Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

6. szám - Hegyi Károly: Beszámoló a vízépítőipari műszaki konferenciáról

Hegyi K.: Beszámoló a vízépítőipari konferenciáról hogy a spontán módon folyamatosan csökkenő fizikai munkáslétszámmal is kielégíthetők legyenek az egyre növekvő építési igények. így aztán az a leegyszerűsítő szemlélet, ami szerint az építésiparosítás egyenlő az előregyártással, igen nagy teret nyert. Az ezzel kapcsolatos műszaki és árkonzekvenciák azonban nem mindig kerültek érdemüknek megfelelően figyelembevételre. A Vízépítőipari Tröszt a bevezetőben említett sajátosságok figyelembevételével döntött e körülmények között is a monolit vasbetonépítés technológiai fejlesztése mellett, alapvetően a technikai eszközök céltudatos korszerűsítése révén. Az első lépés az egyedileg, ácsmunkával készülő fa zsaluzatok kiváltása volt a megfelelő referenciával rendelkező, a hatékonyságot jelentősen megnövelő szerelhető zsaluzatokkal. Kezdetben csupán a NOE-UNT

VERSAL acéltáblás zsaluzatot honosítottuk meg. Ezt követte a nagyobb táblaméretű, a zsaluzási munkák termelékenységét tovább növelő, a szerelési időigényt pedig tovább csökkentő NOE-Combi 20 és 30 típusú nagytáblás zsaluzatok meghonosítása. Mindez természetesen a tervezőkkel való szorosabb együttműködést igényelte annak érdekében, hogy az építményszerkezetek lehetőleg a szerelhető zsaluzatokkal elérhető építéstechnológia optimális előnyei érvényesülésével kerüljenek megtervezésre. Ez — feltehetően — bizonyos kompromisszumokra késztette a víztechnológiai tervezőket, de az biztos, hogy ezek korántsem voltak olyan eredmények, mint amilyenre a sokkal több megkötöttséggel járó előregyártott szerkezetek késztették őket. Egyébként — többek között — ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Tröszt a szennyvíztisztítás terén saját fejlesztési tevékenységként a mélylégbefúvásos levegőztetéssel végzett biológiai szennyvíztisztítás meghonosítását választotta. Ermél ugyanis kevésbé játszanak közre a hidraulikai szempontok, a víztechnológiai igények nem ellentétesek a nagytáblás zsaluzatokkal célszerűen kialakítható, hosszú, sík falfelületekkel határolt műtárgy- alakzatokkal. Az előadás témája ós megszabott időkorlátai nem tették lehetővé a kérdés mélyebb összefüggéseinek a taglalását. Megemlítésre azért került csupán, hogy érzékeltesse azt a komplex szemléletet, amellyel a Tröszt a vízgazdálkodási és vállalati érdekek összehangolására törekszik műszaki fejletsztő tevékenységében, hangsúlyozza továbbá, hogy a szerelhető zsaluzatokkal történő munkavégzés szükségképpen jelentős minőségi javulást is eredményezett. Az egyedi, ácsmunkával készülő deszkazsaluzatok elkerülhetetlen hézagai ugyanis a beton szilárdsága és felületi tömörsége szempontjából legértékesebb cementhabarcs jelentős részének elvesztését okozták. Ez, valamint a deszkazsaluzat felületi egyenetlenségei gyakran okoznak felületi, sőt a szerkezet mélyebb részeibe is behatoló felritknlásokat, amik káros következményekkel járnak mind a szerkezet szilárdsága, mind a felületet érő káros behatások — fagyás, beton- és fómkorrózió -— szempontjából. Mindezek, — ha nem is okozzák többnyire a szerkezet ab ovo alkalmatlanságát — a létesítmény nem kellő megbízhatóságára ós idő előtti elöregedésére vezetnek. Könnyű belátni, hogy a szerelhető zsaluzatok gyakorlatilag elhanyagolható táblaközi hézagai ós sima felületei milyen előnyös változásokat vontak maguk után az elkészült falazatok tömörsége és sima felülettel való kialakíthatósága tekintetében. Az előadó rámutatott a Tröszt által összeállított „Útmutató zsaluzatszerelési tervek készítéHidrológiai Közlöny 1985. 