Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

5-6. szám - Könyvismertetés

KÖNYVISMERTETÉS 341 eljött, csak a hivatalosan meghirdetett előadó helyett „ugrik be" jobb sorsra érdemes társa. A társaság tekintélye egyre csökken: ma már be sem jelentik sehol, hogy az illetékes magasabb beosztású vezető miért nines jelen: minden más tevékenység fontosabb, mint az előadóülés. Szándékosan írok előadást: az elnökség adminisztratív ülésén a részvétel viszont közel 100%-os. Pedig köztudott, hogy az elnökségi üléseken az utóbbi 10 évben egyetlen előterjesztésben sem változtattak érdemben. Közismert, hogy 8—10 főnél népesebb testülettel csak megszavaztatni lehet az előre megtárgyalt kérdést, de érdemi munkára nincs lehetőség, igaz: jól lehet lobbyzni. A helyzet alakulása maga után vonta a társasági demokrácia gyengülését is, olyan időszakban, amely egybeesett a vállalati, sőt állampolgári demokrácia nagyarányú erősödésével. 1979-ben a következő évben esedékes tisztújító küldöttközgyűlés jelölőbizottságának tagjává választottak. (Az előbbi mondatban csak a/, évszámnak van jelentéstartalma)., 1980. január ti-án többé-kevésbé váratlanul, hosszabb időre, kétszer három hónapra tartós külszolgálatra kellett kiutaznom. Azonnal írásban jeleztem, hogy a jelölőbizottság munkájában nem vehetek részt. Az év nyarán ugyan itthon voltam, de a szabadságok ideje alatt a bizottság elnökével egyszer találkozva rsak megerősíteni tudtam, hogy a bizottságban nem dolgozhatom. Október 24-én hazaérkeztem, éppen a küldöttközgyűlésre, ahol elképedésemre azt olvasták föl, hogy a jelölőlista összeállítását harmadmagammal én végeztem! A vezetőségválasztó küldöttközgyűlések üres szertartásai mellett a társaság óvi seregszemlói, a „vándorgyűlések" is jól tükrözik az MHT-nek ós tagjainak függőségi helyzetét: a nagyon vegyes színvonalú, a társaság óvi tevékenységét bizonyos területekre koncentráltan bemutató anyagot ,,

