Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

2-3. szám - Könyv- és folyóiratszemle

Könyvek 169 — A torkolatokat úgy kell szabályozni, hogy a szállított vízmennyiség a befogadóba jusson, ne folyjék szét a környéken. — A hidak feleljenek meg az árvizek szintjének, a hajózás követelményeinek és tegyék lehetővé a víz szabad lefolyását. — A lefolyást gátló nádasokat és más növényzetet ki kell irtani. (A nádasokat fel kell gyújtani.) — „A visszaduzzasztás természetéből következik, hogy az ilyen helyeken létesített átvágások nem csökkentik észrevehetően a vízszintet. Ezért itt nem kell az árvizek mérséklése céljából nagy munkával átvágásokat kiemelni, mivel azok legfeljebb a hajóutat, vagy az építendő védműveket rövidítik meg." — Minden új csatorna, amennyiben lehetséges, a legrövidebb úton, a mélyfekvésű terület közepén haladjon. — A szabályozás után a feliszapolódás csökkenni fog és a meder is mélyebb lesz, mint volt. Olyan szelvényű medret kell a folyó számára kialakítani, amely a vizeket veszély nélkül be tudja fogadni. — A védőtöltések szilárd földből készüljenek. A későbbi erősítés a víz felé eső oldalon történjék, lent lankásabb, fent meredekebb rézsűvel. A védőgátak magasságának arányban kell állnia a víz egész tömege biztonságos levezetésének szükségletével, sőt a hullámverés várható magasságával is. — A meder folyamatos tisztogatása kívánatos. A futóhomok szélhordásai ellen fák, erdők ültetése javasolható. — A töltések tervezett távolsága az alsó szakaszon mai mértékrendszerben kereken 380 m, feljebb 250 m. A terv 8 helyen átvágásokat javasol, de ezt nem az árvizek meggátlása céljából tanácsolja, hanem a védőgátak megrövidítése érdekében, annak fenntartásával, hogy a kivitelezés során szükség esetén növelhessék az átvágások számát. Általában a vezérárok mélyítésével javasolja a terv az átvágások nyitását. Csak, ha a folyó nem képes kidolgozni a maga számára az új medret, akkor tart szükségesnek újabb munkákat. További részletek foglalkoznak a mellékfolyókra érvényes különleges teendőkkel. összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a későbbi Tisza-szabályozásnál Vásárhelyi Pál által követett alapelvek mennyire közös elgondolásokon alapultak a Huszár Mátyás művében kifejtett alapelvekkel. A magyar mérnök tanulta meg a legjobban a magyar folyók szabályozását és azt is mondhatjuk: a XIX. század első felében magyar mérnöki iskola alakult ki. Sajnos, az eredeti közlemények nem kerültek a köztudatba — még a műszaki köztudatba sem —. mert latin, esetleg német nyelvű megfogalmazásaikat elfelejtették magyar nyelven később is közreadni. Ezért nagy az ércleme a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság kiadványának, mert a még ma is időszerű műszaki alapelveket széles körben hozzáférhetővé tette. Bizonyos, hogy még a mai idők vízi mérnöke is sokat tanulhat e rövid, de különlegesen világos fogalmazású, lényegre törő munkából, és a szabályozatlan folyók természetének részletes leírása a mai idők szakemberét is eligazíthatja, hogy honnan, milyen oldalról várhat a vizek részéről leghamarább támadást. A kiadvány külső megjelenése — a kecskeméti Petőfi Nyomda érdemeként — a könyvtárak díszévé teszi a kötetet. Vágás István A magyar—jugoszláv vízgazdálkodási együttműködés 30 éve (Budapest, 1986. A Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat kiadása. Szerkesztők: Litauszky István és Crkvenjakov Miroslav. 