Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

6. szám - Kovács Dezső: A folyó- és tószabályozás környezetvédelmi eredményei és lehetőségei

326 Hidrológiai Közlöny 1985. 6. sz. Kovács D.: A folyó- és tószabályozás A magyar Felső-Duna különleges helyet fog­lal el folyóink között, mivel a Szigetközi mellék­ág rendszer egyedülálló hazánkban. Itt a Duna ősi hordalékkúpon folyik, számtalan kisebb-nagyobb ágra szakadva. Az 1886—96 évek között, első­sorban hajózási szempontból végrehajtott közép­vízi szabályozás során kialakított főmeder két oldalán az árvédelmi töltésekig terjedő ágrend­szer eleinte csak a halászatból élő helyi lakosság megélhetését szolgálta, de az utóbbi időben ide­genforgalmi, üdülési (horgászati, vadászati) jelen­tősége megnövekedett. A Magyar—Csehszlovák Közös Műszaki Bizott­ság határozata alapján 1966-ban megkezdett és lényegében már befejezett átfogó szabályozás, korszerű koncepciók alapján történt és a Rajka— Ásvány közötti szakaszra terjedt lei. A mellék­ágaknak a középvízi és nagyvízi szabályozás ér­dekeivel összhangban megvalósult felső végi lezá­rása és belépcsőzése jó példa arra, hogy hidrauli­kailag helyesen méretezett szabályozási művekkel a tájképi adottságok minimális megzavarásával, egyidejűleg lehet szolgálni a vízszabályozás és a természetvédelem érdekeit. Az egységes főmeder kialakítását szolgáló szabályozási beavatkozások összhangban vannak a Gabcikovo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósulásával és üzemelteté­sével is. Az egységes és rendezett part, amelynek kialakítása a partmenti erdősávot vette igénybe és szüntette meg, ma már mind esztétikailag, (füvesített), mind gazdasági szempontból (erdésze­ti rakodók stb.) megfelelőnek mondható. A folyószabályozás és a parti szűrésű vízadó rendszerek összefüggései A növekvő vízigények kielégítése szempontjá­ból mind nagyobb fontossággal bírnak a folyók menti vízadó rendszerek, vízbázisok. Ezek tele­pítése, igénybevétele, hasznosítása sok esetben különleges követelményeket támaszt a folyósza­bályozással szemben, olyanokat, amelyeket az ismert és alkalmazott szabályozási módszerekkel és eszközökkel a legkedvezőbb körülmények között sem lehet kielégíteni. Különösen érvényes ez olyan igényekre, amelyek már' egy szabályozott folyószakaszt érintenek, azaz szabályozás után, például a keresztirányú művek kiépítését követően jelentkeznek, a művek okozta áramlási árnyékban, parti zátonyok mentén. A keresztirányú folyószabályozási művek (sar­kantyúk, keresztgátak) ugyanis hatással lehetnek a környezetükben levő parti szűrésű kutak hoza­mára és — a folyó vizének, illetve hordalékának elszennyeződése miatt — a vízminőségre is. Rá kell azonban mutatni arra, hogy a parti szűrésű vizek minősége esetében a folyamsza­bályozás szerepe legfeljebb a mások által gyako­rolt káros cselekmények következményei mérté­kének csökkentésére szorítkozhat. Az évtizedek óta működő sarkantyúk és egyéb feltöltődést okozó művek hatása mindaddig kedvező volt, amíg a vizek szennyezése miatt a felrakódó hor­dalék vagy iszap maga is szennyezetté nem vált. A folyamszabályozás szerepe ez esetben az lehet, hogy tud-e saját eszközeivel olyan helyzetet te­remteni, hogy a mások által szennyezett hordalék folyamatosan elvonuljon és soha ne ülepedjen le olyan helyen, ahol káros következmények okozója lehet. Ha a szennyezettség azonban nem csökken, ez a célkitűzés bizonyos idő után nem érhető el. A szabályozási művek és a' kutak viszonylagos helyzetének megfelelően a kifejtett hatás egyaránt lehet kedvező, vagy kedvezőtlen, függetlenül attól, hogy az igények kielégítését mennyire lehetett egyeztetni, összhangba hozni. Erre példa a Duna Vác—Budapest közötti szakasza, ahol mind a szabályozási művek, mind a kútsorok fokozatosan épültek ki. A folyószabályozás a Dunán, egy nemzetközi hajóútként használt folyón, olyan elsőrendű köve­telmény, amelyet nemzetközi előírások támasztanak alá, szükségességükhöz nem férhet kétség. Az új kutak telepítésénél tehát tekintettel kell lenni a meglévő szabályozási művekre. Hasonlóan, a szabályozási műveket is a tervezéskor a már meg­lévő kutak hatás-, illetve védőterületének lehető­ség szerinti messzemenő figyelembevételével kell elhelyezni. Mivel a sarkantyúk mindig váltakozva helyez­kednek el a meder jobb és bal oldalán, a sarkan­tyúk által megnövelt áramlási sebességek körze­tében javulnak, áramlási árnyékukban romlanak a vízkivételi viszonyok. Éppen ezért a két parton párhuzamosan telepített kutakra a szabályozási művek hatása nem lehet azonos és mindkét parti kútsorra kedvező! A kutak üzemeltetői a mederkotrást általános érvényűén kedvezőtlennek tartják. A tapasztala­tok szerint azonban a hajóutat javító ún. gázló­kotrások nincsenek számottevő hatással a kutak üzemére, az azoktól való távolságuk és kis volu­menük következtében. Az ipari kavicskotrások általában már közelebb történnek a' kutakhoz, mennyiségük is nagyobb és a meder-anyag mélyebb rétegeit is érintik. Az elmúlt időszakban, de még jelenleg is hiányos­ság az, hogy nincs megfelelő módszerrel megala­pozottan és egyértelműen meghatározva a parti szűrésű vízművek védőterülete a folyómederben. Általánosan elfogadott védő-távolság vízügyi ér­dekből az 50 m, a partvédekezetek, vezetőművek állékonyságának biztosítása érdekében. A kutak védőterületének pontos ismeretében lehet egyez­tetni, illetve meghatározni a mederkotrás helyét és módját, figyelembe véve az MI—10. 209/2—80 számú tervezési irányelvben, a kotrásokra vonat­kozó előírásokat. Bár a kutak tényleges hatás-, illetve védőterü­letét a folyómederben az üzemeltetők még nem határozták meg, a vízügyi szervek minden jogos­nak itélt panasz esetén beavatkoznak. Időlegesen, vagy véglegesen beszüntették a kotrást az adott térségben. Az ipari célú kotrás tilalma jelenleg is érvényben van a kb. Budafok—Dömös közötti Duna-szakaszon és ezért a távlati kavicsigények kielégítésére Nagymaros felett, illetve Adonytól

Next

/
Thumbnails
Contents