett mértékre lecsökkenjen (10. ábra). Ez utóbbit természetesen csak lebomló szennyezések esetén használhatjuk. 8. ábra. Szennyező góc körülzárása 10. ábra. Megnövelt elérési idő A talajvízkészlet védelmét szabályozott betáplálással is megoldhatjuk sok esetben. Szabályozott betáplálásnál a szennyezés érkezési irányában egy, a természetes maximális vízszintnél magasabb vízszintű nyelőrendszert építünk. Ekkor a potenciálkülönbség hatására a betápláló rendszerből kilépő víz egy része a vízbázist táplálja (dúsítja). A szabályozott betáplálásnak három lehetősége van. A felszínről történő areális betáplálás, azaz a felületi dúsítás, a medencés betáplálás — medencés dúsítás — és a kutas betáplálás. A felületi betáplálásnál a dúsító vizet a felszínen egyenletesen néhány centiméter magasságban terítjük szét. A vízbázis ebből a vízből kapja utánpótlását. A felületi dúsítás szennyező anyag távoltartása akkor lesz eredményes, ha a felszínről folyamatosan és a külső határnál nem szabad, hanem