Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

1. szám - Nekrológ: Brachna Lajos - Nekrológ: Dr. Bözsöny Dénes

48 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 1. SZAM BRACHNA LAJOS 1933-1986 1986. december 22-én váratlanul meghalt Brachna Lajos, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Baján működő Vízgazdálkodási Intézetének igazgatója. A vízügyi műszaki oktatásnak, a vízügyi szolgálatnak és a Hidrológiai Társaságnak ismert szakembere, tevékeny mérnöke távozott el. Battonyán született, fiatalon Bajára került. Apját, aki a vízügyi szolgálat gátőre volt, ihamar elvesztette. 1957-ben szerzett Budapesten, a Műszaki Egyetemen vízépítő szakos mérnöki oklevelet. Ezt 1976-ban környezetvédelmi szakmérnöki diplomával egészítette ki. Sokáig az Alsódunavölgyi Vízügyi -Igazgatóság mérnöke volt. Itt edződött meg a mérnöki hivatás állandó munkáin túl olyan fontos megbízatások eredményes elvégzésében, mint pl. a csőkutas öntözések fejlesztése, vagy az 1965. évi dunai árvíz egyik védelmi szakaszának vezetése. Bajáról Pécsre, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes főmérnöki tisztségébe került, ezt követően szakmai ismereteit a vízügyi felsőoktatásban, a bajai Vízgazdálkodási Intézet tanári, majd 1979 óta igazgatói székében adhatta át a leendő üzemmérnököknek. A Magyar Hidrológiai Társaság Bács-Kiskun megyei és Baranya megyei területi szervezeteinek tevékeny vezetőségi tagja volt. Területi szervezeti alelnöki tisztséget is hosszabb időn át betöltött és a központi elnökségi szervekben is több fontos megbízatást ellátott. Elismerései közül a legmagasabb a Munka Érdemrend arany fokozata volt. Emellett igen fontos az az elismerés is, amelyet a magyar—jugoszláv vízgazdálkodási együttműködés harmincadik évfordulója alkalmából, az együttműködés érdekében kifejtett, a nemzetközi szakmai barátságot is ápoló tevékenységéért kapott. Társaságunk tagsága, a vízügyi szolgálat .munkatársai, tanítványai megtartják őt jó emlékezetükben! V. 1. DR. BÖZSÖNY DÉNES 1921—1987 Egy hivatását szerető, sokoldalú, a közösségért áldozatkész, széles körben ismert szakembertől vettünk végső búcsút 1987. március 23-án. Pécsett született 1921ben. ifjúkorában ott is élt. A második világháború utolsó napjait, kortársaihoz hasonlóan, ő is végigszenvedte, a béke első hónapjaiban aknaszedőként a háború nyomainak veszélyes felszámolásában vett részt, meg is sebesült. A demokratikus hadsereg tisztjeként szerelt le. A Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán szerezte meg oklevelét, majd tíz évet ugyanezen kar II. sz. Vízépítési Tanszékén tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. A tanszéki munika után egy évet beruházóként működött, majd 1959-től az akkori Országos Vízügyi Főigazgatóságon, iieltve a jogutód Országos Vízügyi Hivatalban (OVH) felelősségteljes osztályvezetői beosztásban teljesíteitt szolgálatot. 1976-ban a Vízgazdálkodási Intézet (VGI) főmunkatársa lett 1983 végén bekövetkezett nyugdíjazásáig. Utána az Intézet műszaki tanácsadója volt élete végéig. Rendkívüli szervezőképessége széles szakmai körben ismert volt. Az oktatási munkában, a vízépítési laboratóriumban, a terepi kísérletekiben erre bőven nyílott alkalma. Szerette az oktatást, a Budapesti Műszaki Egyetem nappali, esti és levelező tagozatán hatféle tárgyat oktatott, gyakorlatait vezette az évek során. Előadott a szakmérnököknek, továbbá az ELTE-n, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, az OVH vezetőképző tanfolyamain. Pályája az OVH-ban töltött évei alatt volt a legeredményesebb. Országos hatáskörrel felruházva szervezi meg a korábban nem létező vízkészlet-gazdálkodást, a kitérj edit kerettervezést, az engedélyezés műszaki-gazdasági követelményeinek előírását, a vízminőségi értékelés és a komplex vízgazdálkodási tervezés rendszerét. Szervezőképességének csúcsát 1962— 64-ben éri el a második Országos Vízgazdálkodási Keretterv és területi vízgazdálkodási kerettervek készítésének országos irányításával. Ez a mű nagymértékben hozzájárult a vízgazdálkodás ágazattá válásához és a távlati tervezés elterjedéséhez. Ezekben az években számos nemzetközi tárgyaláson irányította a távlati vízgazdálkodási tervek egyeztetését, továbbá a tiszavölgyi ötoldalú együttműködés alapjainak kidolgozását. A sokrétű feladatokkal zsúfolt évei alatt még arra is képes volt, hogy 1968-ban kitüntetéssel doktori szigorlatot tegyen. A VGI-ben nyugodtabb feladatai voltak. Szakmailag is még meg tudott újulni, megismerkedett a rendszertervezés és -szervezés tudományos hátterével, a számítástechnika alkalmazási lehetőségeivel és gyakorlati alkalmazásával. Műszaki pályájának kezdetétől részt vett a közéletben a Magyar Hidrológiai Társaság útján. 1951—65 között a Tánsaság főtitkára, 1965—85 között alelnöke, majd a Szeniorok Tanácsának elnöke élete végéig. Főtitkári működése alatt alakultak ki a Társaság szakosztályai, területi szervezetei, fejlődtek ki nemzetközi kapcsolatai. Alelnökként az Ifjúsági Tanács munkáját irányította. Társasági tevékenységét és a nemzetközi kapcsolatépítést a Bolgár Vízgazdálkodási Szövetség és az NSZK Szennyvíztechnikai Szövetsége tiszteleti tagsággal ismerte el. Tagja volt a Nemzetközi Vízszennyezési Kutatási Szövetség Magyar Nemzeti Bizottságának. Külöföldön németül tartotta előadásait, a franciát társalgási fokon bírta, angol tudását pedig a szakirodalom megértése szinitjéig fejlesztette ki. 21 alkalommal volt tanulmányúton Európában, többször működött szakértőiként külföldön — többek között Oly távoli országban, mint Kambodzsa — és a Dunabizottság néhány feladatában. Irodalmi munkásságát összesen 34 könyv, tanulmány, egyetemi és főiskolai jegyzet tartalmazza 1630 oldal terjedelemben. Tevékenységét különböző fokú kitüntetéssel, díjjal, elismeréssel, dicsérettel összesen 13 alkalommal ismerték él, ezek között kétszer a Munka Érdemrend ezüst fokozatával. Tartalmas, sokoldalú, mozgalmas életet élt egy minden szempontból viharosan változó koriban, megélte az alkotás örömét. Bennünk él tovább . Karkus Pál