Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)
5-6. szám - Andrik Péter: A Giardia lamblia terjedése ivóvíz útján. Irodalmi áttekintés. I. A vízeredetű giardiázis
V. NDRIK P.: A Giardia lamblia terjedésé 317 3. Életciklus A kórokozó vegetatív alakja a vékonybél felső szakaszán élősködik. Szívófelületével rátapad a bélhámsejtekre, mintegy bevonatot képez a bélfalon. Erősen fertőzött egérben 1 mm 2 bélfalon 1 millió protozoon is élhet. Ebben az állapotban történik a gazdaszervezet megbetegítése. A növekedés-szaporodás (osztódás) fázisa után a trofozoit vastag sejtfalat képez és encisztálódik. Ezt az alsóbb béltraktusban az organizmus számára kedvezőtlen körülmények, valamint a gazdaszervezet immunválasza indukálják. A székletbe — kivéve a heveny hasmenéses eseteket — már csak tiszták kerülnek. A fertőzött egyénből naponta székletgrammonként 0,5—7 millió ciszta távozhat. A ciszták nagy száina biztosítja a Giardia fennmaradását és új gazdához kerülését. A ciszta alak rezisztens, hosszú időn át a természetben is életképes (ld. később). Az új gazdaszervezet által lenyelt ciszta a vékonybélben excisztálódik, a tisztából trofozoit bújik ki, osztódik és megtapad a bélfalon. Ezzel teljessé válik az egysejtű életciklusa. 10 cisztából legalább 1 fertőzőképes, ezért a minimális fertőző dózis 1—10 ciszta, de 100 ciszta lenyelése biztosan fertőzést jelent. Vonatkozó szakirodalom: Rendtorff (1954); Bálint (1962); Makara (1966); Le vine (1966); Wolfe (1978); Meyer (1979); Craun (1979 a); Bingham és Meyer (1979); Danciger és Lopez (1980); Knight (1980); Meyer és Jaroli (1980); Bice és Hoff (1981); Schaefer és Bice (1981); Akin (1983); hippit és Logsdon (1984); Lángé et al. (1986); Geldreich (1986) ós (1987). 4. A betegség A giardiázis inkubációs ideje a ciszta lenyelése után 1—3 hét (Rendtorff, 1954; Shearer és Lapham, 1984). A fertőzött egyén nem feltétlenül betegszik meg, de évekig tünetmentes ürítő maradhat (Lippy, 1979; Craun, 1979 a; Meyer, 1979; Schaefer és Rice, 1981 \ Rubinetal., 1983). A betegség heveny ós krónikus formája ismert. Az egysejtű, óriási tömegben megtapadva a vékonybél hámrétegén, felszívódási zavarokat idóz elő, egyrészt a bólbolyhok aktív felületének csökkentése, másrészt toxikus anyagok képzése útján (Makara, 1966). Zavart szenved a szénhidrátok, fehérjék ós zsírok felszívódása, ez utóbbi miatt csökken a zsírban oldódó vitaminok (A, D, K stb.)' szintje a szervezetben, s az így létrejövő vitaminhiány akut tüneteket idéz elő. A felszívódási zavarokon kívül enteritis (bélgyulladás), máj- ós epepanaszok, anaemia (a vas- és a fehórjefelszívódás akadályoztatása miatt) jelentkezhetnek. A heveny giardiazis tünetei: gyakori hasmenés, vizes, bűzös szóklettel, szélgörcs, hasi felfúvódás, hányinger, étvágytalanság, ritkán hányás, alacsony láz, fejfájás, általános gyengeség, rossz közérzet. A betegség 2—3 hónap alatt spontán gyógyulhat, de krónikus formába is átmehet. A krónikus giardiázis jegyei gyermekeknél: rendszertelen székletürítés, periódusos heveny hasmenés bűzös, zsíros széklettel, hasi fájás ós puffadás, bágyadtság, rossz közérzet, sápadt arc, étvágytalanság, súlybani és fejlődésbeni elmaradás. Felnőtteknél gyakoriak a gyomor-bél panaszok, epe- ós