Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

5. szám - Dr. Wisnovszky Iván: A vízellátás, csatornázás és fürdőszolgáltatás szakember ellátása

291 Hidrológiai Közlöny 1985. 4. sz. A vízellátás, csatornázás és fürdőszolgáltatás szakemberellátása DR. WISNOVSZKY IVÄN* Bevezető A címben megfogalmazott feladat meghatározása szokatlan. Ennek oka, hogy a szolgáltatás kifejezést sokan kerülik, holott fejlett társadalmat és gazdaságot csak kellően fejlesztett infrastruktúra, ezen belül a vízellátási, csatornázási és fürdőüzemi szakterületi szolgáltatás tehet képessé további fejlődésre, sok feltétel mellett, A hazai szakterületi szolgáltatáshoz 1983 év végéig kereken 95,4 milliárd forint értékű állóeszköz halmozódott fel, amelyet folyamatosan és kellő színvonalon üzemeltetni kell. A vízművek, csatornaművek és fürdők üzemeltetéséhez, vagyis a víz beszerzéséhez, tisztításához (kezeléséhez), tárolásához, szállításához, elosztásához; a szennyvíz, valamint a csapadékvíz összegyűjtéséhez, szállításához, tisztításához és befogadóba bocsátásához, végül a fürdőberendezések működtetéséhez, valamint a humán szolgáltatásokhoz célszerűen felkészült szakembereket kell alkalmazni. Ezeknek az együttese alkotja a szakterületi szolgáltatás szakemberstruktúráját. Figyelemmel arra, hogy a fejlett és közepesen fejlett országok települései jelentős hasonlóságokat mutatnak az infrastruktúra fejlettségét tekintve, az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi normatívákat adott ki a szakterültei állóeszközök működtetéséhez szükséges munkaerő létszámára és minőségi összetételére, egyszóval a szakemberstruktúrára vonatkozóan. Ennek hazai adaptációját korábbban bemutattam [1], Rámutattam, hogy a hazai szakterületi szolgáltatásban lényegesen "több dolgozót foglalkoztatnak, mint amennyit a nemzetközi normatívák szükségesnek jeleznek. Ezt elsősorban a fejlődés állapotjellemzői, a létesítési és üzemeltetési feladatkörök részbeni keveredése, végül a szocialista társadalom munkaerő foglalkoztatási sajátosságai indokolják. Az üzemeltetéshez szükséges munkaerő létszámát mindenesetre tervezni lehet a szakterületi szolgáltatáshoz. Ma már ismerjük, hogy a szükséges létszám évenként 1500—2000 fővel bővült a 70-es évek végén, ami a 80-as években 800—1000 fő/évre visszaesett. Az 1977 és 1983. évek végén a közüzemi vízellátás- csatornázás-és fürdőszolgáltatást az 1. táblázat 15. és 16. oszlopaiban bemutatott munkaerő-állomány látta el. Ez az állomány csak becsléssel választható el a 13. és 14. oszlopban bemutatott, házilagos építés-szereléssel foglalkozó létszámtól. A képzettség fajtája szerint statisztikát csupán a teljes vízi közüzemi vállalati létszámról — 2. és 3. oszlopok — készítenek. Erről a 4.—12. oszlopok adnak tájékoztatást. Meg kell jegyezni a képzettség tartalmát bemutató oszlopokról, hogy különösen szembetűnő a vízi képzettségűek kis létszámaránya és az „egyéb" végzettségűek igen nagy létszámaránya, ami minden képzési szinten szükségessé teszi a nagyarányú képzettségi anomália felszámolását * Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. a lehető legrövidebb időn belül. Erre mód van, ezt bi" zonyítják a következő fejezetben bemutatott tájékoztatók a képzési és továbbképzési kínálatról. Szembetűnő a táblázatból, hogy a vizsgált 6 év alatt a vizsgált munkaerő általános képzettségi szintje igen jelentősen növekedett meg, amit a 17. oszlop tár fel. Végül igen fontos rámutatni, hogy az üzemeltető munkaerő gazdaságos hasznosítása jellemző mutató : az egy üzemeltetőre jutó állóeszköz értéke jelentősen javult a vizsgált időszakban, amint azt a 15. és 16. oszlopok alján tanulmányozhatjuk. Ez a mutató, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 0,22—0,28 fő/MFt értékűre csökkenthető a hazai fejlettség állapotában a 2000. évig. A táblázat adatai világosan feltárják, hogy az üzemeltető létszám az állóeszköz állomány növekedésével arányosan bővült, az építés-szereléssel foglalkozó létszám pedig arányában fokozatosan csökken. Ez a jelenség gazdasági tényezőkkel magyarázható. Meg kell jegyezni, hogy az építés-szerelésben foglalkoztatott építőipari vállalati létszám sokkal súlyosabban csökkent, mert a házilagos építő-szerelőegységeknek juttatták elsősorban az építő munkákat, nem pedig a főhivatás szerint építő vállalatoknak. Az üzemeltetési munkaerő törzsét olyan műszaki szakemberekből kell kialakítani, akik a városi vízgazdálkodás, a gépészet és a biokémiai technológiák vezérfonalán hibamentesen képesek megoldani feladataikat. E célkitűzéssel alakítottak ki hazánkban egy alapszakmába tartozó vízműkezelő és csatornamű kezelő szakmát, települési vízgazdálkodási, vízés szennyvízkezelő, települési vízgépész technikus ágazatokat, vízellátási és csatornázási üzemmérnöki főiskolai szakot, vízellátási és csatornázási egyetem képzési ágazatot, végül vízellátási, csatornázási és környezetvédelmi szakmérnöki szakot a BME-n. Becslésünk szerint a felsorolt képzési irányokban végzettekből kellene az üzemeltető szakmunkásoknak a mintegy 40 %-át, technikusoknak a mintegy 55 %-át, főiskolát végzetteknek a mintegy 45 %-át, egyetemet végzetteknek a mintegy 30 %-át foglalkoztatni. Ezzel szemben a felsorolt szakirányokban végzettekből 1983 év végén csak jóval kisebb százalékban alkalmaztak a vízi közmű vállalatok munkaerőt : szakmunkásokból 6,4%-ot, technikusokból 7,7%-ot, főiskolát végzettekből 24,4 %-ot, egyetemet végzettekből 13,2 %-ot. A kedvezőnek nem nevezhető állapotnak legfőbb oka, hogy az iskolai szakirányú képzés és továbbképzés múltja igen rövid időtartamú hazánkban. Teljes feltöltés e rövid idő alatt nem is következhetett be. A Magyar Hidrológiai Társaság Oktatási Bizottsága, több érintett szakosztállyal együttműködve,