Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

5. szám - Dr. Wisnovszky Iván: A vízellátás, csatornázás és fürdőszolgáltatás szakember ellátása

292 Hidrológiai Közlöny 1985. 5. sz. Dr, Wisnov szky I.: A vízellátás, csatornázás és fürdő szolgáltatás 1984 decemberében ezt a kérdést elemezte szakértők bevonásával. Vizsgálta a szakirányú üzemeltetést közvetlenül érintő képzési kínálatot, az üzemeltetők fogadókészségét a képzéssel kapcsolatban és a továbbfejlődést befolyásoló néhány csatlakozó jelenséget. Az Oktatási Bizottság kibővített üléséről adok áttekintést a következő fejezetben. A társaság oktatási bizottságának kibővített ülése 1984. decemberében, a vízellátási, csatornázási és lürdőszolgáltatás szakemberellátásáról A kibővített ülésen Halion István a Vízgazdálkodási Intézet szakértője adott áttekintést a vízműkezelő, csatornamű kezelő szakmunkásképzésről, a betanító képzésről és ezek beválását feltáró szociológiai felmérésről. Ismertette, hogy a vízműkezelő, és csatornaműkezelő szakmunkásképzés 5 éve folyik dolgozók részére Békéscsabán, Budapesten, Nyíregyházán, Siófokon, Szombathelyen és Vácott. Közülük Budapest kivételével a nappali tagozaton, iskoláskorúak részére is elindult a képzés. 1984 végéig 998 szakmunkás tett vizsgát. A végzett szakmunkások távolról sem fedik egyenletesen az országot. A fedettségi anomáliák rámutatnak, hogy a munkáltatók nem érdekeltek kellően a munkásállomány célszerű szakképzettségének kialakításában. Ezt erősíti meg a tény, hogy a szakmunkásénál szűkebb szakterületen felkészítő betanító képzés ismét előtérbe kerül. A jelenség egyik motiválója, hogy az üzemeltetés szakszerűségének és minőségének ellenőrzése hazánkban fejletlen, tekintet nélkül ennek számos környezetkárosítási következményére. A másik motiváció: számos vízi közüzemi vállalat nem alakít ki belső érdekeltséget a szakirányú szakmunkás vizsga letétele iránt. A fürdőüzemi műszaki szakmában a képzés 1985ben indul meg, jelenleg e téren csupán betanító képzésben vehetnek részt a dolgozók. A fürdőüzemi humán szakismeretekből kialakított szakmában ugyancsak 1985-ben indul dolgozói képzés. Ez lép a jelenlegi egészségügyi képzés helyébe. A szakmunkások módszeres továbbképzése még megoldatlan a tárgyalt szakterületen. Ennek elsősorban az új technológiákhoz kötött részét kell rövidesen megindítani, magas színvonalú, audiovizuális eszköztárra és jól felkászült oktatótestületre támaszkodva. Később nélkülözhetetlen lesz szakirányú mester-szakmunkás képzés is. A továbbképzés része lesz az indulás előtt álló, részben központosított művezetőképzés. Ez a képzés nyitja meg az előrelépés lehetőségét a tehetséges, vezetést vállaló szakmunkások számára. Ügy tűnik, hogy a környezetvédelem kulcsfigurája hazánkban a szippantókocsi kezelő, aki természetesen gépkocsivezetői vizsgát kell, hogy tegyen. Azt azonban senki nem vizsgálja, hogy ismeri-e a környezetvédelemben betöltött szerepét. Számot ad-e erről az ismeretéről? Ez a helyzet megköveteli, hogy az irányító vezető testületek együttesen segítsenek ezen a rendezetlen helyzeten! Végül ismertette egy 1984-ben, szociológiai módszerrel végzett beválási vizsgálat eredményeit, ami a szakképzés munkaadói megítélésére volt elsősorban jellemző. Részben ennek eredményeként javasolta, hogy a minőségi munka érdekében fokozni kell a vezetők érdekeltségét, továbbá az új technológiák bevezetésének legyen része a technológia oktatásához szükséges segédletek elkészítése is. A középfokú szakképzésről Lovretity Zsigmond, az OVII osztályvezetőhelyettese adott áttekintést. Ismertette, hogy a települési vízgazdálkodási szakképzést kilenc vízügyi szakközépiskola 1972-től kezdve fejlesztette ki. A képzés vízépítési alapismeretekre épült fel. 1968-tól Győrben, majd Szolnokon indult víz- és szennyvízkezelő képzés, elsősorban biokémiai alapismeretekre támaszkodva. Ez a képzés áll hazánkban legközelebb a fejlett gazdaságú országokban kialakított (köz)egészsé<jügyi műszaki képzéshez. 1973-tól három vízügyi szakközépiskola évenként indít felkészítést technikusminősítő vizsgára, amelyre vízügyi és (Győrben) gépész szakközépiskolai végzettséggel lehet jelentkezni. A technikusminősítő képzést megtartva, 1985-től és 1986-tól indítják a vízügyi szakközépiskolák a technikus képzést. Ez a szakképzés az érettségivel nem zárul le, de az érettségit letéve kiválhat belőle az, aki el kíván helyezkedni az érettségi után és aki továbbtanul. Ezek az érettségit követően szakmai záróvizsgát tehetnek, aminek birtokában kedvezményesen szerezhetnek szakmunkásképesítést azok, akik megfelelő szakmai gyakorlatot szereznek vízügyi vállalatnál, igazgatóságon vagy társulatnál. A záróvizsgát tett személy feltételezhetően (felvételi) vizsgakedvezménnyel juthat szakirányú főiskolára. A vízügyi közüzemi üzemeltetés technikusait jelentős számban a munkahelyi vezetői feladatkörökbe kívánjuk irányítani. Ennek a körnek számos beosztása művezetői munkakör néven ismert. Az előző előadásból kitűnt, hogy a művezető-állomány utánpótlásában a rátermett szakmunkásokra is számítunk. E két célkitűzés azonban nem mond ellent egymásnak. Figyelembe véve a szakterület technológiai igényességét, reméljük, hogy a szakmunkásállománynak egyre nagyobb hányada lesz érettségizett, nem utolsósorban vízügyi szakközépiskolában érettségizett. A technikusnak készülő vízügyi szakközépiskolai tanuló, érettségit követően az ötödik középiskolai osztályban végzi tanulmányait, ami szinte kizárólagszaktárgyakból, jelentős mértékben szakmai gyakorlatból áll. Az ötödik év végén tesz a tanuló technikus vizsgát. Minősítő vizsgaként szándékoznak fenntartani a települési vízgépész és a vizkút építő vizsgákat. A középfokú végzettségű dolgozók továbbképzését elkezdték a vízi közüzemi vállalatok, de távolról sem fejezték be. Nyilvánvaló, hogy a továbbképzést rendszeressé és hatékonnyá kell tenni, k ínálatot adva vállalatonként vagy vállalatközi együttműködéssel vagy a továbbképzésre vállalkozó Vízgazdálkodási Intézet, esetleg szakközépiskola útján. Ma a kínálat szegényes, technikai eszközöket nem vonultat fel, ezért továbbfejlesztése időszerű. A szakközépiskolákban végzettek ugyan egyenletesebben fedik az ország területét a szakmunká-