májzavarok, általános gyengsóg, fáradékonyság stb. Kezelés nélkül ez az állapot éveken át tarthat. A Giardia fertőzésre különösen fogékonyak a gyermekek ós az immunhiányos személyek. A betegség megbízható — ám számos mellékhatással bíró — gyógyszerei voltak korábban az aeridin származékok (Atebrin, Acranil), ma helyettük metronidazol (Flagyl, Klion), tinidazol, gyermekeknél furazolidon (Foroxen) használatos. Felhasznált szakirodalom: Makara (1966); Christie et al. (1971); Geldreich (1972); Graun et al. (1976); Meyer (1979); Bingham és Meyer (1979); Schaefer és Rice (1981); Rubin et al. (1983); Shearer és Laham (1984). 5. A (iiardia lamblia előfordulása, terjedése A Giardia lamblia kozmopolita kórokozó, a fejlett és fejletlen országokban egyaránt előfordul. Az urbanizáció nem csökkentette, inkább növelte elterjedését (bölcsödei-óvodai hálózat, napközi otthonok, koncentrált munkahelyek, stb.), amit a közműves vízellátás is elősegít (Wolfe, 1978). Az Egyesült Államokban az utolsó 30 évben a Giardia fertőzöttség átlagosan 1-ről 10%-ra növekedett, s ez a kórokozó ma a parazitás megbetegedések leggyakoribb ágense (CDC, 1977 c; CDC, 1978 b; Woífe, 1979; Meyer, 1979; Meyer és Jaroll, 1980). A giardiázis erősen emelkedő tendenciáját példázza a Giardia-pozitív esetek számának alakulása Kaliforniában (Shearer és Lapham, 1984); 1974: 4 pozitív eset 1978: 461 pozitív eset 1979: 955 pozitív eset 1980: 1954 pozitív eset 1983: 3608 pozitív eset Az átlagos fertőzöttség nem tükrözi a kórokozó valódi elterjedését, mely függ a vizsgált területtől, populációtól, korcsoporttól. Az USA-ban a 6 hónapos — 3,5 éves korosztályú napközi otthonos kollektívákban a Giardia-fertőzöttség 29—54%-os volt. Kaliforniában a városi lakosság 3—6, a vidéki lakosság 12—15%-a bizonyult fertőzöttnek (Shearer és Lapham, 1984). Magyarországon 1966-ban átlagosan 10% körüli volt a gyermekek és 2% körüli a felnőttek Giardiafertőzöttsége, de egyes közösségekben az 50—70%-ot is elérte (Makara, 1966). Legfertőzöttebb korcsoport a 2—3 éveseké, mely — a bölcsödehálózat fejlődése óta — megelőzi a korábban vezető óvodás korcsoportot. 1986-ban, a Köjálok vizsgálatai szerint a felnőttek 3,3%-a, a gyermekek 1,8%-a volt fertőzött, célzott szűrővizsgálatok esetén azonban a gyermekkollektívákban 10—30%-os pozitivitás is előfordult. A giardiázis terjedése megegyezik más enterális — bélrendszeri— kórokozók (vírusok, baktériumok, egyéb egysejtűek) terjedésével abban, hogy a fertőzés forrása a pozitív szóklet és a fertőzés belépési kapuja a száj (Meyer, 1979). A pozitív széklettől az új gazdaszervezetig való terjedést térben ós időben elősegíti a nagy ellenálló képességű cisztaállapot. A ciszták a szervezeten kívüli, mostoha körülményeket 2—3 hónapig is túlélik (Shearer és Lapham, 1984), hideg vízben egyesek szerint 2 hónapig (Geldreich, 1977, Lángé et al., 1986), mások szerint csak 16 napig (Rendtorff és Holt, 1954) fertőzőképesek maradnak. Kísérleti körülmények között 5 °C-on, vízben a ciszták életképessége 25 nap alatt alig csökkent, de fagypont alatt ós 20 °C fölött 2 nap után jelentősen károsodtak (Wickramanayake et al., 1985). A Giardia ciszta elsődlegesen közvetlen úton, személyről személyre terjed a fertőzött széklet