6. sz. 371 séliez" című kiadvány hézagpótló jelentőségére. Ugyanis a szerelhető zsaluzatokat előállító külés belföldi vállalatok is csupán szerelési segédletet adnak a termékeikhez, de zsaluzat teherviseléséhez és alaktartásához szükséges számítási metodikát, vagy a számítások eredményeit a gyakorlat számára könnyen kezelhetővé tevő méretezési diagramokat nem adnak. Márpedig a képlékeny állapotban lévő frissbetonból eredő túlterhelésekből adódóan már nem egy deformált építményszerkezet született, nem beszélve a zsaluzati elemek ebből eredő tönkremeneteléről. Az építésiparosítás következő lépcsőfoka volt a szivattyús betonbedolgozás technikai és technológiai feltételeinek a megteremtése, ennek révén pedig — legalábbis ott, ahol a gazdasági és organizációs feltételek lehetővé tették — e módszer általános bevezetése. A technikai feltételek közé tartozott —- maguknak a megfelelő betonszivattyúknak a beszerzésén túlmenően — az ezeket kiszolgáló háttérgépeknek, ill. kiegészítő gépeknek munkábaállítása. Ezek a gépek alapvetően a minőségi beton készítésére ós szállítátására alkalmas betonkeverő telepek és autó-betonmixerek, az igényesebb műtárgyak esetében pedig a nagyfrekvenciájú vibrátorok. Ott ahol gazdaságilag nem indokolt, vagy nem megoldható a saját betonkeverő bázis telepítése, a Tröszt vállalatai egyre növekvő mértékben támaszkodnak a házgyári, vagy körzeti betongyárakra. A vízépítési monolit vasbetonépítés iparosításának a hiányzó láncszeme ezek után az időrabló, alacsony termelékenységgel végezhető, egyedi szálakból szerelt armatúra-készítés termelékenyebb módon történő megoldása volt. Ennek kapcsán fordult a Tröszt figyelme a gyárilag hegesztett betonacélhálók alkalmazási lehetőségeinek és módjainak a megteremtésére a vízépítésben is. Az e téren mutatkozó alapvető akadály elhárítása a VIZITERV-vel közös kezdeményezésünkre történt meg az MSz 15227 szabvány előírásainak módosításával. Kezdetben maga a Tröszt csupán a termelékenység fokozási lehetőséget látta e téren, de mikor az Épít estudományi Intézet is bekapcsolódott fejlesztő munkánkba egyes, már megtervezett műtárgyak betonacél vázának hegesztett hálók alkalmazásával történő áttervezésével, kiderült, hogy jelentős — műtárgyanként 20-30 % betonacél megtakarítás adódik. A megtakarítási lehetőség épp a vízépítés terén válhat ilyen számottevővé mivel — mint ahogy erre Dr. Madaras Gábor, az Építéstudományi Intézet munkatársa több publikációjában is rámutatott — a gyakorlatilag vízzárónak tekintett, korlátozott repedéstágasságra méretezett vízépítési vasbetonszerkezetekben a teherviselő acólszálak rövid szakaszonkénti lehorgonyzási igényét maga a háló kielégíti a teherviselésre is képes ponthegesztéssel kapcsolódó keresztszálak révén. Ugyanezt a hatást az egyedi szálakból szerelt acélbetétek esetén csak jóval nagyobb mérvű, az erőjátékban részt nem vevő pótvasalással lehet elérni. A lényeges megtakarítás tehát ezek elhagyhatósága révén adódik. A dolog sajátosságaihoz tartozik azonban az a körülmény, hogy míg a termelékenység számottevően megnövekszik, a felhasznált betonacél mennyisége és az építési átfutási idő pedig ugyancsak számottevő mértékben lecsökken, az anyagköltség nem csökken ilyen mértékben, sőt egyes esetekben a közvetlen anaygköltségben még ráfizetés is mutatkozik. Mindennek magyarázata abban