Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

5-6. szám - Andrik Péter: A Giardia lamblia terjedése ivóvíz útján. Irodalmi áttekintés. I. A vízeredetű giardiázis

318 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 5—6. SZATJ széthurcolásával. Ez különösen a gyermek korosztályokra jellemző (Makara, 1966), de észlelték homoszexuális férfiaknál is (Shearer és Lapham, 1984). Nyilvánvaló, hogy ezt a terjedési módot a lakosság higiénés kulturáltsága nagymértékben befolyásolja. A Giardia tiszták terjesztője lehet tehát minden olyan anyag, amely kapcsolatba kerülhet ogyfelől a fertőzött széklettel, másfelől a leendő gazdaszervezet bélcsatornájával. E szempontból elsősorban a víz és az élelmiszerek kerülhetnek szóba (Makara, 1966; Meyer, 1979; Shearer és Lapham, 1984). Sokáig úgy gondolták, hogy a giardiák gazdaspecifikusak, és a humán faj állatokban nem fordul elő és fordítva (Makara, 1966). Üjabb an bebizonyosodott, hogy az embert megbetegítő Giardia lamblia gazdája más gerinces állat is lehet, ill. az ember is szerepelhet állati giardiák gazdaszervezeteként. A reservoir állatok, vadon élő rág.csálók (hód, pézsmapatkány stb.) ill. háziállatok (kutya): Levine (1966); Shaw et al. (1977); Davies és Hibler (1978); Bingham és Meyer (1979); Meyer (1979); Hewlett et al. (1982); Davies et al. (1983); Shearer és Lapham (1984); Bryck és Walker (1984). A Roine-i (USA) víz eredetű Giardiajárvány kapcsán a cisztákat tartalmazó nyersvíz itatásával mesterségesen fertőztek kutyát. Ez volt az első kísérletes víz eredetű giardiázis provokálása laboratóriumi állatban (Craun, 1979 b). A giardiák gazdaváltásának morfológiai ós immunológiai alapjai még nem tisztázottak (Shearer és Lapham, 1984). A Giardia ciszták állatok útján való terjedése növeli a fertőzés közvetlen és közvetett átvitelének lehetőségeit, beleértve a fertőződés víz és élelmiszer útját is. 6. A Giardia lainblia terjedése vízzel Vízjárványok A lezajlott vízeredetű Giardia járványok többségében a fertőzést közvetítő közeg felszíni víz ill. az ebből származó ivóvíz volt. Legveszélyesebbek a „tiszta", azaz fizikai, vegyi és bakteriológiai szempontból jó minőségű hegyi patakok, tavak, melyek vízgyűjtő területe kevéssé látogatott (vagy védett), de erdei gerincesekben bővelkedik, így a vizek kismérvű —- a rutin bakteriológiai módszerekkel gyakran ki sem mutatható —fekáliás szennyeződésére lehetőség van. E vizeknek az év nagyrészében 10°C alatti hőmérséklete optimális a Giardia ciszták életbenmaradását illetően. Az Egyesült Államokban és Kanadában e felszíni vizeket előszeretettel alkalmazzák közüzemi és magáncélú vízellátásra, mert a megfelelő minőség miatt víztisztításra nincs szükség, a vizeket — bakteriológiai paraméterekre beállított értékkel — legfeljebb klórozzák. Ilyen ivóvizet kap az USA-ban 7169 vízműből kb. 56 millió lakos, még olyan nagyvárosokban is, mint New York, San Francisco, Boston (Geldreich, 1986). A coliform számhoz adaptcdt klórmennyiség a Giardia cisztákra hatástalan (Id. a továbbiakban), s az ivóvízbe kerülő ciszták fertőzni képesek (Gravn et al., 1976; Shaw et al., 1977; Meyer, 1979; Meyer és Jaroll, 1980; Lippy és Luqsdon, 1984); Shearer és Ijapham, 1984; Braidech és Karlin, 1985; Lángé et al., 1986). Shearer és Lapham (1984) szerint az a személy, aki — egyéb víz híján — kezeletlen felszíni