12,25 A '5 ív, 49 ábra és kép, 1 térképmelléklet.) A magyar és jugoszláv népek kapcsolata a történelem folyamán a vizekhez való kötődést is jelentette: a vizek felhasználását, az ellenük való védekezést és a vizek védelmét. A jugoszláv és a magyar vízgazdálkodás közötti bizalom és kölcsönös tisztelet alapjai meszsze megelőzték az 1975. évi helsinki dokumentumokban elfogadott elveket. A Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság közötti sikeres vízgazdálkodási együttműködés harmincadik évére való megemlékezéskor külön ki lehet hangsúlyozni, hogy a vízügyi téren kialakult együttműködés nagyban segítette az együttműködés más formáit is. 1986-ban a vízgazdálkodási együttműködés harmincadik évfordulóján összeállított kötetben a két fél együttesen számol be azokról a vízügyi létesítményekről, amelyek a harmincéves együttműködés keretében épültek meg. A könyv beszámol arról, miként vált operatívvá és gyakorlatiassá az 1955-ben aláírt vízgazdálkodási egyezmény végrehajtása. Leírja a Magyar—Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság tevékenységét, s öszszefoglalóan bemutatja az ülésszakok munkájának eredményeit. Ezt követően részletes leírásokban tárja elő a Duna, Tisza, Dráva, Mura folyók közös érdekű szakaszainak, mellékvizeinek vízügyi helyzetét, fennálló vízügyi problémáit, a problémák megoldására eddig tett főbb intézkedéseket, a közeljövőben tervezett, és a későbbiekben kívánatos beavatkozásokat. Külön fejezet szól a Dráva és a Mura közös érdekű hasznosításának kérdéseiről, a Kerka—Lendva vízrendszer egységes terv szerinti rendezéséről. Ugyancsak külön figyelmet szentel a kiadvány a vízminoségvédelem időszerű feladatainak. Részletes időrendi felsorolás mutatja be a magyar—jugoszláv vízügyi tevékenységhez kapcsolódó eseményeket. A felsorolás már 1946-tal megkezdődik, hiszen a felszabadulást követően már ekkor megkezdődik a közérdekű kérdések egyeztetése és egy vízügyi egyezmény előkészítése. Az 1948-ig biztatóan haladó munkában kényszerű szünet következik, s csak 1954-ben újulnak meg a kapcsolatok, amelyek a két állam között 1955. augusztus 8-án Belgrádban egyezmény aláírására vezetnek. Jellemző eset, hogy ámbár az 1955-ben kötött egyezmény okiratainak kicserélésével annak életbe léptetése csak 1956. május 19-én történt meg hivatalosan, az 1956. márciusi dunai jeges árvíz idején a két fél együttműködése hasonló volt ahhoz, mintha az egyezmény már életbe lépett volna. A jubileumi kiadvány végül táblázatban sorolja fel azoknak a magyar és jugoszláv szakembereknek a nevét. akik a Vízgazdálkodási Bizottságban a harminc év alatt részt vettek. A szöveghez mellékelt függelék tartalmazza az 1955. augusztus 8-án aláírt belgrádi vízügyi egyezmény szövegét, továbbá az ugyanakkor elfogadott alapszabályzatot a magyar—jugoszláv vízgazdálkodási bizottság létrehozásáról és működéséről. A harminc éve fennálló és élő magyar—jugoszláv vízgazdálkodási együttműködés a hivatalos érintkezésen túl a társadalmi szervek érintkezését is megkönnyítette és magánjellegű baráti kapcsolatokat is létrehozott. Vonatkozik ez a vízügyi tudományos élet kapcsolataira is. Társaságunk és lapunk nevében ezért méltán köszönhetjük mi is a harmincéves évfordulót. Vágás István Az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetség kiadványai: Emde, W. v. d.: Az eleveniszapos eljárás levegőztetési rendszerei. (Wiener Mitteilungen — Wasser, Abwasser, Gewässer. 64. 1986. A Bécsi Műszaki Egyetem Vízminőségi és Mezőgazdasági Vízépítési Intézete kiadványa.) A kiadványban közölt előadásokat az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetség továbbképző tanfolyamán 1986. január 30-án tartották meg. A levegőztető berendezések túlzottan magasnak tűnő levegőbevitele és energiaköltsége miatt tiszta víz alkalmazásával kísérleti munkát végeztek jobb hatásfokú energiahasznosítási megoldások elérésére. A kísérletek nyomán az előadások áttekintő táblázatokat közöltek a különböző levegőztetési megoldásokról. Ezeknek gyakorlati jelentőségük van,