Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

6. szám - Vita

Hozzászólás (Schillerhez) 375 külföldi és hazai hidrológus és geográfus szakember részvételével. Ennek nagy sikere adta az ötletet KundigSteiner, W. zürichi egyetemi tanárnak, hogy az IGU keretében egy Nemzetközi Duna-kutató szervezet létrehozását javasolja, amelyben a Duna-vízgyűjtő területén érdekelt államok kutatói interdiszciplináris módon foglalkoznának a régió egészét érintő tudományos kérdésekkel. Javaslatát az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete magáévá tette és az érintett országok kompetens szakembereinek közreműködésével kidolgozta egy ilyen nemzetközi tudományos együttműködés programtervezetét. Ezt a programjavaslatot az IGU 1972. évi montreali kongresszusa elé terjesztettük jóváhagyásra. Ott azonban az, néhány közvetlenül érdekelt ország képviselőinek az ellenkezése miatt, sajnos nem talált egyhangú támogatásra. Emiatt le is került a napirendről. Azonban ez a program ma is bármikor ismét elővehető, mert aktualitása minden nappal növekszik. Amikor most a Schiller, H. szerkesztette Hidrológiai-monográfiát örömmel üdvözöljük, eszünkbe jutnak a közelmúlt említett magyar kezdeményezései, melyeket e monográfia pótolni ugyan nem tud — mert nem is volt feladata —, de arra viszont jó példát nyújt, hogy türelemmel és kitartással ezen a téren is érhető el siker. Hozzászólás Vágás István: „A nem-euklideszi vízmozgások" című tanulmányához* Kontur István BME Vízgazdálkodási Tanszék 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. A cikk ötlete, véleményem szerint abban áll, hogy a potenciálos áramlásokra szokásosan alkalmazott komplex változós függvények ábrázolási tartományát — valós és képzetes tengely — transzformálja euklidesziből nem-euklideszibe. Arra vonatkozóan nincsen megfelelő matematikai tájékozottságom, hogy ennek az ötletnek az általános matematikai újdonságát, vagy ismertségét megítéljem. Az ötlet valóban természetesnek tűnik: a komplex változós tér (pontosabban sík) miért ne lehetne nem-euklideszi? * Megjelent: e szám 319—322 oldalán. A kérdések elsősorban a hidraulikai vonatkozások területén merülnek föl. Mindenek előtt célszerű tisztázni egy névmegduplázódást: ez pedig Leonhard Eider (1707—1783) neve. A baseli születésű Euler, aki 1727-től 1741-ig, majd 1766-tól haláláig Szentpéterváron az Orosz Tudományos Akadémia tagjaként élt ós dolgozott. Több más dolgozata közül az 1755-ben megjelent ,,A folyadékok mozgásának alapelvei" című munkája mondhatjuk megvetette a folytonos közeg mechanikájának alapjait. Az 1748-ban megjelent ,,Bevezetés a végtelenek analízisébe" ós az 1755 hótkötetes ,,A differenciálszámítás alapjai" című könyvek tartalmazták mindazt, ami abban az időben az analízis területén elérhető volt. A tudománytörténethez hozzátartozik még az is, hogy Dániel Bernoulli (1700—1782) — akinek ,,Hidrodinamika" című műve 1738-ban jelent meg — bátyjával Nicolaus Bernoullival (1695—1726) együtt 1725-től Szentpéterváron tartózkodtak, elfogadva Katalin cárnő meghívását a szentpétervári Akadémiára. Euler ós Bernoulli gyerekei is apjuknál, Johann Bernoullinál (1667—1748) tanulták a matematikát Baselben. A nem-euklideszi geometriák rendszerére nem kívánok kitérni, ez már a 19. ós a 20. század matematikai világába vezet, és Carl Friedrich Oauss-tói (1777—1855) kezdve Félix Kleinen (1849—1929) — az Erlangeni programon — ós Bernhard Riemannon (1826—1866) keresztül egészen David Hilbertig (1862—1943) húzódik. De térjünk vissza Euler korára, sőt még azt megelőzően, a hidrodinamikát ós mondhatni az egész újkori fizikát megalapozó műre Isaac Newton (1643—1727): „A természetfilozófia matematikai alapelvei" címűre, kiadásának éppen idén, 1987-ben ünnepeljük 300-adik évfordulóját. És még egy momentumot kell megemlítenünk az infinitezimális számítást, vagy ahogy Newtonnál szerepel a fluxiószámítást, ami szintén olyan fegyverré — eszközzé — vált a modern matematikában, amely nélkül számolatlan eredmény eléréséről le kellett volna mondanunk. Az eszközök kialakítása egy-egy feladat megoldására tett erőfeszítések eredményei, majd szinte feledésbe tűnve a kezdeti lépések, kialakul a terror, a gondolkozási struktúra terrorja. A valóság olyan lesz, mint amilyennek mi látjuk, vagy elképzeljük. Egy kicsit pontosítva, Immanuel Kant (1724—1804) írja a 200 évvel ezelőtt 1787-ben megjelent „A tiszta ész kritikája" című művében: az én csak azt látja át, amit maga a saját terve szerint teremt. . .", továbbá ,,. . . a fizika is gondolkodásmódjának annyira hasznos forradalmát csakis amaz ötletnek köszöni, hogy annak alapján, amit az ész maga helyez a természetbe, azt keresi benne (nem pedig képzeli beléje), amit az észnek tőle kell tanulni, s amit magától nem tudna". A gondolkodás, az elméleti konstrukció) esetenként túlnő a valóságon, s ellentótben Kant meghatározásával olyat is beleképzel ami nincs. Itt szintén tanulhatunk Kanttól, aki azt mondja, hogy ,,az észnek egyik kezében alapelveivel, másik kezében a kísérlettel kell a természethez közelednie". Tehát a valóság, a gyakorlat kontrollja, ellenőrzése is roppant fontos. De ugyanilyen fontos a szabadság is, a gondolat szabadsága, ahogyan egy Henri Poincarétől vett idézet hirdeti a brüsszeli szabadegyetem falán: ,,A gondolat sohase vesse alá magát a dogmának, se valamely irányzatnak, se a szenvedélynek, se az előítéletnek, egyáltalán semminek, kivéve a tényeknek, mert ha alávetné magát, megszűnne létezni. . .". Igen, a tények ós a szabadság, kót tartó pillér amire építkezünk. Szembesítsük napjaink ismereteivel és kérdésfelvetéseivel az Euler-i tárgyalásmódot! Az Eulerféle tárgyalásmód a mozgásjellemzőket nem a folyadékhoz kapcsoltan, hanem a folyadék által kitöltött mozdulatlan tér pontjainak megfelelően vizsgálja.