vizet fogyaszt (turista, kempingező, síelő, kamionos, stb.), közvetlenül kockáztatja a giardiázist. Ahol feltételezhető (és hol nem?), hogy a vízfolyásba, állóvízbe emberi vagy állati fekália mosódhat, ott a vízben infektív Giardia ciszta is feltételezhető. A széklet egyébként kútvizet is fertőzhet Giardiával, ha a kút rosszul épített (Moore et al., 1969). Az Egyesült Államokban 1965 — az ott először bizonyított vízeredetű giardiázis évo — és 1982 között a Giardia vízjárványok száma a következőképpen alakult (Lippy és Logsdon, 1984): Intervallum Giardiázis Más vízjárványok összesen 1963—1967 1 57 58 1968—1972 6 94 100 1973—1977 17 124 141 1978—1982 39 157 196 összesen 63 432 495 Látható, hogy a vízeredetű giardiázisok száma 5 évente kb. megduplázódik, míg az egyéb vízjárványok száma egyenletesen emelkedik. 1963—67-ben a Giardia 1,7%-ban, 1978—82-ben már közel 20%-ban volt a vízjárványok okozója. 1965 ós 1984 között az USA-ban összesen 19 770 személy betegedett meg víz által közvetített giardiázisban (Craun, 1986), de ebből 1970-ig csak 176 eset fordult elő (Craun és McCahc, 1973), azaz az utóbbi 15 évben a megbetegedések száma jelentősen emelkedett. Mivel a vízjárványok mintegy felében az etiológiai ágens felderítetlen marad (Pipes, 1982), feltételezhető, hogv az ismeretlen eredetűnek minősített gastroenteritisek egy részét is Giardia okozta, azaz a valódi esetszám a közöltnél jóval nagyobb. A Giardia járványok csak felszíni és ivóvízzel terjedtek, fürdővízzel,"szennyvízzel, aeroszollal, talajjal nem (Benenson, 1975), bár Shertzer (1986) szerint a szennyvizek Giardia-pozitivitása jelentős lehet. További szakirodalom a víz eredetű giardiázis veszélyes növekedéséről: Craun (1979 a) és (1986); Hoff et al. (1984); Logsdon (1987). A Giardia lamblia víz útján való terjedése ós szerepe a vízjárvrinvokban 1946-tól feltételezett. Ekkor volt az első, bizonyított vízeredetű giardiazis Tokióban, ahol egy szállodában az ivóvízvezeték szennyvízzel kommunikált ós 150 amerikai vendég betegedett meg. Entamoeba histolytica egysejtű és Giardia lamblia a lakók 64, ill. 77%-nak székletéből kitenyószett, viszont az Entamoeba histolytica-negatív betegek 80%-ának székletében Giardia lambliát találtak (Davis és Ritchie, 1 948; Craun. 1979 a; Shearer és Lapham, 1984). Az Egyesült Államokban két nagv Giardia járvány esetében feltételezték, de bizonyítani nem tudták a kórokozó víz eredetét: 1954, Portland (50 000 szernólvt érintett,) és 1972, Boulder (Veazie, 1969; Meyer, 1973; Vernon. 1973; Craun, 1979 a). Víz'eredetű Giardia járványról számoltak be NagyBritanniából'( Wy/e, 1979), Ausztráliából (Meyer, 1979), Kanadából (Bryck és Walker, 1984), Svédországból (Neringer et al., 1 987) is. Az USA-ban az első, bizonyítottan víz eredetű Giardia járvány után (1965, Aspen) 17 óv alatt 62 járványt regisztráltak. A járványok túlnyomó többsége az ország ÉK-i részét és a nyugati partvidéket érintette (Colorado, New York, New Hampshire, Pennsylvania, Tennessee, California államok) ós minden esetben hegyvidéki üdülőkörzetben, nemzeti parkban, téli sportcentrumban, szezonális szállóhelyeken (kemping, menedékház, síszállás, stb.) jelentkezett vagy innen indult ki (GDC, 1977 a; 1978 a; 1980). Minden járványnak közös jellemzője volt (kivéve Aspen, 1965) a felszíni eredetű víz fogyasztása. Előfordult a felszíni