general reporterek" foglalják össze, akik hol az OVH, hol a társaság tisztségviselése alapján kapják e feladatot, és így megint csak adminisztratív szempontok kiválasztottai. A nemzetközi konferenciákon is nagyon kevés információt közvetítő „generál reportot" hallottam (nem is baj, hogy erre nincs jó magyar kifejezés, nem is kell), de vándorgyűléseinken egyet sem. Ennek ellenére vándorgyűléseink megnyitóján mindenki jelen van: az OVH elnökének jelenléte a legnagyobb vonzerő. Ugyanakkor egy-egy valóban önálló, szakmai eredmény vagy nagyfontosságú javaslat bemutatása 8—10 kolléga előtt történik (lehetne erre cinikusan mondani: na, akkor ezek legalább érdemben dolgoznak!), akik között véletlenül is alig akad olyan, aki a tudományos vagy gyakorlati eredmény hasznosítása szempontjából Iehetőséggekkel rendelkezik. A társaság tényleges szakmai munkája a szakosztályok előadásai során (még) működik. E tevékenység színvonala a hazai tudományos élet színvonalának függvénye: a vízügy ós a műszaki alkotó munka fokozatos és tudatos visszaszorítása itt is érezteti hatását. Nem az alkotói ötletek és eredmények színvonala vagy száma csökken, hanem az a mögöttük húzódó hit, hogy ezek az ötletek valóra válthatók, hasznosíthatók. Az általános értékválságban a társaság tudományos közönye — amely a társadalmi állásfoglalás felerősödött megnyilvánulása — további terheket jelent; a hivatalos közöny a hallgatóság létszámában és főleg összetételében jelentkezik: szakmai eredményre a vezetők nem kíváncsiak, ós ez alól legkivált az előadó főnöke sem kivétel, hiszen ,,a főnök mindent jobban tud", de legfőképpen azt, hogy mit kell csinálnia — információs és irányító tevékenysége csak egyirányú lehet, fölülről lefelé. De vissza a kötethez: a szakosztályok és szervezetek beszámolóival kapcsolatban azt hiszem, nem túlzás bizonyos túlszervezettsóget említeni. A 142. oldalon bemutatott séma mellé helyezve a borsodi területi szervezet további tagozódását mutató (55. oldal) táblázatát, a látvány legalábbis elgondolkoztató. Vajon segíti-e a Társaságot szépen megfogalmazott céljának az elérésében az, hogy ma már minden vízügyi szervnek külön társasági szervezete is van (amelynek vezetője egyben a megfelelő vízügyi szerv vezetője is)? Ez a burjánzás a gondolatcserét, a különböző intézmények szakembereinek találkozási lehetőségeit csak csökkenti, a publicitás hatásfokát rontja, ós főképpen a társasúg ós a vízügyi irányítás dialógusát teszi kusza, áttekinthetetlen monológgá. E folyamatot a már említett Parkinson „kóron" kívül más nem indokolja-; a hazai földrajzi távolságok ós a hazai vízügyi szakemberek-hidrológusok népsűrűsége nem tudja ezt valódi tartalommal megtölteni. A túlszervezettség következménye a titkárság áltevékenységgel történő túlterhelése, amely munkájuk lebonyolítására is visszahat. A ,,Bizottságok" niunkabeszámolóiban az egyetlen megnyugtató tény számomra az, hogy a Fegyelmi Bizottság — e cikk megjelenéséig — tudomásom szerint semmiféle tevékenységre — áltevékenysógre sem — kényszerült. Végeredményben bírálatomban nem is a nagy munkával, pontos adatokkal összeállított kiadványt kritizáltam, hanem megkíséreltem az anyagban összefoglalt adathalmazt szubjektíven értékelni. A könyvből egyedül ezt a szubjektív, de nyilván részletesebb értékelést hiányolom. Lehet, hogy tévesen: az értékelés elmaradását is a száraz adatokból levezethető felemás helyzet eredményének ítéltem. A száraz adatok jellegük miatt nem tükrözhetik a tényleges eredményeket. Az eredményről csak az alkotó munka irányában elfogult szívvel és lélekkel lehet írni.^Élihez az értékeléshez vállalni kell azt, hogy az eredmenyek különbözőek, az alkotók értéke is különböző, és az igazi nagyság kiemelkedik a többi közül. Ennek értékeléséhez bátorság kell, ami vállalja azt, hogy szubjektív, hogy ítéletével nem ért mindenki egyet. Ilyen bátorság nélkül nincs szellemi élet, és ha ez hiányzik, akkor az a szellemi élet hiányának a mutatója Nem vagyok feljogosítva, hogy a társaság munkáját értékeljem — hiszen a főszerkesztő csak a könyv ismertetésére kórt meg —, de fel kell itt idézzem azokat az élményeket, amelyekben a társaság részesített. Ezt azért is meg kell tegyem, hogy megelőző zsörtölődéseimnek nagyobb nyomatékot adjak. Van mit féltenünk, van mit újraélesztenünk, ós talán van amiben bízhatunk, hogy szeretett szakmánk területén a társaság segíteni tud az alkotó munka újjászervezésében. E sorok írója először az 1952-es Balaton-ankéton találkozott az MHT-vel, ahová a másodéves mérnökhallgatót I'app Ferenc „küldte ki" tanszéki „keretből" A Balatonra máig érvényes, ós akkor el is fogadott és érvényesülő szakmai állásfoglalásokat az elnöklő Mosonyi Emil foglalta össze, annyira átérezve a tudomány fejlődésében elhatározó jelentőségű pillanatot — elődeink úgy mondanák, hogy a „numen adest" jelentőségét, hogy hangja elcsuklott. 1954-ben, 55-ben az ország vízkészletének feltárásában elért eredményeket tárgyalta a társaság. Kessler Hubert nagyszerű karsztvízháztartási modellje, a világ egyik legelső instacionárius (ós gyakorlatban tökéletesen bevált) hidrológiai modellje ekkor került bemutatásra. Ekkor láttam, hogy nemcsak színészi teljesítményt, de a konkrét alkotó munkát is tapsvihar fogadhatja. Lászlófjy 1954. évi társasági előadása — amely a „Hidrológiai hossz-szelvény és a fajlagos lefolyás Magyarországon" szerény címet viselte — volt a műszaki hidrológia születésnapja. De hasonló élményt nyújtott Vbell Károly több tiltakozást, mint egyetértést kiváltó előadása is. A későbbiek során Szigyártó Zoltán csapadékok számával foglalkozó előadása az elméleti hidrológiai kutatás legkorszerűbb fejezetének nyitányában biztosította számára az abszolút prioritást. Vágás István előadássorozata, amely az nterdiszciplináris gondolkodásnak legmegfelelőbb »'eredményei között a Bolyai geometria hidraulikai bevezetésével a hazai tudomány egyik legfrappánsabb eredményét hozta. A hidrológia másik oldalát mutatta meg SalaminPál; az egves vízfolyásokföldrajzi-műszaki elemzésének összekapcsolásában talált olyan összefüggéseket, amelyek felkutatása esetenként a vízrendező mérnök feladata. Az adathiányos vízgyűjtők vízgyűjtőfeltárásának ma inkább igényelt, mint követett gyakorlatát a Rakaca tározó előkészítő munkái során Szigyártó Zoltán vezette be 25 éve, ós mutatta be társaságunkban. Az egyszerű képletre vágyó mérnök igényét Csermák Béla elégítette ki és mutatta be a nagy munkával készített egyszerű módszerét. Eredményeit vitató hozzászólások, bírálatok ma még emlékezetesebbé teszik az akkori társasági tudományos életet, és arra is megtanították a