Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

1. szám - Csanády Mihály–Deák Zsuzsanna–Somló Lajos–Kádár Mihály: A balatoni szennyvíztisztítás higiénés értékelése

CSANADY M.—DEÁK ZS.—SOMLÓ L.—KAdAR M.: A balat oni szennyvíztisztítás 35 A balatoni szennyvíztisztítás higiénés értékelése Csanády Mihály—Deák Zsuzsanna— Somló Lajos—Kádár Mihály Országos Közegészségügyi Intézet 1966 Budapest, Pf.: 64. Kivonat: A tanulmány a Balaton szempontjából legfontosabb intézkedései: a szennyvizek egy részének más vízgyűjtőre vezetése és a foszforeltávolítás megoldásának rövid ismertetése után a jelenleg (illetve a vizsgálatok idején) még a tóba jutó szennyvizek minőségét értékeli. Adatokat mutat be — 6 év vizsgálatai alapján — 3 kémiai és egy bakteriológiai paraméterre. Telepenként értékeli a szennyvíztisztítást és -fertőtlenítést, majd a szennyvizeknek ,a parti sáv szennyezettségére gyakorolt hatását tárgyalja. A még megmaradó bevezetések esetében a fertőtlenítés megbízhatóságának a fokozására az iszappelyhek visszafogásának javítását, a nitrifikáció nélküli esetekben a behatási idő növelését és a szennyvíz mennyiségével vezérelt klóradagolás megvalósítását javasolja. Kulcsszavak: Balaton, parti sáv, szennyvíz-fertőtlenítés, szenny vízminőség, klóradagolás 1. Bevezetés A Balatonba vezetett szennyvizekkel az Országos Közegészségügyi Intézet már több mint 25 éve foglalkozik. 1957—59-ben még alig volt kimutatható a szennyvizbeömléseknek a tóra gyakorolt hatása (Papp et al., 1960). 1969—70-ben a szennyezés már sokkal jelentősebb volt, a szennyvizekkel a tóba jutó nitrogén és foszfor mennyiségét is próbáltuk megadni (Papp et al., 1972). Az 1970-es években a Balaton látogatottsága igen nagy mértékben növekedett. A vízművek által szolgáltatott víz menynyisége egy évtized alatt kb. ötszörösére emelkedett, ennek megfelelően nőtt a termelt szennyvíz mennyisége. A szennyvíztisztítás fejlesztése elmaradt az igényektől, emiatt fokozódott a parti sáv vizének bakteriológiai szennyezettsége (Deák és Csanády, 1978). A szennyvíztisztítás hatásfoka romlott; a szennyvizek csaknem fele elégtelen tisztítás után jutott a Balatonba (Csanády et al., 1978). A 70-es évek végén a szennyvíztisztítók kapacitását bővítették. A közvetlenül a tóba jutó szennyvizek fertőtlenítését elvileg mindenhol foiyamatosan végezték. A tóba ömlő szennyvizek vizsgálata szerint azonban a szervesanyag-tartalom eltávolítása a telepek nagyobb részénél nem érte el az előírt mértéket; az esetek nagyobb részében nem volt megfelelő a fertőtlenítés isem (Csanády et al., 1981). A Balaton eutrofizációja szempontjából legfontosabb tényező, a foszfor visszatartása terén is kedvezőtlen volt a helyzet. 1980-ban Siófok kivételével a teljes Balaton-part szennyvize közvetlenül vagy közvetve a tóba jutott. Foszforeltávolító fokozat — a tihanyi kezdetleges berendezés és a füredi, a szennyvíz egy részére kiterjedő kísérleti működtetés kivételével — egyetlen telepen sem volt üzemben. A 80-as évek elején a Balaton vízminőségének szemmel látható romlása miatt radikális intézkedésekre került sor. Megkezdődött a szennyvizeknek más vízgyűjtőre való átvezetése. Foszforeltávolító fokozat létesült azokon a telepeken, ahol a szennyvíz természetes utótisztító (tó) nélkül kerül a Balatonba. Üj klórozóberendezéseket helyeztek üzembe. A tanulmány az 1981—85 években végzett vizsgálatok eredményét foglalja össze. Adatokat mutat be a tóba jutó szennyvizek szennyezettségére, értékeli a szennyvíztisztítás és fertőtlenítés helyzetét, javaslatokat ad a teendőkre. 2. Vizsgálati módszerek A szennyvizüket közvetve vagy közvetlenül a Balatonba vezető szennyvíztisztító berendezések működését, az elvezetett szennyvíz minőségét rendszeresen vizsgáljuk. Rendelkezésünkre áll az illetékes Köjál-ok laboratóriumi vizsgálatának eredménye is. A tisztítóberendezések higiénés felülvizsgálatát minden alkalommal mintázással és helyszíni szemlével egybekötve végeztük. A vizsgálatok előre be nem jelentett időpontban történtek. Pontmintákat vizsgáltunk (bakteriológiai vizsgálatnál egyébként sem lehet szó átlagmintáról) ; így egy-egy vizsgálatnál előfordulhat, hogy nem jól jellemzi a vett minta a szokásos szennyvízminőséget. A nagy vizsgálati szám (26 berendezésnél 200-nál több alkalommal volt helyszíni szemle; a minták száma meghaladja az 500-at. az egyes vizsgálatok száma pedig a 9000-et) alapián állíthatjuk, hogy a pillanatnyi állapotra jellemző adatokból összeálló mozaikszerű kép az egyes berendezések működését is jól jellemzi; az egész helyzetre vonatkozó kép pedig egyértelműen megbízható. Minden alkalommal mintáztuk a tisztított és klórozott szennyvizet, az esetek többségében a nyers szennyvizet is. A kémiai vizsgálat, amelyet a vonatkozó MSZ 260 szabvány előírásai szerint végeztünk, kiterjedt az átlátszóság, lebegőanyag-tartalom, KOIk, KOIps, ammónium, nitrít, nitrát, lúgosság, klorid, szulfid, oldott oxigén, rothadőképesség, összes foszfor; klórozott szennyvizeknél az összes és szabad aktív klór koncentrációjának a meghatározására. Esetenként mértük a BOh-öt és az anionaktív detergens tartalmat is. Az aktív klór koncentrációját DPD-s titrimetriás módszerrel mértük. A bakteriológiai vizsgálat a coliformszám, 20 és 30 °C-on tenyésző baktériumok száma, a fekális streptococcus- és a clostridium-széan meghatározá-