Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)
2. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Gyakorlati módszerek a nempermanens viszonyok közötti vízhozam meghatározására
- Hidrológiai Közlöny 1985. 2. sz. 105 Az előbb ismertetett eljáráshoz hasonlóan a nempermanens hatást ugyancsak a vízfelszín mindenkori esésének a figyelembevételével kívánják kiküszöbölni. Az esés meghatározásához ugyancsak két-, egy fő- ós egy segédmércét alkalmaznak, s az utóbbit a meglevő, rendszeresen észlelt vízmércék közül választják ki. Vizsgálatokat végeztek annak felderítésére, hogy a Tisza szolnoki vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamstatisztika megbízhatóságának a fokozása érdekében melyik meglevő vízmércét célszerű segéd mérceként alkalmazni. Eredményként azt kapták, hogy az adott esetben — vagyis a mintegy 3 cm/km átlagos esés és a szolnoki szelvényre jellemző áradási- és apadási intenzitások mellett — a kereken 10 km-re levő szajoli vízmérce segédmérceként történő alkalmazása a mért- és számított vízhozamok különbségének az átlagos hibáját már 3% alá csökkentette. A vízhozamot a Manning-íele n mederérdességi tényezőn alapuló Q=—A ..B 8' 3./ 1' 2 n (12) képlettel veszik figyelembe, s erre támaszkodva a vízhozammérések feldolgozása és a vízhozamok számítása a következőképpen alakul: Az egyes vízhozammérésekből és az egyidejű esésekből, az előző képlet átrendezésével adódó AR 21 3-Pl* V (13) összefüggés felhasználásával, mindenekelőtt meghatározzák az n értékeket. Ezeket a fővízmérce vízállásának függvényében ábrázolják, majd grafikus kiegyenlítéssel meghatározzák az n=n(H) függvénykapcsolatot, s célszerű osztályköz nagyságot felvéve ezek határára számszerűleg megállapítják az n értékeit. Ugyanezen osztályköz határokra meghatározzák a fővízmérce szelvényére vonatkoztatott két A = A(H) és R=R(H) függvény függvényértékeit, s az ugyanazon vízállásra kapott három paraméter értékből, szintén minden osztályköz határára kiszámítják a Bachmetcv-féle K(ll) = A (1 1) •R r-\ll) ~ »(II) 14) Az alkalmazott eljárás hidraulikai szempontból kifogástalan. Meg kell azonban jegyezni, lu;gy a vízállás-vízhozam kapcsolat meghatározása itt három összefüggés — a mederellenállás együttes hatását kifejező n(H), továbbá a főmércére vonatkoztatott A (11) és li(ll) függvény — megszerkesztéséből áll; melyek mindegyike időben változó kapcsolat. Meg kell továbbá említeni azt is, hogy a Kovács által már korábban a javasolt megoldással [7] a mérési adatokból a mederellenállás és a geometriai jellemzők együttes hatását kifejező K hidromodulus értékei közvetlenül is számíthatók; s ezt az utat követve a feladat csupán egyetlen időben változó függvény, a K=K(H) kapcsolat meghatározására, illetve ellenőrzésére redukálódik. Kellően gondos mérés és feldolgozás esetén a végeredmény megbízhatóságát pedig alig módosítja az a körülmény, hogy a mért értékek kiegyenlítését közvetlenül a K, vagy pedig közvetve, az n értékére támaszkodva végzik el. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Közjwnt Vízrajzi Intézete alkalmazza a következő, Szekeres által kidolgozott módszert [10., 5—19. o.]: Az előbb ismertetett két eljáráshoz hasonlóan a nempermanens hatást szintén a vízfelszín mindenkori esésének a figyelembevételével kívánják kiküszöbölni. Az esés meghatározásához ugyancsak két-, egy fő- és egy segédmércét alkalmaznak, s az utóbbit szintén a meglévő, rendszeresen észlelt vízmércék közül választják ki. A fő- és a segédmérce közötti távolságra — a folyó nagyságától és esésétől függően — 2—30 km-t javasolnak; hangsúlyozva, hogy a túlzottan nagy vízmérce távolság alapján meghatározott, s így egy hosszú folyószakaszra vonatkoztatott átlagos esés a vízhozamnyilvántartási szelvény vízszállítása szempontjából már nem tekinthető mértékadónak, míg kis távolság (és tegyük hozzá, kis esés) esetén az eredményt a mérési hibák teszi k használhatatlanná. Az esés változás hatásának a kiküszöbölésére — Lászlóffy, Szesztay és Szilágyi javaslat;') hrz hasonlóan [8J — a Q=Q 0(H) Jv lyo vízhozammodulust. A A'(77) függvény birtokában a vízhozamok gyakorlati meghatározása úgy történik, hogy — a fő- és segédmérce egyidejű leolvasásából meghatározzák az esés értékét, majd ennek négyzetgyökét; — a K(H) függvényre vonatkozó táblázatból a főmérce vízállásának a függvényeként kiszámítják a vízhozammodulus nagyságát; s végül — a vízhozammodulust és az esés négyzetgyökét összeszorozzák. (7. a) összefüggést használják fel; azzal a megkötéssel, hogy a Q 0(ll) értéket a permanens viszonyok közötti 1,, 0 esés mellett szállított vízhozammal azonosítják. Az utóbbi feltételből adódóan meg kell határozzák a vízállás-permanens vízfelszín esés közötti (és természetesen az idő függvényében is változó) (15) függvénykapcsolatot is. Ennek érdekében a permanens viszonyokra érvényes esést a fővízmérce adott vízállása mellett jelentkező esések évenkénti