Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)
3. szám - Domokos Miklós: Hidrológiai módszerek a hegy- és dombvidéki vízrendezés szolgálatában
S che l le r G y.— Schweitze r F .: A karsztos hegységek vízfolyásul 137 alakjában — korábbi példákat (WMO 1973; Beke Sné et al. 1983) követve — nemcsak a C 3% szorzotényezőt, hanem az n 3 % hatványkitevőt is szabad változóként kezelve, meghatározzák az NQ 3% mértékadó árvízhozam (2. ábra szerinti) mozaikrégiónként érvényes területfüggvényeit. Az összetartozó (NQ 3 %, A) értékpárok alkotta pontokat mozaikrégiónként kettős-logaritmikus koordináta-rendszerben ábrázolták és regresszióval egy-egy egyenessel kiegyenlítették. Az eredmények a 4. ábrán láthatók. A kapott értékeket szemlélve, érdekességként megállapítható hogy n 3% „optimális" értéke a Dunántúl területén — az eredeti Osermák-képlet (1) n 3% =0,5 állandójával szemben — 0,5 körül ingadozik ugyan, de eléggé tág határok (0,43 s n 8% s0,07) között változik. C 3% értékei — mivel n 3% értékétől erősen függenek — természetesen eltérnek a fí 3% árvízi tényező korszerűsített térképéről (3. ábra) leolvasható értékektől. 3.3 A nagyvízhozam és a középvízhozam arányán alapuló segédlet A vizsgálatba bevont vízhozam-nyilvántartó szelvények mindegyikére kiszámították a NQ 3% , KÖQ (4) Mind a 7 dunántúli mozaikrégió eredményeit összegzően mérlegelve, a következő következtetés vonható le (VITUKI, 1983): Az eddig is elterjedten használt eredeti Csermákféle módszer a felújított B 3% izometrikus térkép segítségével továbbra is a legmegbízhatóbb eredményt nyújtja. A mozaikrógió-szemlóletű segédletek közül az általános alakú (3) összefüggést érvényesítő segédlet az A s 200 km 2 vízgyűjtőnagyság esetében, a (4) aránybeeslósen alapuló segédlet (5. ábra fel só része) pedig csakis igazoltan szoros hidrogeológiai analógia esetén biztat elfogadható eredménnyel. 4. A mederalakító kisvízhozam becslése 4.1 A meder alakító kisvízhozam definíciója Az ún. mederalakító vagy mederfenntartó kisvízhozam, mint a vízrendezés-tervezés második hidrológiai kiindulási adata iránti igény határozott formában csak a legutóbbi években jelentkezett {Iiarkay és Lötz, 1978 \Kaliczka 1984.) viszonyszámot. A (ß 3 %, A) értékpárokat ismét a 2. ábra mozaik régiói szerint csoportosítva és szemilogaritmikus koordináta-rendszerben felrakva ugyancsak regresszióval meghatározhatók voltak az egyes dunántúli mozaikrégiókat jellemző pontsorok ß s %=d-lg A+c (5) alakú kiegyenlítő görbéi, amelyek az 5. ábraT.felső részén láthatók. 6. ábra. Elvi vázlat a Q m mederalakító vízhozam meghatározásához ('VITUKI 1983) 3.4 A segédletek összehasonlítása A dunántúli mozaikrégiók mindegyikére elvégezték a 3.1, 3.2 és a 3.3 alatti módszerrel, ill. a 3., 4. és 5. segédlet-ábrával becsült NQ 3 % értékeknek az észlelt adatsorokból származtatott NQ 3 % értékekkel való összehasonlítását . E hidrológiai paraméter pontos, egyértelmű meghatározásával az előzménynek tekinthető említett szakirodalom is adós marad. A Vízgazdálkodási Lexikon (1970) szerint: A mederalakító (mederfenntartó, mederképző) vízhozam „a vízfolyásnak az a vízhozama (pontosabban a vízhozam-tartománynak az a része), amelyhez tartozó hordalékmozgató erő és gyakoriság szorzata a legnagyobb értéket adja". Az e definícióból kiinduló, a 6. ábrán vázolt megfontolás alapján mederalakító kisvízhozamnak a napi vízhozamok — szükség esetén matematikailag kisimított — tartóssági görbéjének inflexiós pontjához tartozó Q m vízhozamot tekinthetjük. 5. ábra. Segédletek a ß 3% =NQ 3%IKÖQ és a d — Q m/KÖQ arányszámok becsléséhez a Dunántúl mozaikrégióira (VITUKI 1983)
